Talán nem túlzás azt mondani, hogy a mindenkori magyar politika a fénykorát a kiegyezés utáni évtizedekben élte. Persze ekkor is megvoltak az ellentétek az országgyűlésben, pártok alakultak, léptek koalícióba, hogy aztán heves viták mentén szakítsanak egymással. Közben pedig valahogy mégis épült az ország a monarchián belül, amértékét tekintve pedig kicsit sem függetlenül attól, hogy milyen országgyűlési képviselője volt egy-egy térségnek.
Veszprémben a századelőn ezt az embert dr. Óvári Ferencnek hívták. Ma utca viseli a nevét, a tűzoltólaktanya is az ő nevét viseli, valamint őt ábrázolja élethű másában a korábban említett ominózus szobor is. De gyakorlatilag alig akad olyan kulturális, vagy hivatalos intézmény, ahol ne érdemelné meg, hogy legalább egy emléktáblán megjelenjen a neve.
Óvári Ferenc közel ötven évig aktívan szerepelt a magyar közéletben, ez idő alatt pedig nem állapodott meg egy területen. Legalább annyira volt kiváló politikus, mint kulturális mecénás, vagy gazdasági szakember.
A fiatal Óvári Ferenc
Az ő élettörténete 1858-ban kezdődött Veszprémben, egy kereskedő katolikus családban. Elemi iskoláját is itt végezte, majd Székesfehérváron leérettségizett, Budapesten pedig jogi diplomát szerzett. Ügyvédi irodáját viszont már ismét Veszprémben nyitotta meg a Palotai utcában, ez a mai Kossuth utca. Nem kellett sok idő, és már a város, majd a vármegye tiszteletbeli ügyésze lett, 1885-ben pedig beválasztották a helyi törvényhatósági bizottságba. Ezen a ponton indult el Óvári Ferenc több évtizedes politikai pályafutása is.
Pár évvel később már a Szabadelvű Párt tagja volt, sőt a helyi szervezet elnökévé választották. Nem kellett sokat várni, hogy Óvári életében eljöjjön az első komolyabb politikai megmérettetés. 1892-ben már az országgyűlési képviselőjelöltek között lehetett találkozni a nevével, igaz, nem a veszprémi választókörzetben, hanem Nagyvázsonyban. A választást az akkor kormányzó Szabadelvű Párt színeiben meg is nyerte. Rövid kitérőként érdemes megemlíteni, hogy a Tisza Kálmán nevével fémjelzett liberális párt a magyar történelemben a diktatúrákat leszámítva a leghosszabb ideig kormányon lévő párt volt. Kereken harminc éven át – 1875-1906 között – kormányozta az országot, és ennek volt részese Óvári Ferenc is.
Ezután az 1896-os és az 1901-es választásokat is megnyerte ugyanebben a körzetben, amikor megtörtént az első politikai törés az életében. De mielőtt ennek okaiba belemennénk, érdemes megállni egy pillanatra, hiszen Óvári Ferenc politikai karrierjének építése mellett már ekkor lerakta számos területen a névjegyét.
Amikor első politikai tisztségeit megkapta, a befolyását és a nyilvánosságban szerzett pozícióját arra használta, hogy ráirányítsa a figyelmet súlyosan megoldandó problémákra. Veszprémben ilyenek voltak a nagy tűzvészek. Ezek kialakulásáról, ami a Balog-tó vesztét is jelentette korábbi cikkünkben részletesen írtunk.
A veszprémi tűzoltólaktanya is az ő nevét viseli
Óvári felismerte, hogy a térség fejlődésének egyik gátja lehet, ha a pusztító tűzvészek rendszeresen elemésztik azt, amit felépítettek, az emberáldozatokról nem is beszélve. Éppen ezért minden politikai befolyását és persze kiváló szónoki és írói tehetségét felhasználva úton-útfélen sürgette a tűzoltóegyesületek létrehozását, ezzel együtt a városi vízvezeték-rendszer kiépítését. Utóbbinak népegészségügyi haszna is volt. Összesen 170 tűzoltóegyesület alapításában működött közre, miközben az országos szervezet elnöke is volt egy ideig.
A tekintélye és népszerűsége a századfordulón tetőzött. Azt is nagyfokú elégedettség kísérte, amikor ő lett a Veszprémi Takarékpénztár igazgatója. Óvári átlag feletti képességeit pedig nem csak abban lehet mérni, hogy intellektusa alkalmassá tette akár egyszerre több fontos pozíció betöltésére is, hanem hogy ezekben képes volt meghozni olyan fontos stratégiai döntéseket, amelyek hosszú távon befolyásolták a környék életét.
Ilyen volt az is, amikor a pénzintézet igazgatójaként szinte minden fontosabb helyi vállalkozást támogatott. 1900-ban vajgyár alapításában segédkezett, 1907-ben pedig saját pénzéből szövőgyárat hozott létre, utóbbi 1931-ig számos veszpréminek adott megélhetést.
Óvári szobra a színházzal szemben
A pozícióit tekintve száraz közgazdasági és politikai tisztségeket betöltő Óvári viszont a kultúra és a hasznos szabadidő eltöltésének fejlesztésében is részt vett Veszprémben. Amikor például Hornig Károly megyéspüspök a rendelkezésére bocsátotta a külső püspökkertet, Óvári megalapította a helyi korcsolyaegyletet. Emellett pedig szinte napi rutinja volt, hogy részt vegyen a helyi kulturális és tudományos szervezetek alapításában és működtetésében, nem egynek elnökeként.
A legnagyobb vállalkozás viszont nem ezeknek az egyesületeknek a gondozása volt a kulturális területen. Óvári figyelme az 1900-as évek elején a helyi színjátszás felé irányult és ebben egy hű partnert is talált maga mellé. Szeglethy Györggyel, Veszprém akkori polgármesterével közös ügyük lett, hogy létrehozzanak egy állandó, a kor elvárásainak megfelelő színházat a városban. Addig a Korona szálló nagytermében lépett fel a helyi társulat, de ez több szempontból sem volt ideális, már csak a tűzbiztonsági kockázatok miatt sem, ami bőven elég volt Óvárinak, hogy még jobban felkarolja az új színház ügyét.
A cél az volt, hogy szilárd alapot biztosítsanak a veszprémi színészeknek a városban, létrejöjjön egy minden szempontból ideális épület, és ezek együttese segítsen a veszprémi polgári és kulturális élet fejlődésében. Azt még érdemes kiemelni, hogy a két államférfi, Óvári és Szeglethy törekvéseit egy másik fontos személy, a már korábban említett Hornig megyéspüspök is támogatta, ő adta el a városnak a püspökkert azon részét, ahol felépülhetett a ma már Petőfi színházként ismert épület 1908-ban.
Mindezen városépítő tevékenység közepette Óvárinak a nagypolitikában is helyt kellett állnia, ahol viszont 1903-ban látszólag összecsaptak a feje fölött a hullámok. Habár az 1901-es választásokat még a Szabadelvű Párt színeiben megnyerte Nagyvázsonyban, a Széll-kormány politikájával nem tudott azonosulni, ezért rá két évvel kilépett a pártból és lemondott mandátumáról. Sokáig mégsem maradt politikai tisztség nélkül, a helyére kiírt időközi választáson immáron függetlenként ismét elindult és meg is nyerte azt. Ezután csatlakozott a Bánffy Dezső-féle Új Párthoz. Itt érdekes kiemelni, hogy a frissen megalakult párt – aminek Óvári az elején még alelnöke is volt – az Apponyi gróf által képviselt nemzeti és liberális értékeken szerveződött, tehát egy mai értelemben már szinte elképzelhetetlen ideológiai együttes volt.
Sokáig viszont nem működött önállóan ez a politikai formáció, hanem beleolvadt a Függetlenségi Negyvennyolcas Pártba, így Óvári ismét ilyen színekben indult a választáson 1906-ban, karrierjében első alkalommal sikertelenül. Egy ciklusra tehát kikerült az országos politikából, de 1910-ben már újra az országgyűlés tagja volt, immáron a „Justh-párt” tagjaként. Ráadásul ekkor már nem a nagyvázsonyi körzetben, hanem a veszprémiben jutott mandátumhoz.
Az hosszú politikatörténeti elemzés lenne, hogy a „Justh-párt” hogyan egyesült újra az anyapártnak számító függetlenségiekkel, lényeg, hogy Óvári egészen 1918-ig politizált ebben a közösségben, majd az I. világháborút követő összeomlás során eltávolodott a nagypolitikától.
Óvári Ferenc 1926-os képen
Helyben, azaz Veszprémben és a környéken viszont aktív maradt a közéletben, és folytatta azt a munkát, amit egész életében végzett: pártfogolta és egyengette az útját több civil, kulturális és tudományos kezdeményezésnek.
Ilyen volt az a munka is, amit a Balatonnál, vagyis a Balaton érdekében végzett. Az ő nevéhez kötődik a Balatoni Szövetség megalapítása, amivel a tó kultuszát akarta felemelni, mind kulturálisan, mind tudományos alapokra építve. Mindezért pedig nem sajnálta beáldozni a saját vagyonát sem. 1938-ban balatonalmádi házában hunyt el szerény körülmények között.
Óvári Ferenc teljes életműve, ami a közért végzett munkában merült ki, viszont még így sem teljes. Többek közt az ő regnálása idején jött létre a gyermekkórház Veszprémben, épült ki a közvilágítás, támogatta a helyi művészeket, köztük Csikász Imrét is, valamint a „nagy háború” idején a hadiárváknak nyújtott segítséget. A Veszprém-Alsóörs vasútvonal alapjait is ő tette le, mindeközben az írásra is maradt energiája. Több tanulmányt írt a szőlők műveléséről, a Balatonról, balneológiáról, közgazdasági művei is voltak, valamint számos írása maradt fent tűzvédelmi témákban.
Ma Veszprém egyik díszpolgára, a színház előtti főutcát róla nevezték el, és őt ábrázolja az az élethű kékszínű szobor is.
A szobor az elmúlt hónapokban kétszer is összetört, portálunk arról érdeklődött a kiállítás szervezőinél, hogy van-e eredménye a rendőrségi nyomozásnak a rongálásról. Márkusné Vörös Hajnalkától megtudtuk, hogy a trérfigyelő-kamerák felvételei alapján megállapítható, hogy mindkét esetben véletlen baleset történt, nem szándékosan rongálták meg, csupán fiatalok szelfiztek vele, ekkor dőlt el a szobor. Azóta megerősítették a talapzatát és pár méterrel arrébb, biztonságosabb helyre helyezték át.
