Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több mint tízezer indulóra számítanak a Balaton-átúszás szervezői

2024. június 12. 8:12 // Forrás: MTI
Több mint tízezer résztvevőre számítanak a szervezők a Balaton-átúszáson, amelyre a tervek szerint július 20-án kerül sor.

A szervezők keddi közleménye kiemelte: negyven nappal az esemény előtt az ország 800 településéről érkezett előnevezések száma már meghaladta a hatezret. Az egyedülálló nyíltvízi úszóesemény nemcsak a magyarok, hanem a külföldiek számára is vonzó nyári program: jelen állás szerint 39 ország több mint 300 külföldi úszója is tempózik majd a Balatonban július 20-án.

A közlésben hangsúlyozták, a nevezők 41 százaléka nő, miközben az első Balaton-átúszásokon mindössze négy százalék volt a hölgyek aránya, ez mára megtízszereződött. A szervezők legfontosabb törekvése idén is az, hogy az eseményen indulók biztonságos körülmények között tegyék meg Révfülöp-Balatonboglár között a klasszikus 5,2 km-es távot, a Balatonboglárról rajtoló és ugyanoda beérkező 2,6 km-es féltávot, vagy a SUP-os Lidl Balaton-áthúzást.

Fotó: MTI/Katona Tibor (archív)Fotó: MTI/Katona Tibor (archív)

"A különleges sportesemény biztonságának záloga ezúttal is a 130 vitorlásból, tucatnyi kishajóból és motorcsónakból kialakított úszófolyosó, ahol a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Több mint 1000 szervező, rendező ügyel a résztvevők biztonságára" - idézte a közlemény Máth István versenyigazgatót.

A Balaton-átúszás kifejezetten amatőr- és hobbiúszóknak szóló nyíltvízi szabadidősport-esemény, az átlagos úszóidő 3 óra. Az 5,2 km-t úszók 75 százaléka 2 óra 45 perc és 3 óra 10 perc közötti idősávban ér célba. Az 57 perces férfi pályacsúcsot Rasovszky Kristóf úszta 2020-ban, az 1:00:58 órás női legjobb időt Risztov Éva jegyzi 2016-ból.

A megrendezésről az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumával és a Balatoni Vízirendészettel történő egyeztetést követően, az esemény előtt két nappal - július 18-án, csütörtökön délben - adnak tájékoztatást a rendezők. Az esetleges rossz időjárás miatti tartaléknapok: július 21., 27. és 28., illetve augusztus 3., 4., 10. és 11.

vehir.hu
további cikkek
Jövőre is lesz Balaton-átevezés Balaton-átevezés Jövőre is lesz Balaton-átevezés Jövőre július 12-én rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a Hervis Balaton-átevezést, amelynek központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrand lesz. Nevezni február elsejétől lehet. 2024. december 17. 11:17 Július 26-án lesz jövőre a 43. Lidl Balaton-átúszás szabadidősport Július 26-án lesz jövőre a 43. Lidl Balaton-átúszás Július 26-án rendezik meg a 43. Balaton-átúszást, melynek során a vállalkozók 5,2 kilométeres távot tesznek meg Révfülöp és Balatonboglár között. 2024. november 27. 10:41 Farkasgyepű-Bakonybél között fut az Év Erdei Kerékpárútja Farkasgyepű-Bakonybél között fut az Év Erdei Kerékpárútja Rekord részvétel mellett ért véget az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) pályázata, amelyben Magyarország legkedveltebb erdei kerékpárútját lehetett megválasztani, immár negyedik alkalommal. A nagyközönség öt, döntőbe került útvonal egyikére adhatta le szavazatát. Az útvonalakon közösségi tekerések is voltak. 2024. október 1. 11:23 Több mint ötezren álltak rajthoz a Fuss az iskoládért! versenyen szabadidősport Több mint ötezren álltak rajthoz a Fuss az iskoládért! versenyen Vasárnap délelőtt a veszprémi Barátság park megtelt lelkes futókkal, hiszen megrendezték az idei „Fuss az iskoládért!” jótékonysági futóversenyt. A nagy népszerűségnek örvendő esemény a Rotary Club Balatonfüred-Veszprém kezdeményezésére jött létre, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) szervezésében. 2024. szeptember 30. 13:25

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.