Előre szólunk, hogy ennek a véleménycikknek nem lesz egyértelmű konklúziója. Hogy is lehetne, amikor az írója is részben érintettje, részben megfigyelője egy olyan jelenségnek, amibe még az is lehet, hogy csak bele akarjuk látni az összefüggéseket. Mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy a történelem ismétli önmagát, az emberiség viszont nem elég okos, hogy a múlt hibáiból tanuljon. A polgáriasodott nyugaton pedig az emberek hasonlóan viselkednek, mint a két világháború között. De vajon ez menekvés a sötét gondolatok elől, vagy éppen most tárazzuk be a pozitív élményeket, hogy legyen majd min nosztalgiázni az óvóhelyeken?
Jelenleg még nyugodtan megtehetjük, hogy kiülünk a kávézók teraszára, elmehetünk egy kiállításmegnyitóra, színházba, vagy éppen a Madách 200 gondolatfesztivál valamelyik beszélgetésére. Utóbbit múlt héten tartották Veszprémben és az érdeklődők magas száma még a legoptimistább szervezőket is meglepte.
Az embereknek igénye van a kultúrára ez látszik. És ebbe beletartozik az is, hogy csak egyszerűen leüljenek barátaikkal, ismerőseikkel egy kávé mellé beszélgetni. Nem munkáról, nem feltétlen az aktuális politikai helyzetről, hanem csak simán engedik, hogy gondolatok eszmecserévé fejlődjenek.
Valami hasonló folyamat játszódott le az 1930-as években is. Sok kosztümös filmben köszön vissza, amikor a kor polgárai kávéházakba jártak, hogy intellektuális tréningeken vegyenek részt. Egyszerűen igény volt a kultúrára. Hogy ne a napi túlélés legyen a fő vezérelv az életben, hanem valami olyan, ami felülemelkedik ezen, aminek a fogyasztásához nem kell lemondani az ételről és italról és nem extra privilégiuma a kiváltságosoknak. Mindez akkor, amikor Európa túl volt egy háborún, a spanyolnáthán, majd egy gazdasági világválságon. Közben pedig már kezdte bontogatni sötét szárnyát az az ideológia, amit nácizmusként ismerünk, elhomályosítva a századelő emberének jövőképét.
Forrás: Fortepan / Sík Endre
A 2023-as emberiség éppen maga mögött hagyott ugyanúgy egy pandémiát. Oroszország közben lerohanta a másik nagyhatalom, az USA egyik szövetséges országát politikai indíttatásból, ezzel párhuzamosan a Közel-Keleten látszólag vallási dogmák miatt halnak meg egy háborúban ártatlan emberek. És ki tudja, hogy hova tart mindez?
Talán ez a bizonytalanság az, ami leginkább táplálja a szorongást. És talán éppen emiatt keresnek az emberek menekvést az olyan elfoglaltságokban, amit csak úgy hívunk: polgári értékek. Amibe beletartozik a kultúrafogyasztás, az egymással való beszélgetés. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy tele vannak beszélgető emberekkel a kávézók és már nem lasszóval kell fogni a vendégeket egy-egy kulturális előadásra, vagy kerekasztal-beszélgetésre.
Van viszont egy borúsabb megközelítése mindennek!
Egyszerű közgazdaságtani tétel, hogy azok a javak, amiből kevés áll rendelkezésre, vagy kifogyóban vannak, hirtelen felértékelődnek. Nincs ez másképpen a kultúrával sem és az azzal kéz a kézben járó polgári attitűdökkel. Csupán annyi a különbség, hogy itt nem feltétlenül anyagi vonzata van a jelenségnek, hanem a kultúrafogyasztók számának emelkedésében lehet ezt lemérni. Mindenki akar magának belőle. Hiszen ki tudja, hogy meddig lesz rá lehetősége? Mikor váltja fel a polgári életmódot a túlélésért való küzdelem? Ha egyáltalán… És, ha ez bekövetkezik, milyen jó lesz visszagondolni arra az életmódra, amit most folytathatunk, amiből betáraztuk a jövő nosztalgikus élményeit!
Bár Magyarország hiába az egyik legbiztonságosabb nemzete Európának, a világban látott folyamatok óhatatlanul is mérgezik az emberek lelkének nyugalmát. De talán egy a munkanapból ellopott röpke óra egy kávézóban néhány kortárs festő képe alatt segít ebből kiszakadni. Persze az is lehet, hogy csak a valóságtól elrugaszkodott, teljesen felesleges gondolatmeneteket indít el…
