A kiállítás pénteki megnyitóján Porga Gyula polgármester rámutatott: szinte lehetetlen megfogalmazni a tavalyi év legemlékezetesebb pillanatát, ez a tárlat is egy szubjektív megközelítés, ami a Művészetek Háza szemüvegén keresztül mutatja be 2023-at. A városvezető arra intett, hogy a nosztalgiázás közben azt se feledjük: csak rajtunk múlik, hogy az élmények e szokatlan sűrűsége ne csak a múltunk, hanem a jövőnk is legyen. Ez a cél: hogy az előttünk álló mindegyik év mindegyik hónapjában legyenek olyan pillanatok, amelyekre utólag jó lesz visszagondolni.
Az a legszebb az EKF-ben, hogy nem akar abbamaradni – jegyezte meg Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter –, még márciusban is újabb kiállítások nyílnak, ami a térségben rejlő lendületet bizonyítja. Célként tűzte ki, hogy Európa vezető kreatív régiói közé tartozzunk, azok közé, ahol nem egy nagyváros húzóereje, hanem a táj és az ott élők adják a kreativitás motorját. Ehhez a jövőben is szükség van olyan összefogásra, mint amit a régió 116 települése az elmúlt években mutatott, és aminek láthatók is az eredményei.
Winkler Nóra művészeti újságíró Raymond Carver és Murakami Haruki egy-egy kérdésfeltevése (Miről beszélünk, ha szerelemről beszélünk? Miről beszélünk, amikor futásról beszélünk?) kapcsán mutatott rá, hogy a kultúra is olyasmi, aminek ugyan ismerjük a definícióját, mégis annál sokkal gazdagabb, sűrűbb, tágasabb. A kultúrára leginkább úgy gondolunk, mint valamire, amihez szépen felöltözünk, de kultúra az is, ami a földből nő ki; az is, ahogyan beszélünk egymással.
Az EKF akkor teljesíti a vállalását, ha ennek a nagyon tágas definíciónak mindkét végpontjáról merít: megmutatja a magaslati, kiöltözős részét, és megmutatja azt is, hogy ez belőlünk van, a miénk, ezt mi csináltuk.
Mit tud adni egy táj a képzőművészetnek? – tette fel a kérdést Winkler. Látványelemeket, formát, motívumokat, amelyek egy egész életművet meghatározhatnak. De anyagot is ad: földet, ásványokat, amiből fizikai tárgyak készülnek. A táj otthont ad a művésznek, és izgalmas volt megismerni azt, hogy kik és hogyan dolgoznak ebben a tájban. A táj birtokba vehető, megtörténhetnek benne dolgok, amik alapvetően nem a szabad térben szoktak megtörténni – például egy pop art kiállítás.
A művek egy része azt mutatja be, hogy mennyire eksztatikusan, fantasztikusan, ritka módon gyönyörű a táj, más részük pedig egy szubjektívebb, az élettapasztalaton átszűrt élménye a tájnak.
Jó volt látni azt is – folytatta az újságíró –, hogy a hétköznapi emberek számára milyen tárgyak bírnak kulturális tartalommal, hogy mi az, amit a sokadik lomtalanításon is megmentenek, és generációkon át megtartanak és néznek. Mit mondanak ezek a tárgyegyüttesek, amiket végül nehéz szívvel engednek el, hogy aztán a piacokon bukkanjanak fel ismét?
Winkler Nóra szerint a 2023-ban bemutatott képzőművészeti anyag annyira széles, annyira tágas, annyira sűrű, hogy abból nehéz válogatni.
A Művészetek Háza stábja mégis megtette, és hogy mire jutottak, azt a június 2-ig látogatható kiállításon mi magunk is szemügyre vehetjük.
