Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. május 15. Zsófia
2025. május 15. Zsófia

Tehetségmentor-programját mutatta be a Veszprémi Érseki Főiskola

2024. június 8. 10:55
Péntek délután a Veszprémi Érseki Főiskola Tehetségpedagógiai műhelyének évadzáró konferenciájára került sor, ahol Nagy-Vargha Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár is részt vett, előadott.

Sebestyén József, a Veszprémi Érseki Főiskola rektora köszöntötte elsőként a megjelenteket, a mentorokat, a fiatalokat, a szülőket, és rögtön felhívta a figyelmet annak tisztázására, hogy mit is jelent pontosan a „tehetség” kifejezés. A rektor elmondta, itt nem feltétlenül a géniuszokra kell gondolni, persze a kis zsenik is helyet kaphatnak a programban, fontos, hogy a kreatív fiatalok, akik fejlődni szeretnének, lehetőséget kapjanak céljaik eléréséhez, és megláthassák, milyen irányba szeretnének elindulni.

Nagy-Vargha Zsófia ugyanerről a gondolatmenetről úgy fogalmazott, nagyon sok az úgynevezett rejtett-tehetség, aminek valója igazán csak egy ilyen program által kerülhet felszínre.

Sebestyén folytatta, fontos, hogy a kreatív fiatalok, akik fejlődni szeretnének, lehetőséget kapjanak a program által. A rektor megköszönte Nagy-Vargha Zsófiának, hogy személyesen is népszerűsíti a Nemzeti Tehetség Programot, hiszen előadásában ennek részleteiről is beszélt. Kifejtette, a fő hangsúly azon van, hogy a lehető legtöbb tehetséges magyar fiatalt megtalálják, valamint, hogy egy látható, nyitott programot hozzanak létre, ehhez majd egy új weblap is a segítségre lesz. Létrehoznak egy olyan tehetségtérképet a teljes Kárpát-medencéről, hogy rákeresve a lakóhelyre, mindenki megtalálhatja, milyen tehetséggondozó programokra számíthat.

Nagy-Vargha Zsófia hozzátette, további cél, hogy összekössék a tehetséggondozás különböző szereplőit, hogy végigkísérhessék a tehetséges fiatalokat. A Nemzeti Tehetség Programon belül számos pályázat van, éves szinten háromszázezer fiatalt is elérhet; szervezetek, köznevelési intézmények, felsőfokú tanulmányi intézmények pályázhatnak a forrásokra. Vannak kifejezetten tanároknak szóló pályázatok, ilyen például a díjakra vonatkozó.

Idén sokkal több tanár tud pályázni, és sokkal egyszerűbb módon, mint korábban, tette hozzá a helyettes államtitkár. Úgy véli, a program legnagyobb erőssége, hogy minden tehetségterületet lefed. Legkevésbé egyébként a sport van jelen, nem véletlenül, hiszen egy teljes sportállamtitkárság támogatja széleskörűen a sportolókat, így jellemzően a művészetekben, a különböző természettudományos tárgyakban segítik a fiatalokat.

A délután további részében A VÉF Tehetségpedagógiai Műhelyének és tehetségmentor-programjának bemutatása címmel adott elő Sebestyén József, valamint pódiumbeszélgetésre is sor került, ahol a fiatalok is elmondhatták eddigi tapasztalataikat.

Szabó Eszter
Vámosi Patrik
további cikkek
Életkorok és élethelyzetek mentálhigiénéjéről tartottak konferenciát közélet Életkorok és élethelyzetek mentálhigiénéjéről tartottak konferenciát A Pannon Egyetem és Veszprémi Érseki Főiskola közös mentálhigiénés konferenciáját szervezett, melynek megnyitója péntek reggel volt az Érseki Főiskolán. 2025. május 9. 15:31 Megizzasztotta a diákokat a 2025-ös történelemérettségi érettségi Megizzasztotta a diákokat a 2025-ös történelemérettségi Ma tartották a 2025-ös történelemérettségit, amelyen középszinten több mint 72 ezer, emelt szinten pedig közel 8500 diák vett részt. A vizsga komoly felkészülést igényelt, és a tanárok szerint nemcsak a lexikális tudást, hanem a forrásértelmezési és szövegalkotási készségeket is alaposan próbára tette. 2025. május 7. 12:11 Túrórúd, légnyomás, gráfok és halmazok - ilyen feladatokat kaptak a diákok a matekérettségin közélet Túrórúd, légnyomás, gráfok és halmazok - ilyen feladatokat kaptak a diákok a matekérettségin Matematikából középszinten idén is két feladatlapot kapnak a diákok. Az első részben 10-12 feladatot kell megoldaniuk, amire összesen 45 perc állt rendelkezésre, majd a második részben hosszabb, kifejtősebb feladatok érkeztek. 2025. május 6. 10:17 Elindult a magyarérettségi: Arany János, Zrínyi Miklós és szövegértési kihívások a feladatsorban érettségi Elindult a magyarérettségi: Arany János, Zrínyi Miklós és szövegértési kihívások a feladatsorban A 2025-ös tavaszi érettségi vizsgaidőszak május 5-én vette kezdetét, a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgáival. 2025. május 5. 11:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.