Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 8. Zsombor
Veszprém
9°C
2025. november 8. Zsombor
Veszprém
9°C

Hivatalos: az idényben már nem tér haza a Practical VSC

2024. május 13. 12:26
Az ügyvezető Szabó Pétertől kapott információk alapján biztossá vált, hogy a labdarúgó NB III címvédője a 2023/2024-es kiírásban hátralévő egyetlen hazai mérkőzését Pápán játssza majd.

Az elmúlt hetekben komoly lázban tartotta a veszprémi labdarúgás híveit a csapat hazatérése: a veszprémi Városi Stadionban lelkiismeretesen zajlott a munka, a mai napon, hétfőn ugyanakkor biztossá vált, hogy a pályahitelesítés nem tud lezajlani a hétvégi, a vendég Kelen SC elleni derbiig.

A klub ügyvezetője, Szabó Péter portálunk megkeresésére elmondta, a csapat a nyári felkészülését már biztosan Veszprémben kezdheti meg, ahogyan a jövő idényben a hazai mérkőzéseket is itt rendezheti.

A bakonyiak május 19-én (17.00) a Kelen SC-t fogadják Pápán, míg az idényt egy héttel később Sopronban zárja a Veszprém.


Vasárnap játszották: Practitcal VSC – III. Kerület 0-3 (0-2)

Pető Tamás címvédő együttese visszacsúszott a tabella negyedik pozíciójába: a veszprémiek két fordulóval az idényzárás előtt négypontos hátrányba kerültek a listavezető Tatabányával szemben.

A lefújást követően a veszprémiek trénere szomorúan értékelt portálunk megkeresésére. Úgy fogalmazott, mérhetetlenül csalódott. Rámutatott, a vereségüket súlyos egyéni hibák és a kapusteljesítmény teljes hiánya okozta.

"Nem érdemeltünk semmit. A helyzetünk már-már kilátástalan" – zárta az edző.

Simon Dániel
Domján Attila
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 10. 16:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2025. május 18. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
FC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 25. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. július 27. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Csesztregi KSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 3. 16:30
Helyszín
Csesztreg
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Ikoba Beton Zsámbék
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 6. 17:30
Helyszín
Zsámbéki SK Sporttelep
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Időpont
2025. augusztus 10. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. augusztus 17. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 23. 18:00
Helyszín
Bicske, Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. augusztus 31. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 7. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
DVSC
Időpont
2025. szeptember 13. 15:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
holnap 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.