Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Néhány gondolat az Eb-kritikák kapcsán

2024. július 2. 22:48
Nálunk, magyaroknál vagy lakodalom van, vagy temetés. Nincs középút. Ezúttal temetés van a labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki szereplése miatt, ami megér pár gondolatot.

S ha már temetés, azt szokták mondani, hogy a halottról jót vagy semmit. Ezzel szemben a közösségi oldalakon előjöttek olyan megjegyzések, melyeket nem a tárgyilagosság, hanem az indulat vezérelt. Lássuk a leglényegesebbeket!

PRÉMIUM

Óriási tévedés, hogy állami pénzből – más megfogalmazás szerint a magyar adófizetők pénzéből – fizetik a játékosok prémiumát. A Magyar Labdarúgó Szövetség 4,1 milliárd forintnak megfelelő összeget kap az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) az Európa-bajnokságra való kijutásért, valamint a skótok legyőzéséért. A korábbi gyakorlatnak megfelelően ennek a harmadát fordítják premizálásra, melyből a futballistákon kívül a stábtagok is részesednek – differenciáltan. A csapat tagjait a pályán töltött játékpercek alapján jutalmazzák. Jár nekik, hiszen ennek több mint háromszorosát szerezték meg. Tehát a premizálás nem „a mi pénzünkből” történik, sőt, ezzel a szerepléssel is jelentős összeget kerestek a magyar labdarúgásnak.

STADIONOK

Ismét előjött a régi sláger, hogy: „ezért kellett stadionokat építeni...” Bárki utána nézhet, hogy hosszú éveken át a magyar labdarúgás infrastruktúrája a legrosszabbak közé tartozott Európában. A Zalaegerszegi TE a Manchester United elleni meccsét, a Debreceni VSC pedig a Bajnokok Ligája teljes csoportkörét játszotta Budapesten a Puskás Stadionban, mert a saját sporttelepe alkalmatlan volt erre. Megjegyzem, abban a Puskás Stadionban, amelynek akkor a teljes felső karéját le kellett zárni, mert balesetveszélyes volt. Ukrajnában és Lengyelországban Európa-bajnokságot rendeztek, Románia fővárosában, Bukarestben pedig európai kupadöntőt, amit nálunk nem lehetett volna lebonyolítani, mert sokáig nem volt erre alkalmas létesítményünk. Azerbajdzsánban is előbb volt A-kategóriás stadion, mint Magyarországon.

Ezzel kapcsolatban van egy felejthetetlen élményem, amikor – már a rendszerváltást követően – Veszprémben lépett pályára a férfi kézilabda első Bajnokok Ligája-győztese, a spanyol Teka Santander, és a meccset megelőző napi edzésen nem akarták elhinni, hogy a Március 15. utcai csarnokban fognak majd játszani a magyar rekordbajnok ellen. El is mondták, hogy sokszor léptek pályára az egykori „keleti blokk” országaiban, ahol olyan az életszínvonal, amilyen, de normális csarnokban kézilabdázhattak, nem egy iskolai tornateremben.

Szoboszlai Dominik (b) és a svájci Dan Ndoye a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának 1. fordulójában játszott Magyarország - Svájc mérkőzésen a kölni RheinEnergieStadionban 2024. június 15-én. Svájc 3-1-re győzött. MTI/Illyés TiborSzoboszlai Dominik (b) és a svájci Dan Ndoye a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának 1. fordulójában játszott Magyarország - Svájc mérkőzésen a kölni RheinEnergieStadionban 2024. június 15-én. Svájc 3-1-re győzött. MTI/Illyés Tibor

AKADÉMIÁK

Ez is időről időre visszatérő téma, hogy miért nem ontják a világklasszisokat az akadémiák, hiszen már több mint tíz éve működnek. Annak ellenére, hogy ennyi idő semmire sem elég az utánpótlás-nevelésben, a jelenlegi válogatottból Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik és Schäfer András az MTK akadémiáján pallérozódott, mielőtt külföldre került volna. Sallai Roland a felcsúti Puskás, Botka Endre és Gazdag Dániel a Budapest Honvéd akadémiájának volt a növendéke. És a külföldön születettek kivételével a többiek is a magyar utánpótlás-nevelés „termékei”, így a veszprémi születésű Lang Ádám is, aki Rugovics Vendel tanítványa volt.

Megjegyzem, a sokkal több pénzzel rendelkező nyugati sztárklubok akadémiái sem ontják a világklasszisokat – sokkal többet vásárolnak.

SIKERSPORTÁGAK

„Bezzeg a kajakosok, az úszók, a vívók és a vízilabdázók érmek garmadáját nyerik, az elismerésük mégis jelentősen elmarad a futballisták mögött...” Nos, a labdarúgást sehol máshol nem lehet összehasonlítani semmilyen más sportággal, ugyanis a focinak egészen más a társadalmi, gazdasági funkciója, ami a megnyilvánuló érdeklődésen is visszatükröződik. Ezért népszerűségben is óriási a különbség.

A magyar habitusból adódik, hogy a sikert hajlamosak vagyunk túlértékelni, kudarc esetén pedig „a fürdővízzel együtt kiöntjük a gyereket”. Aztán hamar kiderül, hogy egyik sem helyes.

Darcsi István
további cikkek
Feldolgozhatatlan történet Erről jut eszembe… Feldolgozhatatlan történet Már 16 éve annak, hogy nincs közöttünk Marian Cozma, a veszprémi kézilabdacsapat román válogatott beállója. Értelmetlen halála azóta is megmagyarázhatatlan, ezért nem is lehet feldolgozni. Februárban mindenki a farsangra és a Valentin-napra készül, ám a veszprémi kézilabdadrukkerek évről évre feltépik a szívükben és lelkükben tátongó sebet, ami talán sosem fog begyógyulni. 2025. február 12. 11:29 Miért utálják Szoboszlait? Erről jut eszembe… Miért utálják Szoboszlait? Szoboszlai Dominik a mai magyar labdarúgás legfényesebben csillogó ékköve. A világ egyik legpatinásabb klubjában, az angol FC Liverpoolban a csapat erősségeinek egyike. Itthon mégis sokszor és sokan támadják – „ha van rajta sapka, azért, ha nincs, akkor meg azért”. Mi ez, rosszindulat, irigység? Miért? 2025. február 7. 17:34 Mitől ilyen sikeresek a dánok? Erről jut eszembe… Mitől ilyen sikeresek a dánok? Dánia válogatottja 2019-től sorozatban négyszer nyerte meg a férfi kézilabda világbajnokságot. Emellett tavaly az olimpián is aranyérmet nyert Nicolaj Jacobsen szövetségi kapitány csapata, az Európa-bajnokságon pedig a dobogó második fokára állhattak fel a játékosai. Egyértelmű, hogy beérett az a munka, amit a sportágba hosszú időn át fektettek a dánok. 2025. február 6. 15:12 Miért menekülnek itthonról a fiatal tehetségek? Erről jut eszembe… Miért menekülnek itthonról a fiatal tehetségek? Te is, fiam, Brutus? – futott át az agyamon, amikor kiderült, hogy Palasics Kristóf portugáliai kölcsönadásából nem tér vissza Veszprémbe, hanem a német Bundesligában, Melsungenben folytatja pályafutását. Nagyjából engem is úgy meglepett a fiatal magyar válogatott kézilabdakapus bejelentése, mint Julius Caesart, amikor azzal szembesült, hogy az életére törnek. 2025. február 3. 11:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.