"A hetvenes évek egyik leghíresebb, legnépszerűbb magyar sportolója, a lólengés úttörője, újító világklasszisa. Örökre megváltoztatta a sportágat, a mostani lólengés elképzelhetetlen lenne nélküle" - írták róla több helyen, ugyanis edzőjével, Vígh Lászlóval számos új technikai elemet dolgozott ki. Az ő nevéhez fűződik az orsó, a szökkenő vándor és a róla elnevezett Magyar vándor első bemutatása.
Az MTI-nek adott interjújában felidézte: már elmúlt tíz éves, amikor megismerkedett a sportággal. A Telepy utcai általános iskolában Harmat József testnevelő tanár fedezte fel, hogy különleges érzéke van a tornához. Hamarosan Vígh László kezdett foglalkozni vele és bekerült a IX. kerületi sportiskolába.
"Teljesen máshogy állt a lólengéshez. Látta, hogy tehetséges vagyok és nagyon sok rejlik bennem. A leglényegesebb, hogy megtanított pároskörözni. Régen bicskázva, totyogva párosköröztek, és abból nem lehetett semmit fejlődni. Amikor elkezdtünk a tányérkörzést, tehát teljesen kivezettük a kört, az bizonytalanná tette, ezért nem indultak el ebbe az irányba a többiek a világon. Mi viszont igen, és rengeteget gyakoroltuk. A végén nekünk a kivezetett pároskör olyan volt, mint a befogott a régieknek" - magyarázta.
Hozzátette, a nagy riválisok hiába látták, hogy Magyar vándort csinál, nem értették a lényeget, sokáig ezért nem tudták megfelelően utánozni. A magyarok viszont sokkal előbb megtanulták ezeket az elemeket, mert ők is ezt a pároskört gyakorolták.
Dr. Magyar Zoltán 70 éves (archív fotó)
"Erre a kivezetett, biztonságos pároskörre lehetett új elemeket építeni, és maga a kinézete is teljesen más lett a lólengésnek. A Magyar vándor is ebből adódott" - tette hozzá.
Magyar Zoltán nyolc évig, az 1973-as Európa-bajnokságtól az 1980-as olimpiáig veretlen maradt világversenyen, vagyis minden alkalommal ő nyerte a lólengés döntőjét. Keleti Ágnes mellett ő a másik magyar tornász, aki meg tudta védeni olimpiai bajnoki címét.
"Nagyon jó versenyző voltam, ott csak magamra számíthattam, és nagyon ritka volt, hogy rontottam. A végén viszont már úgy számoltam vissza a napokat, mint amikor a katonaságnál a centit vágják. Szinte már belehaltam, minden bajom volt, senki nem tudott volna rávenni, hogy folytassam, mert elfáradtam" - mesélt a moszkvai olimpia előtti, a visszavonulását megelőző időszakról.
Vígh Lászlóval minimum havonta beszélnek telefonon és két-háromhavonta találkoznak, pedig - mint elmondta - olyan volt, mint egy hadvezér: volt egy célja, a veszteség pedig nem érdekelte.
"Én kezet csókolok az edzőmnek. Ő meg nekem. Azt szoktuk mondani, annyira szeretjük egymást, hogy ezt miért nem előbb kezdtük? Nagyon sokra tartom, pedig borzasztóan kemény ember volt, nagyon sokat edzettünk. Nagyon keményen gyűlöltem, szinte halálos gyűlölet volt ez, annyit kínzott engem. Most meg úgy vagyok vele, mint az apámmal. Ha meglátom, majdnem sírok."
Napjainkban azt vallja, mivel ők más nevelést kaptak, nem szabad beleszólniuk a mai fiatalok mentális, pszichés dolgaiba.
"Pofont kaptunk, körmöst, vagy egy nagyot a fenekünkre, ezen nevelkedtünk. Lelkileg kivagyok? Ilyen nem volt, több száz tornász közül senkinél. Tudtam, ha megcsinálom azt az edzésmennyiséget, akkor a versenyen jó leszek. És nagyon szerettem volna eredményes lenni" - magyarázta.
Meglátása szerint a tehetség része a monotonitástűrés, a kitartás, az edzések tűrése, a siker feldolgozása is, ráadásul őt a komolyabb sérülések is elkerülték.
Kiemelte, középszintű bérezést kaptak, viszont rendkívüli ismertségre tettek szert, óriási szeretet vette körül őket, őt például a legkisebb faluban is mindenki megismerte.
A Testnevelési Főiskolán 1979-ben torna szakedzői, az Állatorvostudományi Egyetemen 1985-ben állatorvosi oklevelet szerzett. Előbb a győri állatkórházban, majd Budapesten körzeti állatorvosként, utána magán állatorvosként a saját rendelőjében dolgozott, összesen húsz évig.
A MATSZ elnökeként 2011 óta tevékenykedik, jelenlegi megbízatása 2026-ig szól. Kiemelte, ha a rendet nézzük, övék a legjobban szervezett, illetve az egyik legjobb felépítésű sportági szakszövetség, hiszen náluk nincsenek balhék, és pénzügyi évet még nem zártak negatívan.
"Amikor idekerültem, elkezdtük idehozni a világ legjobb tornász nemzeteinek első-második embereit, edzővezetőit. Oroszt, amerikait, franciát, finnt, németet, angolt. Elmondták, hogy az ő országukban hogyan épül fel a torna."
Hozzátette, mindent megadnak a tornászoknak, amit lehet, a gyógytornától a táplálékkiegészítőkig. Olyan, legalább nyolcvan millió forint értékű orvosi felszerelésük van, hogy a vívóktól az atlétákon át magánemberekig nagyon sokan járnak hozzájuk kezelésekre. Komoly állami támogatással vásároltak ipari ingatlant és átalakították Pécsett, vásároltak meglévő tornacsarnokot és felújították Szombathelyen, építettek a várossal közösen Veszprémben, illetve bérelnek nagy ingatlanokat Miskolcon vagy Debrecenben.
Minden évben legalább negyven millió forint értékben adnak tornaszereket: az újakat mindig a válogatott kapja, vagy a legjobb klubok, amelyek a meglévő eszközöket továbbadják, így mostanra számos általános iskolába is jutott megfelelő szer. A MATSZ jelenleg 58 edzőt alkalmaz, közülük néhányat mellékállásban. Szintén a kiemelkedő eredmények között tartja számon, hogy a koronavírus-járvány alatt egyetlen versenyük, illetve válogatott edzésük sem maradt el.
"Nagyon sok jó dolog történt velem az egész életemben. Nagy változásokat éltem át, és ezek mindig motiváltak, előrébb nyomtak, mindig egy új megismerésére ösztönöztek" - vélekedett.
Magyar Zoltán
Születési hely, idő: Budapest, 1953. december 13.
Sportága: torna
Klubja: Ferencvárosi TC (1965-1980)
Kiemelkedő eredményei: kétszeres olimpiai bajnok (lólengés: 1976, 1980), olimpiai bronzérmes (összetett, csapat: 1980), olimpiai negyedik helyezett (összetett, csapat: 1976), olimpiai ötödik helyezett (lóugrás: 1976), háromszoros világbajnok (lólengés: 1974, 1978, 1979), világbajnoki negyedik helyezett (összetett, csapat: 1974), világbajnoki hatodik helyezett (összetett csapat: 1978, 1979), háromszoros Európa-bajnok (lólengés: 1973, 1975, 1977), világkupa-győztes (1975, 1978), Universiade-győztes (1977), kétszeres Ifjúsági Barátság Verseny-győztes (lólengés: 1970, 1971), 35-szörös bajnok, 20-szoros mesterfokú magyar bajnok
Egyéni díjai, elismerései: nyolcszor az év legjobb magyar tornásza (1973, 1974, 1975, 1976, 1977, 1978, 1979, 1980), háromszor az év legjobb magyar sportolója (1974, 1978, 1980), az FTC örökös bajnoka, a sportági Halhatatlanok Klubjának tagja (1991), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1994), Magyar Örökség díjas (1997), Ferencvárosért emlékérem (1999), a magyar tornasport halhatatlanja (2008), Prima díjas (2012), Pro Urbe Budapest díjas (2014), a Nemzet Sportolója (2015), Ferencváros díszpolgára (2016), Prima Primissima díjas (2018)
Korábbi, illetve jelenlegi sportvezetői tisztségei: a Magyar Torna Szövetség elnöke (2011 óta), a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagja, a MOB alelnöke, a MOB elnökségi tagja, a MOB Hagyományőrző Bizottságának elnöke, a Magyar Olimpiai Akadémia alelnöke, a Magyar Országos Tornaegyletek Szövetségének (MOTESZ) elnökségi tagja, a MOTESZ tiszteletbeli elnöke, a MOTESZ alelnöke, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnökségi tagja, a Mező Ferenc Közalapítvány kuratóriumának tagja
