S ha már temetés, azt szokták mondani, hogy a halottról jót vagy semmit. Ezzel szemben a közösségi oldalakon előjöttek olyan megjegyzések, melyeket nem a tárgyilagosság, hanem az indulat vezérelt. Lássuk a leglényegesebbeket!
PRÉMIUM
Óriási tévedés, hogy állami pénzből – más megfogalmazás szerint a magyar adófizetők pénzéből – fizetik a játékosok prémiumát. A Magyar Labdarúgó Szövetség 4,1 milliárd forintnak megfelelő összeget kap az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) az Európa-bajnokságra való kijutásért, valamint a skótok legyőzéséért. A korábbi gyakorlatnak megfelelően ennek a harmadát fordítják premizálásra, melyből a futballistákon kívül a stábtagok is részesednek – differenciáltan. A csapat tagjait a pályán töltött játékpercek alapján jutalmazzák. Jár nekik, hiszen ennek több mint háromszorosát szerezték meg. Tehát a premizálás nem „a mi pénzünkből” történik, sőt, ezzel a szerepléssel is jelentős összeget kerestek a magyar labdarúgásnak.
STADIONOK
Ismét előjött a régi sláger, hogy: „ezért kellett stadionokat építeni...” Bárki utána nézhet, hogy hosszú éveken át a magyar labdarúgás infrastruktúrája a legrosszabbak közé tartozott Európában. A Zalaegerszegi TE a Manchester United elleni meccsét, a Debreceni VSC pedig a Bajnokok Ligája teljes csoportkörét játszotta Budapesten a Puskás Stadionban, mert a saját sporttelepe alkalmatlan volt erre. Megjegyzem, abban a Puskás Stadionban, amelynek akkor a teljes felső karéját le kellett zárni, mert balesetveszélyes volt. Ukrajnában és Lengyelországban Európa-bajnokságot rendeztek, Románia fővárosában, Bukarestben pedig európai kupadöntőt, amit nálunk nem lehetett volna lebonyolítani, mert sokáig nem volt erre alkalmas létesítményünk. Azerbajdzsánban is előbb volt A-kategóriás stadion, mint Magyarországon.
Ezzel kapcsolatban van egy felejthetetlen élményem, amikor – már a rendszerváltást követően – Veszprémben lépett pályára a férfi kézilabda első Bajnokok Ligája-győztese, a spanyol Teka Santander, és a meccset megelőző napi edzésen nem akarták elhinni, hogy a Március 15. utcai csarnokban fognak majd játszani a magyar rekordbajnok ellen. El is mondták, hogy sokszor léptek pályára az egykori „keleti blokk” országaiban, ahol olyan az életszínvonal, amilyen, de normális csarnokban kézilabdázhattak, nem egy iskolai tornateremben.
Szoboszlai Dominik (b) és a svájci Dan Ndoye a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának 1. fordulójában játszott Magyarország - Svájc mérkőzésen a kölni RheinEnergieStadionban 2024. június 15-én. Svájc 3-1-re győzött. MTI/Illyés Tibor
AKADÉMIÁK
Ez is időről időre visszatérő téma, hogy miért nem ontják a világklasszisokat az akadémiák, hiszen már több mint tíz éve működnek. Annak ellenére, hogy ennyi idő semmire sem elég az utánpótlás-nevelésben, a jelenlegi válogatottból Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik és Schäfer András az MTK akadémiáján pallérozódott, mielőtt külföldre került volna. Sallai Roland a felcsúti Puskás, Botka Endre és Gazdag Dániel a Budapest Honvéd akadémiájának volt a növendéke. És a külföldön születettek kivételével a többiek is a magyar utánpótlás-nevelés „termékei”, így a veszprémi születésű Lang Ádám is, aki Rugovics Vendel tanítványa volt.
Megjegyzem, a sokkal több pénzzel rendelkező nyugati sztárklubok akadémiái sem ontják a világklasszisokat – sokkal többet vásárolnak.
SIKERSPORTÁGAK
„Bezzeg a kajakosok, az úszók, a vívók és a vízilabdázók érmek garmadáját nyerik, az elismerésük mégis jelentősen elmarad a futballisták mögött...” Nos, a labdarúgást sehol máshol nem lehet összehasonlítani semmilyen más sportággal, ugyanis a focinak egészen más a társadalmi, gazdasági funkciója, ami a megnyilvánuló érdeklődésen is visszatükröződik. Ezért népszerűségben is óriási a különbség.
A magyar habitusból adódik, hogy a sikert hajlamosak vagyunk túlértékelni, kudarc esetén pedig „a fürdővízzel együtt kiöntjük a gyereket”. Aztán hamar kiderül, hogy egyik sem helyes.
