Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

''...és kívánok még nagyon sok boldog nőnapot!''

2024. március 9. 18:17
Zenés műsorral kedveskedett a Veszprémi Petőfi Színház a hölgyekből álló közönségének.

A hűvös idő ellenére pénteken délután megtelt a színház előtti tér, ahová a Petőfi Színház invitálta elsősorban a női közönségét, hogy egy vidám zenés műsorral köszöntse őket nőnap alkalmából.

A rendezvény ötlete Keller Mártontól, a teátrum fiatal színművészétől származott, a megvalósításában pedig részt vettek a színház ismert művészei.

A színpadon elsőként Oberfrank Pál, igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Ovádi Péter, országgyűlési képviselő, a színház hűséges támogatója is megemlékezett a hölgyekről és külön kitért a veszprémi intézményekre is, akik minden alkalommal készülnek valamilyen meglepetéssel, lélekmelengető programmal.

A köszöntők után felcsendültek az ismert dallamok, miközben minden jelenlévőnek egy szál virággal kedveskedtek a színművészek.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
A bevonulással megkezdődött a VEN kultúra A bevonulással megkezdődött a VEN A Szent Imre térről indult, az egyetemi kampuszra érkezett meg a VEN hagyományos bevonulása kedden délben, ezzel a városlakók tudtára adták: elkezdődtek az egyetemi napok! tegnap 20:59 Közel húsz szabadtéri koncerttel érkezik a Gizella-napok Gizella-napok Közel húsz szabadtéri koncerttel érkezik a Gizella-napok Május 5. és 11. között 25 helyszínen közel 20 szabadtéri koncert és több mint 50 kulturális program várja az érdeklődőket a veszprémi Gizella-napokon. A részletes programot hétfő délelőtt jelentették be a Hangvillában. 2025. április 28. 22:09 'A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika' Veszprémi Petőfi Színház 'A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika' A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika, az állatokkal bemutatott produkciók viszont mégis sokkal látványosabbak lettek. Egyszerűen csak a módszertan változott, az pedig, hogy ez az állatoknak továbbra sem jó, csupán egy berögzült sztereotípia. Ezt is sikerült lebontani a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől lélekig fesztiválján, amikor szombaton a cirkuszi állatok idomítása került előtérbe egy beszélgetésen. 2025. április 26. 21:02 Nyolcadik alkalommal gyógyítja a lelket a színház Veszprémi Petőfi Színház Nyolcadik alkalommal gyógyítja a lelket a színház Habár a VIII. Lélektől lélekig – a színház gyógyító ereje fesztivál hivatalos megnyitóünnepséget csak péntek délután tartották, az egész héten át tartó programokon már addig is körülbelül ezren vettek részt. A különböző művészeti ágakat a lélek egészségével, vagy akár gyógyításával összekötő fesztivál hétvégén is folytatódik a Veszprémi Petőfi Színházban. 2025. április 26. 3:39

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.