Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 11. Márton
Veszprém
4°C
2025. november 11. Márton
Veszprém
4°C

A valóság nem ellenség, nézzünk szembe vele!

2023. november 23. 12:07
Csütörtök délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia – Veszprémi Akadémiai Bizottsága adott otthont a Pannon Egyetem Humántudományi Kar, azon belül is a Társadalomtudományi Intézet szervezésében megvalósuló, A valóság nem ellenség konferencia megnyitójának, s magának a rendezvénynek, mely központi témája az éghajlatváltozás, s annak társadalmi aspektusai.

A kétnapos rendezvény az „Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Labóratórium” elnevezésű projekt keretein belül valósul meg, immáron a harmadik alkalommal. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora köszöntő beszédében felhívta a figyelmet: a két évvel ezelőtti konferencia olyan meghatározó volt, hogy ahhoz köti a nagy médiafigyelmet és lavinát, ami végül széles nyilvánosság számára is világossá tette, hogy igenis nagy a baj!

Gelencsér folytatta: ritka, hogy a különböző tudományterületek összedolgoznak, a klímaválság témája viszont követelte az együttműködést. Kiemelte, elsődleges cél volt, hogy a tudományok között párbeszéd alakuljon ki, hiszen sokkal világosabban kirajzolódik a valóság. A konferencia további célja, hogy őszintén kommunikáljunk a klímahelyzetről, és ne fessük rózsaszínre az eget. Fel kell ismerni, nem lehet hibázni, az utolsó utáni órákban vagyunk, nincs lehetőség ismétlésre.

Navracsics Judit, a Humántudományi Kar dékánja felhívta a figyelmet, életszerű és sürgető kérdésekre keressük a választ, e nélkül pedig nem építhető a jövő. A konferencia is jó lehetőség, hogy párbeszéd alakuljon ki a témáról, hogy változást lehessen elérni. Szerinte a valóság nem ellenség, hanem egy társ, akivel együtt kell élni, de ez nagyfokú alkalmazkodást, és felelős gondolkodást is igényel, többek között azért, mert a következő generációk életminősége a tét.

András Ferenc, filozófus, az ÉMNL alprojektvezetője, s egyben a konferencia főszervezője is köszöntötte az érdeklődő közönséget. Elmondta, ötvenhét előadás lesz két nap alatt, így a klímaváltozás témáját, és annak társadalmi aspektusait elég tágan kimerítik a rendezvényen. A délelőtti program a plenáris előadásoknak, míg a délutáni program a szekció előadásoknak ad helyet. A nyitónap első előadója Gelencsér András volt, őt András Ferenc követte. Végül Szécsi Gábor filozófus, és Pogátsa Zoltán közgazdász adtak elő.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
A Pannon Egyetem adott otthont az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia regionális válogatójának oktatás A Pannon Egyetem adott otthont az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia regionális válogatójának November 10-én a Pannon Egyetem és a Magyar Innovációs Szövetség közös szervezésében került sor az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) veszprémi regionális válogatójára. A rendezvényen középiskolás diákok mutatták be tudományos, műszaki, informatikai, környezetvédelmi és matematikai témájú ötleteiket, fejlesztéseiket és kutatásaikat elismert szakemberekből álló zsűri előtt. tegnap 14:09 Húsz éve ünnepli a vármegye legjobbjait a Prima Gála Megyei Prima Díj Húsz éve ünnepli a vármegye legjobbjait a Prima Gála Ünnepi hangulat töltötte meg a Pannon Egyetem auláját november 7-én este, ahol a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Veszprém Vármegyei Szervezete immár huszadik alkalommal rendezte meg a Veszprém vármegyei Év Vállalkozója és Prima Díjátadó Gálát. Az esemény az országos Prima Primissima rendezvénysorozat részeként valósult meg, amely 2005 óta hivatott elismerni a magyar értelmiség, kultúra, tudomány és gazdaság kiemelkedő szereplőit. 2025. november 8. 16:45 A jövő a Pannon Egyetemen indul Pannon Egyetem A jövő a Pannon Egyetemen indul Aki nem szeretne a következő tanévig várni, annak most érdemes lépnie: október közepétől egy hónapon át lehet jelentkezni a 2026 februárjában induló keresztféléves mesterképzésekre. A Pannon Egyetem a jövő kihívásaira felkészítő, innovatív és gyakorlatorientált oktatási környezettel várja mindazokat, akik valódi fejlődési lehetőséget keresnek. 2025. november 5. 10:18

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.