Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Palasics és csapata a spanyol Király Kupa nyolcaddöntőjével zárja az idényt

2024. május 27. 20:08 // Forrás: MTI
Palasics Kristóf, a spanyol élvonalbeli CB Ciudad de Logrono magyar válogatott kézilabdázója a hétvégén a spanyol Király Kupa nyolcas döntőjével zárja az első légiósként töltött szezonját.  

A 22 éves magyar kapus együttese negyedik helyen végzett a bajnokságban, ezzel ismét indulhat az Európa-ligában. Összességében pedig az M1 aktuális csatornának úgy értékelt, hogy bajnoki szereplésük a szezon kezdeti alakulásához képest jól sikerült.   

"Sok játékos kicserélődött, ezért a csapatnak nem is ment úgy a játék az elején, utána viszont szépen összeértünk és a bajnokság végére egy egész jó helyezést tudtunk elérni. Még vannak azért nyitott kérdések, hogy pontosan hogyan is fog sikerülni az idény, de ezen a hétvégén is meg fogunk tenni mindent" - fejtette ki Palasics a péntektől vasárnapig sorra kerülő nyolcas döntővel kapcsolatban, amelyben először a Granollers csapatával néznek szembe.

A bajnokságban egyszer legyőzték, egyszer pedig kikaptak a Granollerstől, amely a tabella harmadik helyén zárt. Palasics most is nehéz mérkőzésre számít, elmondása szerint pedig a védekezésben kell előre lépniük, és az apróbb sérüléseiket is félre kell tenniük a háromnapos tornán.

Az első légiós év tapasztalatairól elárulta: játékához és a személyiségéhez sokat tett hozzá a spanyol élvonalban töltött szezon és jól érzi magát, elsősorban ezért hosszabbított szerződést klubjával.

"Fiatal csapatunk van, ahol minden játékos, mindennap száz százalékot belead és a mérkőzéseket is nagyon komolyan veszi, mindezt egy olyan környezetben, ahol az ember sokat tud fejlődni. Ez nagyon jót tesz összességében a légkörnek, illetve jó ezekkel a srácokkal együtt dolgozni, és nyilván az edzővel, Miguel Velascóval is, aki egyúttal a spanyol válogatott másodedzője is. Sokat tanulok és örülök annak, hogy még egy évet itt leszek" - fogalmazott Palasics, majd hozzátette, kíváncsian várja, mit hoz számára a következő szezon és örül annak, hogy az utánpótlás-válogatott Pergel Andrej személyében az egyik honfitársa is csatlakozik a csapathoz.

Palasics hangsúlyozta, hogy rengeteget kapott a veszprémi akadémián és nagy álma, hogy egyszer ott játsszon a felnőtt csapatban, mivel az utánpótlásban töltött évek alatt bepillantást nyert a felnőtt keret edzéseibe és a játékosok által képviselt magas színvonalba.   

A válogatott céljaival kapcsolatban kiemelte: csak annyit tud tenni, hogy a saját részéről belead mindent, a végső döntést pedig majd a szakmai stáb fogja meghozni. Hozzátette, azok a játékosok fognak utazni az olimpiára, akik a legjobb formájukban vannak és a legjobban tudják majd segíteni a csapatot.

"Jó csapatunk van és úgy gondolom, hogy ezt az utóbbi időben sikerült bizonyítanunk akár az Európa-bajnokságon vagy az olimpiára való kijutással is. Hogyha mi jól játszunk, akkor bárkivel fel tudjuk venni a versenyt, ez lesz mindenféleképpen a fő célunk" - szögezte le.    

Palasics a Király Kupa után utazik vissza Magyarországra és néhány napot pihenéssel tölt. Klubjánál július 24-én az orvosi vizsgálatokkal kezdődik a közös felkészülés.

vehir.hu
Tál Dominik

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.