"A hazájához való viszonya szerintem alapvetően mindenkinek fontos, akkor is, ha aktívan foglalkozik vele, és akkor is, ha nem. Én Nádasdy Ádám A hazafiúi hűségről című versét tartom az előadás egyik mottójának, ebből indultam ki az előadás szövetének létrehozásakor. Szerettem volna behozni a személyes aspektust, családi szinten. Egy olyan család köré szerveztem a „cselekményt”, amiben négy generáció képviselteti magát. " - Nyilatkozott Kocsis Pál arról, hogy miért fontos neki a haza, mint téma.
Kiderült az is, hogy mi alapján válogatott a magyar versek közül az előadásba. Mint mondta, "a magyar költők – klasszikusak és kortársak egyaránt – hangsúlyosan a hiányérzetüket fogalmazzák meg a hazájukkal kapcsolatban. Én nem szerettem volna, hogy ebben az előadásban úgy beszéljünk a hazáról, hogy az milyen rossz. (...) Minden, amit kifogásolunk, hiányolunk, ami bánt vagy elkeserít minket a hazával kapcsolatban, az csak azért tudja ezt tenni velünk, mert alapvetően szeretjük a hazánkat."
Az előadás dramaturgi íve kapcsán, ahol négy generáció találkozik azt mondta, mindez számos különböző szemszöget kínál. "Alapvetően a szeretet dominál, még akkor is, ha az életkorból és a szocializációból fakadóan máshogy viszonyulnak a különböző családtagok egy-egy kérdéskörhöz. Igyekeztem a különböző szemléletmódoknak megfelelően válogatni a verseket, hogy nyelvezetében és gondolatiságában stimmeljen ehhez a négy generációhoz."
"Talán a táncszínházhoz tudnám leginkább hasonlítani a versszínházat. Egy hangulatváltás olykor fontosabb és beszédesebb, mint a következetes dramaturgia. A vers a létező legsűrűbb forma. A válogatásba nem is nagyon kerültek be terjedelmesebb és történetszerű versek. Lehet, hogy a vers elsőre kicsi alkotóelemnek tűnik, de maximálisan jelen kell benne lenni, hogy átadjuk a tartalmát, a hangulatát, a zeneiségét. Minden egyes kicsi vers-elemben sűrítetten ott az egész előadás. A színészi jelenlét épp emiatt a koncentráltság miatt nehéz: rengeteg tartalom és jelentés bújik meg akár csak egy szó mögött is."
De, hogy hogyan jelennek meg a bábok ebben az előadásban, arról Kocsis Pál azt mondta: "Egyrészt lesz tárgyjáték: egy nagy asztalt képzelj el egy teraszon, ahol éppen befejeződött egy családi vacsora. Ami az asztalon megtalálható, azt fel lehet használni arra, hogy megjelenítsünk egy-egy hiányzó alakot, vagy felidézzünk egy távoli, mégis erős emléket. Használunk majd egy egyszerűsített bunraku bábot is – ez az életnagyságú alak lesz a dédi, aki valójában már nincs közöttük."
"A versnél szabadabb műfaj a világon nincs! És ha valaki „megcsíp” egy költőt vagy egy verset, az nagy élmény. Szerencsére elég széles a paletta: mindenki találhat kedvére valót, akihez vagy amihez tud kapcsolódni. A vers lényegében egy kis performansz: van lüktetése, hangulata, mondanivalója. Engem mindig megnyugtat, amikor verset olvasok."
A teljes interjú a Kabóca Bábszínház oldalán ide kattintva olvasható el.
