Kovács Áron, az önkormányzat fenntarthatósági tanácsnoka korábban éppen portálunknak nyilatkozta, hogy a városoknak muszáj lépni a környezettudatosság területén, különben visszafordíthatatlanul meg fog változni az a természetes környezet, amit ma ismerünk magunk körül.
Abban a cikkben megemlítette az esőkerteket is, olyan zöldfelületeket a városok különböző pontjain, ahol a burkolt felületekről érkező csapadékot megfelelő talajrétegezéssel lassítják, elszikkasztják és visszavezetik a földbe, így óvják a zöldterületeket a kiszáradástól, és közben növelik a városi biodiverzitást.
Az Erzsébet-ligetben, az Alsóvárosi temető kapujánál most egy ilyen esőkert készült el a BiodiverCity projekt keretében, amelynek részleteiről és érdekességeiről a programban résztvevő szakemberek hétfőn tartottak sajtótájékoztatót a helyszínen.
Fodor Anita, tájépítész ahhoz, hogy egyértelmű legyen az esőkertek funkciója, felvázolta azt a problémát, amire ezek a mesterségesen kialakított, de mégis a természettel összhangban lévő kertek választ adnak: „A városok kiszáradnak. Egyre több a burkolt felület, egyre kevesebb a talaj, ahol a víz elszivároghat. Ezért új megoldásokat kell keresnünk” – fogalmazott.
Az esőkert helytakarékos kialakításának köszönhetően nem igényelt új területet, hanem meglévő zöldfelületen alakították ki. A beleültetett sokféle növény nemcsak a felszíni élővilágot gazdagítja, hanem a talajéletet is, ami különösen fontos, hiszen élelmiszereink döntő része egészséges talajból származik, mondta a tájépítész, aki aktívan részt vett a BiodiverCity munkacsoportjának tevékenységében.
Szűcs Attila, Kovács Áron, Fodor Anita
A mostani esőkert amellett, hogy mintaprojektként kvázi úttörő szerepet vállal későbbi ugyanilyen kertek kialakításában, egy gyakorlati problémát is megoldott, hiszen az alsóvárosi temető régi bejáratánál a lefolyó víz rendszeresen kimosta a zúzottköves burkolatot, a vizet most viszont átterelik az esőkertbe, megakadályozva az eróziót és a balesetveszélyes helyzetek kialakulását.
A kialakítás során a természetközeliség volt a fő szempont, mondta Fodor Anita. Helyi köveket, faágakat, rönköket, kéregmulcsot használtak, a földmunkát minimálisra szorították, hogy a környező fák gyökérzónája ne sérüljön. A legmélyebb ásás mindössze 20 centiméter volt, a meredekebb szakaszokon pedig kézi erővel dolgoztak. Mindez egy olyan mérnöki gondolkodást igényelt, aminek a műszaki tervezés mellett a környezet megóvása ugyanúgy szerves részét képezi.
Kovács Áron, Veszprém fenntarthatósági tanácsnoka rámutatott, hogy a csapadékvíz-visszatartás mára a városok egyik legfontosabb környezetvédelmi témája lett. „A korábban főként az agráriumot sújtó aszály mostanra a településekre is kihat. Aki nem foglalkozik vele, a saját élhetőségét veszélyezteti” – mondta.
Veszprém ugyanakkor erős szakmai háttérrel rendelkezik. A BiodiverCity munkacsoportban a Pannon Egyetem, a városi intézmények és több szervezet szakemberei dolgoztak együtt. A most átadott esőkert pedig csak az első lépés, mert a város már tervezi a további természetalapú vízmegtartó elemek létrehozását, monda Kovács Áron.
A projekt edukációs részét a Bakony–Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület vezette. Szűcs Attila, az egyesület részéről elmondta, a helyszínen a jövőben óvodásoknak, iskolásoknak tartanak majd terepórákat, és már tervezik, hogyan illeszthető be az egyetemi képzésbe is. „Az eső érték. A vízvisszatartás nemcsak helyi, hanem országos kihívás. Szeretnénk megmutatni, hogy kis léptékben is lehet tenni” – fogalmazott.
A BiodiverCity projektnek így már két kézzelfogható eredménye született meg: az esőkert és a városi méhészet. Mindkettő tesztakció, de a szakemberek bíznak benne, hogy a következő években újabb hasonló kezdeményezések indulhatnak.
