Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Legyen egy fesztivál! - VeszprémFest20 filmvetítések ingyenesen a Fotonban

2024. január 23. 12:32

Több mint 110 előadás, 130 nemzetközi sztár 140 Grammy-díjjal, több mint 220 ezer látogató, a számokon túl pedig felejthetetlen koncertélmények, a zene közösségformáló erejének legszebb pillanatai - erről szól a film, amelyben a koncertrészletek mellett interjúk és visszaemlékezések is felidézik a VeszprémFest 20 éves történetét.

Bárány László filmrendező pontosan két évtizede, a fesztivál első koncertjének első hangjaitól dokumentálja az európai prémium-zenei fesztiválvérkeringés eseményévé érett VeszprémFest programjait, most ezeket a felvételeket fűzték csokorba, hogy egy ötvenperces film formájában egyfajta kordokumentumként is megörökítsék az utókornak és persze azoknak, akik részt vettek valamelyik koncerten.

Ráadásul február 8. és 11. között négy napon keresztül a Foton Audovizuális Centrumban bárki ingyenesen megtekintheti ezt mozikörülmények között. Ehhez nem kell mást tenni, mint regisztrálni, ehhez a linkeket ide kattintva találhatja meg.

vehir.hu
további cikkek
Feloszlik a Margaret Island kultúra Feloszlik a Margaret Island A hírt közösségi oldalán jelentette be a zenekar. ma 11:54 A kóstolásoknál már csak a beszélgetések lesznek fontosabbak a közelgő Vehír Borszalonon Vehír Borszalon A kóstolásoknál már csak a beszélgetések lesznek fontosabbak a közelgő Vehír Borszalonon Miről érdemes beszélgetni egy kellemes borozás közben? Valójában bármiről, hiszen pont az a lényege az ilyen kulturált összejöveteleknek, hogy oldott hangulatban bármiről, bárkivel lehessen eszmét cserélni. A közelgő Vehír Borszalon apropójából viszont adunk egy javaslatot, és persze egy rövid útbaigazítást is, hogy kikkel lehet majd találkozni május 30-án a Dubniczay-palota kertjében. ma 11:27 A magyar múzeumi szakma elitje gyűlt össze Veszprémben közélet A magyar múzeumi szakma elitje gyűlt össze Veszprémben A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége idei tavaszi közgyűlését és szakmai konferenciáját május 21–22-én tartják meg Veszprémben, a Laczkó Dezső Múzeum szervezésében. A kétnapos eseményre több mint száz intézmény képviselője érkezett, köztük számos határon túli magyar múzeum szakembere is. tegnap 13:23 Franco Nero elmondta, mi öli meg a filmet kultúra Franco Nero elmondta, mi öli meg a filmet A Veszprémi Petőfi Színházban vendégeskedett kedden Franco Nero olasz színész, aki a közönségtalálkozó előtt sajtótájékoztatót is tartott, majd felavatott egy padot a Színházkertben. 2025. május 21. 16:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.