Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A veszprémi Ringató Óvoda lett az 'Év Állatvédő Óvodája' az országban

2024. június 20. 14:18 // Forrás: Közös ügyünk az állatvédelem
Rekordszámú oktatási és gyermekvédelmi intézmény pályázott országszerte "állatbarát" címre és első ízben avattak „Állatbarát Nagykövet” pedagógusokat is a kétnapos díjkiosztón Budapesten.

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora adta át az „Év Állatvédő -, Bölcsődéje, Óvodája, Általános iskolája, Középiskolája, Gyógypedagógiai Intézménye és Gyermekotthona 2024” pályázatok dobogósainak okleveleit az egyetemen megrendezett díjátadó ünnepségen június 18-án és 19-én. Az „Állatvédelem gyerekeknek” szerkesztőbizottsága az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának szakmai támogatásával már negyedik alkalommal hirdette meg az állatvédő és állatbarát címek elnyerését célzó pályázatát az oktatási intézmények számára. Idén először két határon túli, egy erdélyi és egy szlovákiai magyar oktatási intézmény is elnyerte a címet.

A pályázatra minden évben olyan intézmények jelentkezését várják, akik törekednek arra, hogy beépítsék a felelős állattartást a nevelésbe változatos és kreatív programok segítségével. Az előző pályázatok sikerét mutatja, hogy a korábbi évhez képest ismét jelentősen növekedett a versenyző intézmények száma. Az április 30-i határidőig összesen 492 egyéni pályázat érkezett (32 bölcsőde, 300 óvoda, 126 általános iskola, 16 gyógypedagógiai intézmény, 15 középiskola, 3 gyermekotthon). Valamennyi pályázó intézmény teljesítette a minimumkövetelményeket, így jogosulttá váltak az „állatbarát” cím használatára egy éven keresztül.

A beérkezett munkákat egy állatvédelmi és pedagógus szakemberekből álló zsűri bírálta el. A pályázatok nyertesei a díjakat és okleveleket – immár hagyományosan – az Állatorvostudományi Egyetemen megrendezett ünnepségen vehették át Prof. Dr. Sótonyi Péter rektortól. Minden kategóriában három helyezettet díjaztak, így összesen 18 nyertes intézményt hirdettek a júniusi díjátadón.

A pedagógusok, akik nap mint nap elkötelezetten dolgoznak azon, hogy diákjaikban tudatos és etikus magatartást alakítsanak ki, díjazásra méltó erőfeszítéseket tesznek, éppen ezért jött létre az Állatbarát Nagykövet Program az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány és az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának együttműködésében. Idén 37 pedagógus vehette át a címet az ünnepélyes díjátadón, miután letették az esküt. A legkreatívabb tíz pedagógust az oklevélen túl állatkerti belépővel is jutalmazták a Nyíregyházi Állatpark jóvoltából.

Az ünnepségen Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas színművésznő programját követően Sótonyi Péter rektor hangsúlyozta, hogy az állatvédelem problémáinak megelőzéséhez az oktatás a legfontosabb eszköz. Az állatorvosok mindig is az állatvédelem szószólói voltak, emellett az utóbbi időben az állatvédelem önálló tudományos területté vált a nemzetközi közösségben. Magyarországon az Állatorvostudományi Egyetem vezeti ezt a folyamatot, és nem túlzás kijelenteni, hogy az egyetem a hazai állatvédelmi kutatások és szakemberképzés központja. Nagy eredmény, hogy egyre több oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozik az állatvédelem-pedagógiához, amiért hálával tartozunk, hiszen a pedagógusoknak kulcsszerepük van a jövő társadalmának szemléletformálásában, mondta a rektor.

Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője és a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette, hogy a generációs kutatások alapján okkal lehetünk óvatosan optimisták az állatvédelem és a felelős állattartás jövőjét illetően, mivel a fiatalok hozzáállása az állatvédelemhez egyre pozitívabb. A mai gyerekek a jövő állattartói, döntéshozói, jogalkalmazói, ezért elengedhetetlen, hogy hiteles információkhoz jussanak az állatok természetéről, jóllétéről és szükségleteiről, az oktatási intézmények szerepe pedig kulcsfontosságú ebben a folyamatban. Egy olyan állampolgár, aki tisztában van azzal, hogy az állatok képesek örömöt, fájdalmat és szenvedést érezni – ahogy az állatvédelmi törvényünk is fogalmaz –, állattartóként gondosan bánik velük, nem tűri az állatok bántalmazását, és védi a természeti értékeinket, húzta alá.

Koska Hedvig, az Állatvédelem gyerekeknek főszerkesztője, az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány elnöke elmondta, hogy az Állatbarát pályázat révén tavaly létrejött az Állatbarát Pedagógus Kör, melyhez már több mint 800 pedagógus csatlakozott. A program népszerűsége és a pedagógusok elhivatottsága okán elindult az Állatbarát Nagykövet Program, mely az elhivatott, lelkiismeretes pedagógusokat hivatott díjazni. Ez elengedhetetlen, hiszen munkájuknak köszönhetően nemcsak a gyerekek, hanem a jövő társadalma is nyer, mert olyan felnőtteket nevelnek, akik képesek felelősségteljesen gondolkodni és cselekedni az állatok jólléte érdekében.

A díjazott intézmények között a veszprémi Ringató Óvoda első helyen végzett, így 2024-ben ők lettek az Év Állatvédő Óvodája. Rajtuk kívül "állatbarát" címmel rendelkezik még az Egyr Úti Óvoda, az iskolák közül pedig a Deák Ferenc Általános Iskola és a Rózsa Úti Általános Iskola, valamint a Kozmutza Flóra Általános Iskola is Veszprémből. 

Az oklevelek, tárgyi ajándékok és élménymeglepetések mellett az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is állatvédelmi képzést tartott valamennyi állatbarát oktatási intézmény számára, az összegyűjtött jó gyakorlatokra alapozva. Az elismert szakértők által tartott előadások során állat-asszisztált macskás és kutyás foglalkozásokról, fenntartható állatvédelemről, az Örökös Állatbarát cím megszerzéséről, az intézményi állattartásról, a vadon élő állatok mentésének folyamatáról, az állatvédelemnek az oktatásba való „becsempészéséről”, az állatvédelem-pedagógia jó gyakorlatairól, valamint arról is hallhattak az érdeklődők, hogy az immár harmadik éve sikerrel futó állatvédelmi oktatási pályázatok milyen hatással vannak az oktatási intézmények működésére.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
MÁR HÁROMFÉLE ÁLLATVÉDELMI SZAKJOGÁSZKÉPZÉS INDUL 2025 ŐSZÉN MAGYARORSZÁGON állatvédelem MÁR HÁROMFÉLE ÁLLATVÉDELMI SZAKJOGÁSZKÉPZÉS INDUL 2025 ŐSZÉN MAGYARORSZÁGON A 2025/26-os tanév őszi félévétől három különböző tematikájú szakjogászképzés válik elérhetővé Magyarországon, amelyek mindegyike az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző és Módszertani Központjának szakmai közreműködésével jön létre – közölte az egyetem. 2025. július 8. 14:28 1000 mentett kutya rehabilitációját segíti elő a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által támogatott hidroterápiás eszköz, amely az Akela Kutyás Központ és Uszodában érhető el Közös ügyünk az állatvédelem 1000 mentett kutya rehabilitációját segíti elő a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által támogatott hidroterápiás eszköz, amely az Akela Kutyás Központ és Uszodában érhető el Az Akela Kutyás Sport Egyesület speciális, víz alatti futópada sérült, beteg vagy műtét után lábadozó kutyák gyógyulását segíti. Az eszköz beszerzését a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány támogatta, ezzel is tehermentesítve a civil állatvédő szervezeteket. A támogatásnak köszönhetően az Akela vállalta, hogy 5 év alatt 1000 mentett kutya számára térítésmentesen biztosítja a rehabilitációs kezelést. 2025. július 4. 13:23 Rekord számú jelentkezés az állatvédelmi civil szervezetek pályázatán közélet Rekord számú jelentkezés az állatvédelmi civil szervezetek pályázatán Minden eddiginél több állatvédő civil szervezet élt a lehetőséggel a május végén meghirdetett, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázaton. 2025. június 30. 11:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.