Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 22. Magdolna
Veszprém
21°C
2024. július 22. Magdolna
Veszprém
21°C

Húszból húsz – továbbra is hibátlan a Telekom Veszprém!

2024. március 30. 19:20
Újabb győzelemmel örvendeztette meg a szurkolóit a címvédő Telekom Veszprém, amely az NB I szombat esti mérkőzésén esélyt sem adott a Nemzeti Kézilabda Akadémiának.

Az összecsapásra sorozatban huszadik bajnoki győzelme reményében készült a hibátlan mutatóval listavezető Veszprém. Momir Ilics az irányító Nedim Remili mellett a beállós Ludovic Fabregas számára is pihenőt adott; ismét bizonyíthatott azonban a fiatal Végh Bálint és Szabó Tas.

Jensen védéseivel vette kezdetét a derbi. Az első találat Vajlupau nevéhez fűződött, amire Dely fürgén válaszolt is, ám ezt követően 4-0-s sorozattal hengerelt a vendéglátó (7. perc: 5-1). Lelkesen küzdöttek a balatonbogláriak, de láthatóan hatalmas volt a különbség a felek között (19. perc: 4-8).

A szünet előtt Mahé, Koszorotov és Nilsson is kiemelkedően teljesített támadásban, míg a kapu előtt Jensen újabb bravúrokat mutatott be. Mindezeknek is köszönhetően az „Építők” tizenkét gólos előnnyel vonulhatott pihenőre (félidei részeredmény: 23-11).

Galéria
Telekom Veszprém – HSA NEKA 42-27 (23-11)

A második játékrészt Végh és Jahja gólvoltása nyitotta (32. perc: 25-11). Deményi viszont ezt követően sorra kifogott a Telekom támadóin, akiknek hét percen át nem sikerült betalálni. A vendégek közben négyszer is eredményesek voltak, ezért Momir Ilics időt kért (39. perc: 25-15).

Elíssonnak sikerült megtörnie a gólcsendet, a Veszprém pedig rendezte sorait, a folytatásban így a különbség már nem változott (47. perc: 33-22). Sőt, a hazaiak a hajrában feljebb kapcsoltak még egy fokozattal, újabb parádés támadásokat vezetve végül tizenöt góllal, 42-27-re diadalmaskodtak.

A csapatkapitány Andreas Nilsson hétszer volt eredményes A csapatkapitány Andreas Nilsson hétszer volt eredményes

A címvédő „Építők” sorozatban huszadik győzelmét aratta az NB I-ben, ahol továbbra is hibátlan mutatóval listavezető.

Momir Ilics csapata április 6-án (17.00) a Budakalász vendégeként is bizonyíthat.

Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 20. forduló:
Telekom Veszprém – Nemzeti Kézilabda Akadémia 42-27 (23-11)
Veszprém Aréna, 1300 néző. Vezette: Bátori, Szécsi.
Telekom Veszprém: Jensen, Corrales (kapusok) Jahja 2, Descat 4, Sandell 2, Nilsson 7, Elísson 4, Ligetvári, Végh 3, Mahé 4 (1), Eldera 1, Pechmalbec 7, Szabó, Vajlupau 2, Casado 3, Koszorotov 3.
Vezetőedző: Momir Ilics.
HSA NEKA: Deményi, Mikler – Krakovszki 3 (1), Csanálosi, Ludmán 5, Tárnoki, Kovács 4, Dely 4, Szücs, Gál, Zakor, Nagy 2, Karai 2, Molnár 3, Tóth 4 (2).
Vezetőedző: Sótonyi László.
Kiállítások: 4, ill.  2 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 4/3

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 26 26 0 0 1063 711 352 52
2. OTP Bank-Pick Szeged 26 23 0 3 960 760 200 46
3. MOL Tatabánya KC 26 16 3 7 804 745 59 35
4. FTC-Green Collect 26 14 4 8 830 789 41 32
5. Csurgói KK 25 12 3 10 704 717 -13 27
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 26 12 3 11 773 792 -19 27
7. CYEB-Budakalász 26 11 3 12 742 768 -26 25
8. Dabas KC 26 11 1 14 736 776 -40 23
9. Balatonfüredi KSE 26 11 1 14 686 727 -41 23
10. QHB Eger 26 8 2 16 675 799 -124 18
11. Carbonex-Komló 26 8 1 17 691 765 -74 17
12. HSA NEKA 26 7 3 16 700 776 -76 17
13. PLER-Budapest 25 7 2 16 681 765 -84 16
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 26 2 0 24 716 871 -155 4
Utolsó módosítás: 2024. május 16. 10:34
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
28-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény
38-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
OTP-Bank Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 19. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény
30-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. május 24. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 29. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-34
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.