Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. július 5. Sarolta, Emese
Veszprém
21°C
2026. július 5. Sarolta, Emese
Veszprém
21°C

A szövetség elfogadta a Fejér-B.Á.L. Veszprém klublicenc-kérelmét az NB I/B-re

2024. június 12. 15:18
A Magyar Kézilabda Szövetség elfogadta Fejér-B.Á.L. Veszprém klublicenc-kérelmét az NB I/B 2024/2025-ös szezonjára – számolt be hivatalos honlapján a bakonyi klub.

Mint arról kedden beszámoltunk, az MKSZ közölte a 2024/25-ös idényre vonatkozó klublicencekkel kapcsolatos döntéseit. Ebben kifejtette: a Békési KFC az NB I/B-ben elért harmadik helyével szerezte meg az NB I-es indulási jogot, miután másodikként a Veszprém Handball Academy U21-es együttese – a Telekom Veszprém utánpótláscsapata – zárt, amely a versenykiírás értelmében nem szerepelhet az első osztályban. A Békés azonban nem adott be licenckérelmet az NB I-re, ennek nyomán az NB I-ből kieső csapatok közül előrébb végző, 13. helyezett HSA-NEKA csapatát illeti meg az élvonalbeli indulási jog.

Mindez azt is jelenti, hogy az élvonalból egyedüli kiesőként a Fejér-B.Á.L. Veszprém szerepel majd a másodosztály következő idényében, az MKSZ ugyanis elfogadta a bakonyiak klublicenckérelmét az NB I/B-re.

A következő idényben is két veszprémi csapatnak szurkolhatunk a másodosztálybanA következő idényben is két veszprémi csapatnak szurkolhatunk a másodosztályban

A második vonal tizenhat csapatos mezőnye az alábbiak szerint alakul az NB II felsőházi rájátszásában első helyen végzett együttesekkel kiegészülve:

  • Fejér-B.Á.L. Veszprém 
  • Budai Farkasok-RÉV 
  • Optium Solár-Békési FKC 
  • Ceglédi KK 
  • Csömör KSK (NB II délkeleti csoport 1. helyezettje)
  • DEAC 
  • DVTK (NB II észak-keleti csoport 1. helyezettje)
  • Balatonfüred Kézilabda Akadémia (NB II. északnyugati csoport 1. helyezettje)
  • KK Ajka KFT 
  • Százhalombattai KE (NB II délnyugati csoport 1. helyezettje)
  • Mezőkövesdi KKFT
  • OTP Bank-Pick Szeged U21
  • Rákosmente 
  • Szigetszentmiklósi KSK
  • Vecsési KKFT
  • Veszprém Handball Academy U21 

A bajnokság sorsolására július 24-én 11 órakor kerül sor az MKSZ hivatalos helyiségében.

A Fejér-B.Á.L. Veszprém korábban Kristóf Mátyás, Nurelden Kaled, Balogh Tibor, Draskovics Gellért (mindannyiuk új klubja: Budai Farkasok), Fazekas Máté és Hári Levente (mindketten Győri ETO-UNI FKC), valamint Szrnka Levente (Komló) és Djukics Borivoje (RK Metaloplastika Elixir) távozását is bejelentette. A gárda irányítását a horvát Dinko Dankovic veszi át, érkezőkről egyelőre nem számolt be az egyesület.

vehir.hu
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. január 24. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
28-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
39-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. február 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
28-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
36-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
31-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. február 22. 17:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
31-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. március 8. 12:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
26-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
40-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. március 20. 19:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 16:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Salgótarján, Városi Sportcsarnok
Eredmény
30-28
részletek
Sorozat
Európai fiú ifjúsági kézilabdaliga 2026.
Hazai
Veszprém Handball Academy
Vendég
KSS Iskra Kielce
Időpont
2026. április 2. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
48-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 3. 18:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
Európai fiú ifjúsági kézilabdaliga 2026.
Hazai
Veszprém Handball Academy
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2026. április 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
39-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. április 4. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
23-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
Miskolc, Városi Sportcsarnok
Eredmény
30-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
40-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Eger
Időpont
2026. április 18. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2026. május 3. 11:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
35-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Békés, Városi Sportcsarnok
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Békés, Városi Sportcsarnok
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 16:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. május 30. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
37-31
részletek
további cikkek
Férfi kézilabda NB I/B: harmadik helyen zártak az akadémisták, kiesett a Veszprémi Kézilabda KFT férfi kézilabda NB I/B Férfi kézilabda NB I/B: harmadik helyen zártak az akadémisták, kiesett a Veszprémi Kézilabda KFT A Veszprém Handball Academy U21 hazai pályán, a Ferencvárosi TC U21 legyőzésével biztosította be harmadik helyét a férfi kézilabda NB I/B-ben, míg a Veszprémi Kézilabda KFT a Mezőkövesdi KC otthonában elszenvedett vereségével az utolsó helyen zárta a bajnokságot, így búcsúzik a másodosztálytól. 2026. május 31. 20:29 Férfi kézilabda NB I/B: Pécsen kapott ki a VKKFT, hazai pályán maradt alul az akadémia férfi kézilabda NB I/B Férfi kézilabda NB I/B: Pécsen kapott ki a VKKFT, hazai pályán maradt alul az akadémia A Veszprémi Kézilabda KFT tizenegy gólos vereséget szenvedett a PTE PEAC otthonában, míg a Veszprém Handball Academy U21 nagy csatában, egyetlen találattal maradt alul hazai pályán a Vecsési KKFT ellen a férfi kézilabda NB I/B huszonhetedik fordulójában. 2026. május 3. 18:20 Férfi kézilabda NB I/B: nem szereztek pontot a veszprémi csapatok férfi kézilabda NB I/B Férfi kézilabda NB I/B: nem szereztek pontot a veszprémi csapatok A másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság második helyén álló Veszprém Handball Academy U21 pénteken hét góllal alulmaradt az éllovas, már bajnok Dabas vendégeként. A biztosan kieső Veszprémi KKFT szombaton hazai pályán kapott ki a Ceglédtől. 2026. április 25. 21:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.