Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Golovin szerint több fontos területen is nagyot fejlődött a női kéziválogatott

2024. április 20. 17:12 // Forrás: MTI
Golovin Vlagyimir szerint kommunikációban, felelősségvállalásban, munkamorálban, dinamikában, motiváltságban, céltudatosságban és az önbizalom terén is nagyon sokat fejlődtek az olimpiai kvótás magyar női kézilabda-válogatott játékosai az elmúlt években.

A 2021 nyarán kinevezett szakvezető pénteken, a Kézilabda-specifikus Módszertani Központ balatonboglári szakmai napja keretében rendezett kerekasztal-beszélgetésen elmondta: amikor elvállalta a munkát, a keretnek csaknem a nyolcvan százalékát ismerte, hiszen dolgoztak együtt valamelyik klubcsapatnál, vagy az utánpótlás-válogatottban.

"Azt gondoltam, egyszerűbb lesz a feladat, de még azok is, akik 2018-ban junior világbajnokok voltak, felnőttként teljesen másképpen működtek. Már nem azok a lányok voltak, akik mindent első szóra elfogadnak. Egy kicsit más volt már a légkör, és voltak nehézségek a sérülések miatt is" - magyarázta Golovin.

Felidézte: minden világverseny előtt történtek rossz dolgok, játékosokat kellett cserélni, hiányposztok alakultak ki. A mostani csapat gerince tavaly tavasszal, az Izland elleni világbajnoki selejtezők előtt alakult ki, azóta kevesebb a sérülés is.

"Amióta szövetségi kapitány vagyok, hullámzó volt a csapat teljesítménye, de az olimpiai selejtezőtornán a svédek elleni mérkőzésen megmutatta, mire képes valójában. Nagyon jól játszottunk, ez volt a legdinamikusabb, legnehezebb mérkőzésünk" - szögezte le.

Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a női kézilabda Eurokupa 6. fordulójában játszott Magyarország - Ausztria mérkőzésen a győri Audi Arénában 2024. április 6-án. A magyar válogatott 36-30-ra győzött. MTI/Krizsán CsabaGolovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a női kézilabda Eurokupa 6. fordulójában játszott Magyarország - Ausztria mérkőzésen a győri Audi Arénában 2024. április 6-án. A magyar válogatott 36-30-ra győzött. MTI/Krizsán Csaba

A tréner arra utalt, hogy együttese egy héttel ezelőtt Debrecenben úgy győzte le 28-25-re a világbajnoki negyedik helyezettet, hogy egyszer sem került hátrányba.

A kapitány elárulta, a kinevezése utáni két évben bármit megbeszéltek, azzal kapcsolatban szinte csak Győri-Lukács Viktóriának volt kérdése, a többieknek nem. Hozzá sem, és egymáshoz sem. Ez mostanra olyannyira megváltozott, hogy senki nem fél kérdezni. Egymással is megbeszélik, amit esetleg nem értenek, hogy pontosan tudják végrehajtani a feladatukat.

Mint mondta, a kezdet kezdetén csináltak egy tesztet, amiből kiderült, hogy 35 emberből csak öt vállalja a felelősséget a pályán. Véleménye szerint ha ezt most megismételnék, akkor 19-ből 15 játékos biztosan jó eredménnyel zárna. Ez azt jelenti, hogy amikor kritikus helyzetbe kerül valaki a pályán, nem tolja vissza a labdát másnak, hanem ő vállalja, mert nincs benne félelemérzet a szakmai stáb irányából és a csapattársak felől sem.

"Biztos vagyok benne, hogy ennek is köszönhető, hogy a svédek elleni mérkőzés ilyen jól sikerült. Ha sikeres akarsz lenni, akkor egyéniségek kellenek, de a csapat a legfontosabb. Most nagyon jó csapatunk van, de azt fel kellett építeni" - vélekedett.

Golovin a folytatásban arról beszélt, hogy nagyon gyakran volt téma az önbizalomfejlesztés. Voltak, akik úgy érezték, hogy önbizalomhiányosak, de ez Debrecenben már nem látszott. Hangsúlyozta azt is, hogy a csapat munkamorálja nagyot javult, másrészt a játékosok nagyon figyelnek az erőnléti munkára a klubjukban, mert a válogatottban nincs idő terhelni őket.

"Minden válogatott hét előtt megcsináljuk a szokásos tesztet, és hónapról hónapra, hétről hétre fejlődnek. Az első évben kiderült, hogy dinamikában valamennyire el vagyunk maradva, de ez is javult. A szerda-szombat ritmusban nehéz ezt fejleszteni, de azért van rá lehetőség" - magyarázta.

A kapitány szerint a magyar válogatott nagyon sokat profitál abból, hogy a Győr és a Ferencváros után a Debrecen is bekerült a Bajnokok Ligájába.

"Lehetett látni, szeptember óta mennyit fejlődtek. Emögött nagyon komoly munka van. Ha rendszeresen olyan játékosokkal állnak szemben, akik a legmagasabb színvonalat képviselik, az kifizetődik. A magyar bajnokságban sajnos nem lehet fejlődni. Tudom, hogy itt is küzdelmes mérkőzések vannak, de teljesen más a ritmus, minden más" - szögezte le.

Ennek kapcsán megjegyezte, mindenkit támogat, aki külföldre szeretne igazolni. Rendszeresen beszél a játékosokkal, akik tisztában vannak a nehézségekkel, de vannak céljaik, és néhányan tényleg európai élcsapatba kerülnek, mint a nyáron klubot váltó Vámos Petra és Szemerey Zsófia esetében a francia Metz.

"A fiataloknak nagyon komoly céljaik vannak a BL-ben és a válogatottban is. Korábban nem mondták ki a céljaikat, most viszont néhányan már kijelentették: azért dolgoznak, hogy olimpiai bajnokok legyenek. Nagyon örültem neki, mert ha van cél, oda egyszer el lehet jutni. Nem tudom, hogy sikerül-e, vagy nem, de ha nincs cél, akkor biztosan nem fog sikerülni" - közölte.

Golovin azt is elárulta, a tesztek során is látszik, hogy jelentősen nőtt a játékosok belső motivációja, márpedig anélkül nincs jó teljesítmény és jó eredmény.

"Egy pillanatig nem láttam rajtuk félelmet. Izgatottságot láttam, és azt, hogy vagy így, vagy úgy, de meg fogjuk oldani" - idézte fel ismét a debreceni tornát.

A videoelemzések során gyakran nézik vissza saját mérkőzéseiket. A svédek elleni világbajnoki találkozót is többször megnézték, az ott előfordult hibák rögzültek a játékosokban, és azokat Debrecenben már nem követték el.

vehir.hu
további cikkek
Legyőzte a románokat felkészülési mérkőzésen a női kézilabda-válogatott női kézilabda-válogatott Legyőzte a románokat felkészülési mérkőzésen a női kézilabda-válogatott A női kézilabda-válogatott sokáig szoros felkészülési mérkőzésen 37-28-ra nyert a román csapat ellen Tatabányán. 2024. szeptember 28. 19:20 Női kézilabda Eb-felkészülés: Pásztor: semmit nem kell újrakezdeni női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb-felkészülés: Pásztor: semmit nem kell újrakezdeni A beálló Pásztor Noémi szerint az olimpiai hatodik helyezett magyar női kézilabda-válogatottnak semmit nem kell újrakezdenie, mert kerete nagyjából változatlan maradt. 2024. szeptember 24. 21:21 Négy évvel meghosszabbította Golovin Vlagyimir szerződését az MKSZ női kézilabda-válogatott Négy évvel meghosszabbította Golovin Vlagyimir szerződését az MKSZ A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) négy évvel meghosszabbította Golovin Vlagyimirnak, a párizsi olimpián hatodik női válogatott szövetségi kapitányának a szerződését. 2024. szeptember 23. 13:53 Női kézilabda Eb: az olimpiai ezüstérmes franciákkal is találkozik a felkészülés során a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb: az olimpiai ezüstérmes franciákkal is találkozik a felkészülés során a magyar válogatott A többi között az olimpiai ezüstérmes francia csapat ellen is készül az ősz folyamán a magyar női kézilabda-válogatott, amely Debrecenben egy felkészülési tornán is pályára lép a november-decemberi Európa-bajnokságot megelőzően. 2024. szeptember 4. 21:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.