Pello, Finnország 2024. február vége, közel a svéd határhoz. Sötét, csillagos éjszaka, a hideget szinte harapni lehet (vagy épp az harap beléd), ha lelépsz az útról, derékig süpped a hó. Egy csapat amerikai és egy magyar finn vezetőik társaságában várakozik egy dzsip mellett. Várnak, de igazából vadásznak, csakhogy az elkapni kívánt „vad” nem a földön, hanem az égen keresendő, s még csak nem is állat. Misztikus lény, ha a legendák felől közelítünk, a légkörbe behatoló töltött részecskék, protonok és elektronok kölcsönhatása, ha a tudomány felől. Összefoglalóan: sarki fény.
A csapat amerikai fele még zöldfülű, a magyar, Szekeres Dávid, Veszprém szerte ismert rádiós műsorvezető, már tapasztaltabb vadász, neki ez a negyedik túrája – de koránt sem az utolsó. Mint oly sokakat, az égen táncoló fény jelensége őt is elemi erővel szippantotta be, pedig az első próbálkozása kudarcot vallott.
Mint mondja, az északi fény megpillantása mindig is ott szerepelt a bakancslistáján, Skandinávia pedig régóta a szíve csücske. Az észak-európai országokkal még egyetemi évei alatt került kapcsolatba, először Finnországgal, ahova városdiplomáciából írt szakdolgozata miatt utazott ki, nevezetesen Kalajokiba, Balatonalmádi testvérvárosába, az ottani emberek nyitottsága, barátságos mentalitása és a táj szépsége pedig azonnal magával ragadta. Elhatározta, még visszatér a vidékre. Következő útja Rovaniemibe vezetett, s bár akkor elsősorban az motiválta, hogy találkozzon a Mikulással, idővel bekúszott a gondolat, mi lenne, ha megpróbálkozna a sarki fény túrával is.
Ma már rengeteg utazási iroda kínál ilyen opciót – és sok kifejezetten erre szakosodik a környéken –, de figyelni kell, hogy ne dőljünk be annak, amelyik azt állítja, biztosan látsz északi fényt. A légköri jelenség ugyanis nem olyasmi, ami megrendelésre érkezik: a fénycsóvák vagy jönnek, vagy nem. A legnagyobb esély egyébként szeptember és április között van a megpillantására, de még ilyenkor is számos faktoron múlik, hogy meddig marad: csak néhány percre vagy akár több órán keresztül is ott táncol az égen. Az első alkalommal Dávid is belefutott a hibába, hogy hitt a cégnek, ami 100%-os garanciát ígért, holott laikusként is látszott, hogy az időjárási körülmények nem fogják lehetővé tenni a sarki fény megpillantását. „Akkor ott elég csalódott voltam, és megfordult a fejemben, hogy ezt az álmot talán el kell engedni, hiszen én egyedül nem fogok tudni a sarki fény nyomába eredni” – meséli. Mégsem adta fel. Az interneten talált rá egy Rovaniemiben élő francia testvérpárra, akik elképesztően látványos képeket és videókat osztottak meg a közösségi médiában, és akik arra vállaltak garanciát, hogy addig mennek, amíg nem látnak sarki fényt, ám ha mégsem, nem kell kifizetni a túra árát, csak a benzinköltséget. Ez elég jó biztosítéknak tűnt, úgyhogy Dávid egy év múlva ismét visszatért édesanyjával együtt a városba, a kint tartózkodásuk utolsó éjszakáján pedig bepattantak a testvérek autójába. „Kezdetben ez a túra sem tűnt túl kecsegtetőnek: már órák óta kocsikáztunk, hideg volt, -24ºC, fáztunk, fáradtak, nyűgösek voltunk. Aztán egyszer csak a vezetőnk szólt, hogy mindenki azonnal pattanjon ki a kocsiból, és az égen halványzölden ott táncolt az északi fény. Annyira fellelkesültünk, hogy már a hideget sem éreztük, csak boldogan szaladgáltunk a térdig érő hóban és fotóztunk, miközben elmorzsoltunk néhány könnycseppet, merthogy ez az élmény ezt váltja ki, legalábbis belőlem.”
Dávid szerint ott egy életre megfertőződött. „Amikor ilyesmit látsz, minden problémádat elfelejted, és csak arra gondolsz, milyen csodálatos is ez a világ. Aztán, hogy jöhet a következő.” Mert az északi fényben épp ez a legizgalmasabb: hogy nincs belőle két egyforma. Mindig egy kicsit más, máshogy mozog, más a formája, a színe.
Úgyhogy azóta újra és újra felkerekedik. Tavaly egészen Észak-Norvégiáig, Tromsøig utazott, ahol a havas hegyek látványa már önmagában egy megvalósult álom, és ehhez jött még az aurora borealis, majd idén februárban születésnapja alkalmából újra Rovaniemibe tért vissza, hogy Földanya az eddigi legszebb fényjátékkal ajándékozza meg.
Pedig a körülmények most sem voltak olyan biztatóak. A városban épp leesett a világ nagyjából összes hava, és a reggeli előrejelzések szerint 70-80% esély volt a sarki fény megpillantására. A társaság dönthetett, így is vállalják-e a túrát, vagy sem. Mivel Dávid ezúttal kifejezetten az égi jelenségért utazott, úgy gondolta, megadja neki az esélyt. „Este hétkor indultunk, akkor már látszott az előrejelzésen, hogy a felettünk lévő nagy mennyiségű felhőt el fogja tolni keletebbre egy nagyobb légmozgás, de hogy növeljük az esélyeinket, mi is elindultunk nyugatra, Pelloba. Aztán vártunk. Azt tudni kell, hogy amikor az északi fény megjelenik az égen, kezdetben nem zöld, hanem szürkés, egy halvány folt, ami elüt az éj sötétjétől. Ilyenkor jó taktika, ha elkezdesz fényképezni, mert a telefon lencséje máshogy látja a jelenséget, és amit te szürkének tapasztalsz, azt ő már óvatos zöldnek mutatja” – magyarázza. Ezért is van, hogy a fotókon mindig sokkal élénkebb színe van az északi fénynek, mint a valóságban, de persze ez semmit se von le az értékéből, hiszen így is valami olyasmiben van része az embernek, ami közép-európaiként elsőre szinte felfoghatatlan.
És ha igazán szerencséje van, olyasmit láthat, ami a „veteránok” számára is kiemelkedő. Merthogy az valóban szerencse – és még megannyi komponens – kérdése, milyen intenzív és mozgalmas lesz az aktivitás. Ez a mostani fényjáték egész éjszaka zajlott, sőt, bónusszal is szolgált. Először csak egyre élénkebb lett, már szabad szemmel is jól láthatóan zöldbe váltott és feltűnt a magja, ahol még erősebb a szín, majd elkezdett intenzíven mozogni. „Ott már nagyon örültünk, és azt hittük, ennyi lesz az egész, ami már önmagában nagyon extra volt. Aztán egyszer csak a horizonttól indulva, alulról felfelé elkezdett növekedni és szélesedni, elment a fejünk fölött és a másik oldalon kanyarodott vissza. Egészében le se tudtuk fotózni, olyan hatalmas volt, és brutálisan élénken ragyogott” – meséli Dávid. De ez még mindig nem a történet vége. Miután két és fél órán keresztül gyönyörködtek az egymás után megjelenő fényekben, már hazafelé tartottak, mind aludtak, amikor a vezető hirtelen lefékezett és szólt, hogy mindenki ugorjon ki a kocsiból, mert egy eddiginél is látványosabb sarki fény feltűnt az égen, amelyben az alap zöld szín mellett a piros is megjelent. Utóbbi egyébként szabad szemmel nagyon ritkán látható, akárcsak a lila és a kék, nem csoda tehát, ha tényleg megkönnyezi a pillanatot az ember.
Dávid szerint egyébként nemcsak maga a látvány roppant izgalmas, de maga a vadászat folyamata – az izgatott várakozás, amivel az aurora borealist előrejelző applikációt böngészed, ahogy a túravezetők egymás között is forró dróton lógnak és értesítik egymást, hol van a legjobb spot, az a türelemjáték, ami azután indul, hogy kiszállsz a kocsiból, minden fényt lekapcsoltok és reménykedtek, hogy valami pompás jelenik meg az égen –, és a sarki fényhez köthető legendák is. Utóbbiból több is akad, de az ő kedvence a következőképpen hangzik: amikor leesik a friss hó, a sarki róka elindul becserkészni prédáját, s miközben szökken és a farkával suhint, egy kis havat felhint az égre, amelyen aztán átvilágít a Hold és megjelenik az északi fény.
Igazi varázslat ez, Dávid számára pedig – amíg megteheti – egy véget nem érő vadászat, mert ez egy olyan élmény, aminek az emléke a rossz napokon is átsegít. Már tervezi is a következő utat decemberben, ismét Rovaniemibe, összekötve egy karácsonyozással, de szívesen visszamenne Norvégiába, illetve jó északi fény lelőhelyek vannak Oroszországban, valamint a bakancslistáján ott szerepel az a tétel is, hogy egyszer a repülőgép ablakából tekintse meg a sarki fényt. Ennyi tapasztalattal a háta mögött pedig még az is előfordulhat, hogy egyszer önállóan indul az égi jelenség nyomába – a mesterektől megszerzett tudással, egy jó helyszínválasztással nem lenne lehetetlen vállalkozás. Sőt. Az lenne az igazi vadászat.
Fotók: Szekeres Dávid