Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Novák Katalin is megemlékezett a száz éve született Brusznyairól

2024. január 14. 9:00
A köztársasági elnök részvételével rendezték meg a hagyományos Brusznyai-emlékhangversenyt szombat este.

Brusznyai Árpád 1924-ben született. 1949-ben szerzett görög-magyar-történelem szakos tanári diplomát. Egy évig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem görög filológiai intézetében dolgozott tanársegédként, majd 50-től a váci székesegyház kántora lett, itt ismerte meg feleségét. 1952-től a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban tanított. Az 1956-os forradalom kitörését követően a megyei Nemzeti Forradalmi Tanács elnöke lett, és e tisztségében sokat tett a vérontás elkerüléséért. 1957-ben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, a megyei párttitkár közbenjárására azonban az ítéletet halálra módosították. Brusznyai Árpádot 1958. január 9-én végezték ki. A rendszerváltást követően rehabilitálták, emlékét azóta is őrzik Veszprémben, halálának évfordulóján immár három évtizede rendeznek hangversenyt a Pannon Egyetemen. 

A száz évvel ezelőtt született pedagógus emléke előtt Novák Katalin köztársasági elnök adózott a szombat este megrendezett koncerten. Felidézte, hogy Brusznyai Árpád utolsó szavaival Istenhez fordult, amikor nemzeti imádságunkat, a Himnuszt énekelte. Mi kell ahhoz, hogy valaki az utolsó pillanatig hűséges maradjon? – tette fel a kérdést a köztársasági elnök. Utólag gyakran ruházzuk fel őseinket rendkívüli tulajdonságokkal, áldozatuk nagysága azonban éppen abból fakad, hogy nem különböztek tőlünk: emberek voltak, akik a nehéz időkben is következetesek maradtak, akkor is, ha ezzel az életüket tették kockára. 

„A hős az, aki az eszmét gyakorlattá teszi.”

Brusznyai Árpád nem forradalmárnak készült: férj volt és édesapa, a szellem embere, jó humorú, művelt tanár, aki diákok százait ösztönzött, aki amikor szólni kellett, szólt, amikor tenni kellett, tett   – rajzolta meg a mártír tanár jellemét Novák. – Brusznyainak nem kellett volna meghalnia, ha a gonoszság nem lép közbe. De közbelépett: a bűnös nem állhatja az ártatlant, mert az igaz ember mindig a bűnére emlékezteti a gonoszt. Most egy fiatal élet kioltásáról, egy tisztességes és bátor férfi elhallgattatásáról kell megemlékeznünk; a nemzet elvesztett egy hazafit, a diákok egy fantasztikus tanárt. Veszprém egy becsületes jellemet, de a legtöbbet a család vesztett: egy édesapát, akit soha nem lehet pótolni. 

Brusznyai nem oltott ki életet, hanem életet mentett. Mindörökre példát mutatott a magyar fiataloknak. A nevét ma dicsőség és tisztelet övezi, miközben a kommunistákét megvetés. Ez a történelem elégtétele – fogalmazott a köztársasági elnök, aki eztán egy személyes történetet osztott meg a hallgatóságával a nagyapjáról, akit szovjet hadifogságba szállítottak, ahol két évet töltött el. Végül hazatért – a Brusznyai család azonban nem volt ilyen szerencsés. 

Beszéde végén a köztársasági elnök egymillió forintot ajánlott fel adományként a Brusznyai Alapítványnak. 

Idén is átadták a Brusznyai-emlékdíjakat, amelyeket ezúttal két pedagógus és egy diák vehetett át Patrik Judittól, Brusznyai Árpád unokájától. 

Bendik Ágota hegedűművész, zenepedagógus a Zeneakadémián szerzett diplomát. 1983-ban kezdett tanítani a veszprémi Csermák Antal Zeneiskolában és a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolában, melynek tanszékvezető tanára is lett. Emellett a Mendelssohn Kamarazenekar alapító szólamvezetője. A hegedűtanítás mellett kamarazenét és zenekari játékot is oktatott az Auer Szimfónikusok és a Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar növendékeinek. Részt vett a Közép-európai Ifjúsági Szimfónikus Zenekar nemzetközi tanári karának munkájában. Növendékei kiemelkedő eredményeket értek el versenyeken, ma a legnevesebb zenekarokban találjuk őket. Negyven évi tanítás után az elmúlt tanév végén vonult nyugdíjba, a Brusznyai-díjra egykori tanítványai összefogással terjesztették fel. 

Rostetterné Nagy Rita szolfézs, zeneelmélet tanár, karvezető Budapesten nevelkedett, a Zeneakadémia középiskolai énektanár és karvezető szakán diplomázott, miközben a Magyar Cecília Társaság tanfolyamán római katolikus kántor képesítést is szerzett. 1986-ban költözött Veszprémbe, ahol a Lovassy gimnázium akkor induló zeneművészeti szakközépiskolájának tanára lett. Hamarosan tanszékvezetővé majd igazgatóvá lépett elő. A zeneiskola és a szakközépiskola összeolvadása után intézményegység-vezető lett. 1987 óta a Veszprémi Főegyházmegye kántorképző tanfolyamainak állandó tanára, ’93 és 2001 között az Érseki Hittudományi Főiskola egyházzene tanára. Kórusvezetőként évtizedek óta a Regina Mundi plébániához kötődik. 

Németh Kata a Vetési Albert Gimnázium magyar-spanyol kéttannyelvű tagozatos végzős tanulója. Számos versenyen ért el kiemelkedő eredményeket: novellaíró versenyen, spanyol kulturális versenyen országos első helyen végzett. Az elmúlt tanévben az OKTV-n spanyol nyelvből első helyen végzett, megkapta a spanyol nagykövet díját. Számos projektben vállalt meghatározó szerepet, több alkalommal vett részt a spanyol nagykövettel folytatott kerekasztal-beszélgetéseken, spanyol nyelvű városnézést vezetett az ecuadori nagykövetnek, a spanyol színjátszó szakkör tagja, az EKF keretében készült Europa Hostel című ötnyelvű színdarab szereplője. 

Az emlékhangversenyen a Mendelssohn Kamarazenekar és a Brusznyai Oratóriumkórus lépett színpadra, elhangzott Johann Sebastian Bach: csellószvitek, valamint Franz Schubert C-dúr miséje.

 

Galéria
Brusznyai-emlékhangverseny 2024
Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.