Rendkívül békésnek hat ez az otthon. Mit jelent számodra a család?
Nálam a család prioritást élvez, szerencsés vagyok, mert én is így nőhettem fel – a mai napig nagyon hálás vagyok a szüleimnek ezért. A családközpontúság így számomra nem volt kérdés, édesapám és édesanyám mind érzelmi, mind fizikai értelemben is elérhetőek voltak, és úgy hiszem, ez mindennél jobban meghatározza az ember felnőtt korát is. A szülő-gyermek kapcsolatra jellemző ez, hogy amit a szüleitől kap az ember, annak a töredékét tudja csak visszaadni – viszont mindent továbbadhat majd a gyermekeinek.
Ennek tükrében hogyan tudod összeegyeztetni a családot és a zenekart?
Sokat vagyok itthon, nyilván adódnak sűrűbb időszakok, például fesztiválszezonban, de nekem egyébként is minden hetem máshogy néz ki. Más apukák talán nincsenek otthon kedd délelőtt, én viszont az esti koncertek miatt nem mindig vagyok jelen altatáskor. Tehát nincs rendszer, de azért úgy érzem van egyensúly. A feleségem ebben is nagy segítség, ő teremti meg ennek az alapjait.
Az alkotó énedre is hat a család?
Nem gondolnám, hogy a szövegeimben ez explicit módon megjelenne, úgy hiszem, minden alkotónál megvan az a tartalom, ami könnyebben átszivárog rajta, nálam a családi megélések kevésbé ilyenek. A dalokban inkább az ontológiai és egzisztenciális kérdéseket feszegető narratíva jelentkezik, a személyen, az egyénen túlmutatóak a szövegek, vagyis egyetemes perspektívából tekintenek az emberre.
Gyerekként el tudtad képzelni, hogy majd nem nyolctól négyig tartó munkahelyed lesz? Vagyis: ezt az életformát álmodtad meg?
Érdekes kérdés, mert nem, hogy nem tudtam elképzelni, de még egyfajta szorongás is volt bennem ennek kapcsán. Féltem, hogy eljön az az életszakasz, amikor majd főnököm lesz, és esetleg ott leszek egy munkahelyen, ahol motiválatlan vagyok. Nagy öröm, hogy most a magam ura vagyok, ráadásul a zenekar előtt sosem lebegett célként, hogy csak ebből meg tudjunk élni, de mégis így alakult. Visszatekintve most úgy látom, ez volt az én menekülő útvonalam. Változatos az életem, sokféle inger ér, végső soron pedig magamnak oszthatom be az időmet. Ez nagy szabadságot ad, amit a mai napig próbálok jól kezelni.
Kihívás?
Valamilyen szinten igen, hiszen nagyon szeretem, amit csinálok, így néha nehéz meghúzni a határaimat. Nem biztos, hogy vasárnap éjfélkor is a zenekar dolgait kellene intézni.
Ha nem ez volt a terv, akkor mi?
Pszichológus végzettségem van, amit a mai napig hivatásomnak tekintek. Az érettségi után jogra mentem, de nem találtam a helyem, onnan indultam a pszichológia felé, olyan képzést akartam keresni, ami magában foglalja a filozófiát, a teológiát, az irodalmat és a zenét is. A pszichológia rendkívül sokrétű, de végső soron az emberrel foglalkozik. Ha nem zenélnék, ezzel foglalkoznék, és úgy hiszem, ez még be is következhet egyszer. Van egy erős hitem saját magamban, ha nekifutok valaminek, ami a szenvedélyem, akkor azt a legjobb tudomásom szerint fogom véghez vinni.
Mindig is megvolt benned ez az erős hit? Honnan eredhet?
Támogató közegben nőttem fel, sok minden formált, és mindig jó emberek vettek körül. A zenekar kapcsán is azt érzem, hogy jó környezet vesz körül, lépésről-lépésre, organikusan lépegetünk előre, talán mert mindig egy kicsivel tovább nyújtózkodtunk, mint ameddig a takarónk elért. Mindig olyan emberek felé fordultam, akinek nagyobb tudása volt nálam. Kezdődött ez a Sebővel (Czakó-Kuraly Sebestyén – a szerk.), aki tudott gitározni, ő tanította nekem az első akkordokat. De említhetném a zenekart és az azt körülvevő embereket, vagy a menedzsert, a hangmérnököt… Sok segítséget kaptam, amiért nagyon hálás vagyok.
Úgy tudom, a befutásotok egyáltalán nem volt tudatos, egyszerűen zenélni kezdtetek, majd a közönség többet és többet követelt. Amióta ilyen erősen a köztudatban vagytok, már megfigyelhető valamiféle következetesség?
Most már van mögöttünk menedzsment, ugyanakkor az alkotói folyamatra, a kreatív döntésekre soha nem hat vissza a közönség igénye. Egy elzárt kis buborékban dolgozunk, később pedig megmutatjuk ezt az embereknek, de az már egy másik szakasz A legfontosabb, hogy minél jobb és mélyebb dalokat szeretnénk írni, minden más csak rárakódott réteg, hangsúlyeltolódás.
Ilyen értelemben nincs is negatív élményetek? Hiszen nem azért csináljátok, hogy minél többen hallgassanak benneteket.
Nem szokott átfutni rajtunk, hogy milyen külső elvárások vannak a dallal szemben, mennyien fogják vajon hallgatni... Maga az alkotói folyamat egy olyan szintű katarzist ad, ami teljesen lényegtelenné teszi és zárójelbe teszi azt, hogy milyen hatást válthat ki majd a szám befogadói oldalról.
Otthon gyakran szól Platon? Hogy állnak vele a gyerekek?
A nagyobbik lányommal szoktunk Platont énekelni, ezek “papás dalok” néven futnak. Ezek közé tartozik az Ezt is elviszem magammal, amit egy Budapest Ritmo-s beálláson hallott, ahogy együtt énekeltük Kollár-Klemencz Lacival. Egyszer majd sajnos el kell árulnom neki, hogy azt nem én írtam.
A Platon szövegei nemrég bekerültek az érettségi tételei közé. Úgy sejtem, erre nem gondoltatok, amikor magyar nyelven kezdtetek írni…
Kaptunk néhány megkeresést irodalomtanároktól, hogy bekerülnének a dalszövegek a tételsorba. Hatalmas megtiszteltetés ez nekem, bár látom a helyzet fonákságát, hogy még mennyi mindenki lehetne ott, és nekem ez valószínűleg azért adatott meg, mert egy zenekar könnyebben el tud jutni ma az emberekhez, mint egy költő. Összesen öt fővárosi iskolába mentem el rendhagyó irodalomórák keretein belül, hatalmas élmény volt a diákokkal való találkozás, a közös gondolkozás a szövegekről. A soraim nyitott sorok, akad olyan szövegem, amihez nekem is többféle értelmezésem van, így ahány befogadó, annyi értelmezés. Szóval én magam is rengeteget kaptam ettől, de nem mondom, hogy megszüntette volna a méltatlanság-érzésemet, mivel alapvetően továbbra is dalszövegeknek gondolom ezeket az írásokat. Más kérdés, hogy ki hol húzza meg az irodalom határait – szerencsére ezt ebben a helyzetben nem az én tisztem eldönteni.
Úgy tudom, együtt dolgozol Juhász Anna irodalmárral. Milyen a közös munka?
Nagyon hálás vagyok Annának minden alkalommal, amikor hív és együtt mehetünk valahova, egy meghatározó és hihetetlenül fontos embernek tartom őt a mai kulturális életben. Nemrég indult el egy kezdeményezés, melynek az ő, ‘Sanctum’ c. formátuma is része. Ötezer fő alatti települések pályázhatnak kulturális események befogadására, így nemrég például a Pápa melletti Viden jártunk Vecsei H. Miklóssal és Annával a József Attila-estünkkel. Viden 138-an élnek, legutóbb két éve volt kulturális program a településen. Hihetetlenül kedves fogadtatást kaptunk, fontos találkozások voltak. Hiánypótlónak tartom ezt a kezdeményezést, mert fontos, hogy a legkisebb településeknek is meglegyen a lehetősége ilyen kulturális programok megvalósítására.
Milyennek látod ma a kultúra iránti fogékonyságot?
Még mindig nagy a szakadék a főváros és a vidék között, nagyon centralizált lett Magyarországon a helyzet e téren. Évtizetes, következetes munkára és átfogó stratégiára van szükség, hogy ez visszafordítható legyen, ha még visszafordítható egyáltalán. Amit említettem fentebb projekt, egy jó kiindulási pont, de magában nem ér semmit.
Hamarosan megjelenik az új albumotok, Napkötöző címmel. Mit kell róla tudni?
A Partért kiáltó világát viszi tovább, de szerintem tudtunk csavarni egyet az előző anyagon. A Nap lesz a fő motívum, sok természeti kép lesz, misztikus felhangú szövegek. A lemez végig Napmeleg munkacímen futott az alkotás során, és már lezártuk a kreatív folyamatot, amikor egyszer álmomban megszületett a Napkötöző című dal, és rájöttem, hogy ezzel kell nyitni az albumot. Mondhatjuk Naphimnusznak is – ez adja meg az alaphangot.
Tavaly Veszprém volt Európa Kulturális Fővárosa, a zenekarral ti is rengeteg eseményen megfordultatok fellépőként. Hogyan értékeled a programban betöltött szerepeteket?
Valamikor összeszámoltam, hogy az elmúlt másfél évben tizennégy rendezvényre voltam hivatalos Veszprémbe. Mindenképpen szeretném kiemelni a Holtszezont, ami abszolút hiánypótló és remélem hosszú távon velünk marad. Az Inota Fesztivál pedig az utóbbi évtized egyik legelőremutatóbb hazai fesztivál-kezdeményezése.
