Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Női kézilabda olimpiai selejtező: Győri-Lukács: jó védekezéssel jók lehetünk!

2024. április 7. 19:52 // Forrás: MTI
Győri-Lukács Viktória szerint jó védekezéssel jó eredményt érhet el a jövő heti, debreceni olimpiai selejtezőtornán a magyar női kézilabda-válogatott.

A Győr jobbszélsője csütörtökön Norvégiában hat, Győrben szombaton nyolc gólt szerzett Eurokupa-mérkőzésen. Az MTI-nek az utóbbi után azt mondta, ez a két találkozó a felkészülést szolgálta az ötkarikás kvalifikációs tornára.

"Ezekből tanulnunk kell, ha ez sikerül is, akkor nagyon hasznosak voltak."

Győri-Lukács szerint a tavalyi világbajnokságon kulcsfontosságú összecsapásokon elszenvedett vereségek éppúgy, mint a horvátok elleni, drámai végjátékot hozó mérkőzés megnyerése - amely lehetővé tette, hogy részt vegyenek az olimpiai selejtezőtornán - olyan tapasztalatok, amelyeket kamatoztathatnak jövő héten.

Fotó: MKSZ/Kovács AnikóFotó: MKSZ/Kovács Anikó

"A világbajnokság végére a védekezésünk összeállt, ha ezt meg tudjuk tartani, akkor jók lehetünk az olimpiai selejtezőn" - szögezte le. Amint felidézte, az osztrákok ellen is akkor sikerült nagy előnyt kialakítaniuk, amikor jól működött a védekezésük, a helyzetkihasználásban pedig javulniuk kell, miután a szombati meccsen voltak elkapkodott, rontott ziccereik. "Ha erre tudunk figyelni, akkor megint léptünk előre egyet, akkor pedig tényleg jók leszünk!"

Juhász Gréta az osztrákok elleni szombati Eurokupa-zárás kapcsán úgy fogalmazott: jobban teljesítettek, mint két nappal korábban a norvégok elleni idegenbeli találkozón.

"Jobban kezdtük a mérkőzést, a védekezésünk sokkal feszesebb volt. Ami miatt lehet hiányérzetünk, hogy a megbeszéltnél több technikai hibánk volt, ebből kell a jövő hétre faragni" - értékelt a 36-30-ra megnyert győri találkozó után a Kisvárda balátlövője. Kiemelte, az átlövőjátékban is történt előrelépés a 33-18-ra elvesztett norvégiai meccshez képest. "Remélhetőleg Debrecenben is ezt a teljesítményt fogja hozni mindenki, vagy akár még jobbat is" - mondta.    

A hatgólos siker után meglátása szerint "mindenki jobb szájízzel vág neki az olimpiai selejtezős mérkőzéseknek".

Októberben épp az osztrákok elleni idegenbeli összecsapáson mutatkozott be a felnőtt nemzeti csapatban Simon Petra, aki ezúttal kétszer volt eredményes.

"Norvégiában egyáltalán nem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, fáradtak is voltunk a hosszú utazás után. Viszont sikerült, ahogy sikerült, azon tovább kellett lépnünk" - hangsúlyozta. Mint mondta, azzal a tudattal léptek pályára az Audi Arénában, hogy az esetleges siker nagy erőt adhat nekik a kulcsfontosságú jövő hétre.

A csütörtökihez képesti javulás titkát abban látta a Ferencváros irányítója, hogy míg a norvégok védekezése nagyon zárt, a kiváló sánc miatt "szinte lehetetlen volt átlövésgólokat szerezni", addig ezúttal a beállók hatékonyabban tudták segíteni a támadásokat.

A magyar válogatott csütörtökön Kamerunnal, pénteken Svédországgal, jövő vasárnap Japánnal mérkőzik meg az ötkarikás indulási jogért Debrecenben. A torna első két helyezettje szerez párizsi kvótát.

vehir.hu
további cikkek
Golovin: a bronzérmünk karácsonyi ajándéknak számít női kézilabda-válogatott Golovin: a bronzérmünk karácsonyi ajándéknak számít Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott egy héttel ezelőtt megszerzett Európa-bajnoki bronzérme karácsonyi ajándéknak számít Magyarországon. 2024. december 22. 14:53 A norvégok és a franciák ellen is készülhet jövőre az Eb-bronzérmes magyar női kézilabdacsapat női kézilabda-válogatott A norvégok és a franciák ellen is készülhet jövőre az Eb-bronzérmes magyar női kézilabdacsapat A friss Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a tervek szerint jövőre az olimpiai-bajnok, Eb-aranyérmes norvég és a világbajnok francia csapat meghívására is részt vesz felkészülési tornán. 2024. december 19. 15:30 Ennél is több lehet ebben a csapatban Erről jut eszembe… Ennél is több lehet ebben a csapatban Ötödször lett dobogós a magyar válogatott a női kézilabda Európa-bajnokságok történetében. A 2000-ben szerzett egyetlen aranyérem mellett négy bronz van a tarsolyban, és az utóbbiak közül talán a most megszerzett a legkedvesebb, mert erre kellett várni a legtöbbet – tizenkét évet. 2024. december 18. 11:57 Ilyés Ferenc: megragadhat az élmezőnyben a női kézilabda-válogatott női kézilabda-válogatott Ilyés Ferenc: megragadhat az élmezőnyben a női kézilabda-válogatott Abban bíznak a hazai szövetségben (MKSZ), hogy világversenyeken folyamatosan az első négy között lehet a női magyar kézilabda-válogatott, ha együtt marad, nem lesznek komolyabb sérülések és úgy fejlődik az együttes, mint az elmúlt években. 2024. december 17. 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.