Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egyéni csúcsokkal indította az évet Horváth Botond

2024. január 25. 8:35 // Forrás: VEDAC
Remek eredményekkel kezdte a 2024-es fedett pályás szezont Horváth Botond sprinter és távolugró.

A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) versenyzői a székesfehérvári ARAK fedett pályás versenyén kezdték meg a 2024-es évadot. A viadalon a nyolc fős veszprémi küldöttség jól szerepelt, több kimagasló eredményt könyvelhetett el Szigeti Csongor edző tanítványa, Horváth Botond.

– Kemény, munkás időszakon vagyunk túl – kezdte Szigeti Csongor. – Az előzményekhez tartozik, hogy ilyenkor, a téli időszakban korlátozottak a lehetőségeink az infrastruktúra miatt. Előfordul, hogy a futófolyosó zsúfoltsága miatt át kell szervezni, meg kell változtatni az eltervezett edzéseket. Ezen befolyásoló tényezők ellenére is azt mondom, jól sikerült a felkészülés. Botond nemrég kezdte az atlétikát, és rövid idő alatt sokat tudott előre lépni erőben, technikában és gyorsaságban is. Prevenciós jelleggel hónapok óta együtt dolgozik egy gyógytornásszal is. Ez nagyon fontos, mert nagy tehetség, akit szeretnénk sokáig a pályán tartani – hangsúlyozta a tréner.

A 2024-es idényben Botond először az ARAK fedettpályás erőpróbáján vett részt, két számban indult.

Horváth Botond a dobogó tetején - Fotó: VEDACHorváth Botond a dobogó tetején - Fotó: VEDAC

Távolugrásban kiegyensúlyozott versenyzéssel, fokozatosan javulva a hatodik körre 6.47 métert ugrott, ezzel több mint félméteres előnnyel megnyerte a számot és 12 centiméterrel megjavította a szabadtéri egyéni csúcsát.

A 60 méteres számban az előfutamokban 7.29 másodperccel vívta ki a döntőbe jutást, itt pedig 7.30 másodperccel utasított mindenkit maga mögé.

– Mindkét eredményével a korosztályos, U16-os ranglista élére állt Botond. Az időeredmény kiválóságát jól jelzi, hogy tavaly 7.35 másodperccel nyerték meg a korcsoport országos bajnokságát. Számítottunk rá, hogy egyéni csúcsot ér el, de azt, hogy rögvest az év első versenyén, arra nem gondoltam. Bízom a hasonlóan jó folytatásban, hétvégén a Budapest Bajnokságon, majd a korosztályos fedettpályás ob-n versenyzik majd, itt is szeretnénk minél jobb eredményt elérni – húzta alá Szigeti Csongor, és elmondta, hogy csapata nagyon szorgalmasan készül, ami további remek eredményeket tartogat a szezonra.

Az ARAK fedett pályás versenyének veszprémi eredményei

Férfi. U14. 60 méter: 13. Pókó Bence 8.97. Távolugrás: 11. Pókó Bence 4.10. U16. 60 méter: 1. Horváth Botond 7.30. B döntő: 5. Páli Bence 7.82. Távolugrás: 1. Horváth Botond 6.47, 5. Páli Bence 5.50. Ötösugrás: 4. Edvy Benedek 16.98, 10. Tiszttartó Ágoston 15.13. Női. U14. 60 méter: 32. Plander Liza 9.29. Távolugrás: 36. Plander Liza 3.88. U16: 60 méter gát: 5. Böröcz-Bacher Csenge 9.70. B döntő: 5. Perl Dalma 10.19. Ötösugrás: 4. Böröcz-Bacher Csenge 15.35, 10. Perl Dalma 14.13.

vehir.hu
további cikkek
Negyedszer rendeztek hegyi ob-t atlétika Negyedszer rendeztek hegyi ob-t Idilli zöld környezetben, viszont annál nehezebb és küzdelmesebb pályán rendezte meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) közösen az idei hegyifutó félmaratoni magyar bajnokságot. 2024. április 19. 15:35 Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Veszprém vármegyében rendezik a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság három sportágának versenyét, így a vívásét, az atlétikáét, valamint a triatlonét, méghozzá a Pannon Egyetem, a VEDAC, a VESC, a Spirit SC és a Tapolca Vívóklub összefogásának köszönhetően. Az eseményeket beharangozó sajtótájékoztatót szerda délelőtt tartották a Pannon Köztérben. 2024. április 18. 14:40 Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC atlétika Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC Negyedik alkalommal ad otthont Szentgál és környéke vasárnap a nyílt hegyifutó félmaratoni országos bajnokságnak, amelyet a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) bonyolíthat le. 2024. április 5. 10:33 Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója VEDAC Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója Második helyezést szerzett Honti Marcell, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futója, Budapesten az NN City Run Fuss Budapest! elnevezésű, 11.5 kilométeres országúti futóversenyen. 2024. április 4. 15:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.