Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője

2024. március 7. 8:44
Több Veszprémet érintő téma kapcsán is részletesen kifejtette a véleményét Kovács Rajmund, a Reformerek politikai párt önkormányzati képviselője, aki néhány közgyűlési döntést maga is támogatott, pár esetben viszont fenntartásokat fogalmazott meg.

Múlt csütörtökön zajlott az év egyik legfontosabb közgyűlése, ahol többek közt Veszprém 2024-es költségvetését is elfogadta a képviselőtestület. Erről itt és itt is írtunk korábban.

Kovács Rajmund, a Reformerek képviselője, a Híd a városért frakció tagja néhány nappal a közgyűlés után most részletesen is elmondta sajtótájékoztató keretében, hogy melyik sarkalatos témáról mi a személyes véleménye.

Hol bujkál a tőkealap?

A képviselő rögtön a közgyűlés elején interpellálta is a polgármestert, amiben a korábban létrehozott, helyi vállalkozásokat segítő tőkealap hatékonyságáról érdeklődött. A kérdés alapját a korábban tizenkét évre tervezett városi tőkealapok adták, amelyeknek a céljuk az lett volna, hogy a helyi vállalkozásokat segítsék. Mostanra azonban nagy hírverés nélkül gyakorlatilag leállították őket, egy magántőkealaphoz helyezték át a keretet, mondta Kovács Rajmund. Porga Gyula válaszában a közgyűlésen elmondta, hogy két cég jutott el a támogatásig, ők 120, illetve 683 millió forint befektetéshez férhettek hozzá, de az már az üzleti titok kategóriáját érinti, hogy valóban éltek-e ezzel a lehetőséggel. A képviselő reményét fejezte ki, hogy tényleg eljutott a pénz a helyi vállalkozásokhoz, ugyanakkor bíráltként elmondta, hogy a tőkealapok hírverése lehet, hogy nem volt elég nagy ahhoz, hogy többen éljenek a lehetőséggel.

Kovács Rajmund a közgyűlésenKovács Rajmund a közgyűlésen

Ki van szolgáltatva a város a multiknak

Kovács Rajmund az elfogadott költségvetéssel kapcsolatban is megosztotta véleményét. Szerinte Veszprém túlságosan ki van szolgáltatva a nagy multinacionális vállalatoknak, a KKV-k csupán az iparűzési adó 28%-át fizetik. Ha pedig felszámolná veszprémi telephelyét egy cég, akkor gondban is lehetne a városi költségvetés, ezért tovább kellene erősíteni a kis- és középvállalkozásokat.

Szintén a költségvetéshez kapcsolódik egy még 2022-re visszanyúló ügy, a Budapest út felújítása, ahol a város élt a kötbér jogával, miután a kivitelező nem készült el időre a munkával. A kötbér jogosságát viszont a vállalkozó vitatja a mai napig. Kovács Rajmund szerint ezért jobban meg kellene válogatni, hogy kivel dolgoztat a város.

Tavalyról egyébként megmaradt 4,9 milliárd forint, amit a Reformerek képviselője a belváros épületeinek felújítására, vagy megvételére szánt volna, vagy Veszprém 1,3 milliárdos hitelének törlesztésére.

Miért nem ad kedvezményt a Veszprém kártya a távhőre is?

A Veszprém kártyát Kovács Rajmund is üdvözölte, viszont azt már nem, hogy a képviselőtestület leszavazta azt az ellenzéki módosító indítványt, hogy a kártya kedvezményeit terjesszék ki a távfűtéses lakásban élők távhőszámlájára is. A többség a javaslatot azzal az indokkal szavazta le, hogy a döntés kirekesztő lenne azokkal szemben, akik nem távhővel fűtenek.

vehir.hu
további cikkek
Görögkatolikus templom épülhet a Jutasin közgyűlés Görögkatolikus templom épülhet a Jutasin Hosszú évek előkészítő munkája után zöld lámpát kapott a görögkatolikusok terve – erről döntött csütörtökön a képviselő-testület, de szavaztak az önkormányzati cégek vezetőiről is, és napirend előtt folytatódott az ellenzéki csoportok harca. 2024. december 12. 15:06 A közösségi költségvetés bevezetésével startolt az új önkormányzati ciklus közgyűlés A közösségi költségvetés bevezetésével startolt az új önkormányzati ciklus Első rendes közgyűlésén mutatkozott be az új képviselő-testület csütörtökön. 2024. november 7. 15:03 Valamiben már most nagy az egyetértés oldaltól függetlenül a veszprémi városvezetésben közgyűlés Valamiben már most nagy az egyetértés oldaltól függetlenül a veszprémi városvezetésben Az előző önkormányzati ciklushoz hasonlóan konstruktív együttműködésre hívta a veszprémi képviselőtestület minden tagját Porga Gyula polgármester a csütörtök reggeli alakulóülésen, hiszen ahogy fogalmazott, a cél közös: Veszprémet még magasabbra emelni az európai élhetőségi rangsorban. 2024. október 11. 14:08 Megalakult az új közgyűlés, három alpolgármestert választottak közgyűlés Megalakult az új közgyűlés, három alpolgármestert választottak Csütörtök reggel ünnepélyes alakuló üléssel megkezdte működését a következő ötéves önkormányzati ciklus képviselő-testülete. 2024. október 10. 11:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.