Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Balaton-átúszás: már több mint 10 ezren neveztek

2024. július 11. 11:46 // Forrás: MTI
Tíz nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.

A résztvevők biztonsága érdekében idén is létszámlimitet húztak a szervezők, a SUP-os induló helyek már mind elkeltek, és igyekeznie kell annak, aki úszóként még szeretne jelentkezni a nyár legnépesebb szabadidős sportrendezvényére. A tervek szerint jövő szombaton, július 20-án lesz az esemény, ám az utolsó szót - mint minden alkalommal - ezúttal is az időjárás mondja majd ki - tájékoztatták a szervezők csütörtökön az MTI-t.    

Mintegy 1000 településről jelentkeztek eddig a Balaton-átúszásra. Ezúttal is három lehetőség közül lehet választani: a legtöbben a klasszikus, 5,2 kilométeres távon próbálják ki magukat, vagyis Révfülöpről indulva átúsznak Balatonboglárra, akik ezt még soknak gondolják, indulhatnak a 2,6 kilométeres féltávon. Az úszás mellett évről-évre egyre többen jelentkeznek a Balaton-áthúzásra, vagyis SUP segítségével teljesítik az északi és déli part közötti 5200 métert. Akkora népszerűségnek örvend a SUP-ozás, hogy mostanra minden hely elfogyott, a továbbiakban már nincs lehetőség SUP-os nevezésre.

Az eddigi 10 ezer nevező között többségben vannak a férfiak (60-40 százalék), csaknem ezren 18 évnél fiatalabbak, miközben kilencen 80 évnél idősebbek. Az egész Európában egyedülállónak számító nyíltvízi úszófesztivál vonzza a külföldieket is, az előnevezések alapján 43 országból érkeznek szabadidős sportolók.

A kezdetek, vagyis 1979 óta összesen több mint 220 ezren úszták már át a Balatont.

vehir.hu
további cikkek
Jövőre is lesz Balaton-átevezés Balaton-átevezés Jövőre is lesz Balaton-átevezés Jövőre július 12-én rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a Hervis Balaton-átevezést, amelynek központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrand lesz. Nevezni február elsejétől lehet. 2024. december 17. 11:17 Július 26-án lesz jövőre a 43. Lidl Balaton-átúszás szabadidősport Július 26-án lesz jövőre a 43. Lidl Balaton-átúszás Július 26-án rendezik meg a 43. Balaton-átúszást, melynek során a vállalkozók 5,2 kilométeres távot tesznek meg Révfülöp és Balatonboglár között. 2024. november 27. 10:41 Farkasgyepű-Bakonybél között fut az Év Erdei Kerékpárútja Farkasgyepű-Bakonybél között fut az Év Erdei Kerékpárútja Rekord részvétel mellett ért véget az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) pályázata, amelyben Magyarország legkedveltebb erdei kerékpárútját lehetett megválasztani, immár negyedik alkalommal. A nagyközönség öt, döntőbe került útvonal egyikére adhatta le szavazatát. Az útvonalakon közösségi tekerések is voltak. 2024. október 1. 11:23 Több mint ötezren álltak rajthoz a Fuss az iskoládért! versenyen szabadidősport Több mint ötezren álltak rajthoz a Fuss az iskoládért! versenyen Vasárnap délelőtt a veszprémi Barátság park megtelt lelkes futókkal, hiszen megrendezték az idei „Fuss az iskoládért!” jótékonysági futóversenyt. A nagy népszerűségnek örvendő esemény a Rotary Club Balatonfüred-Veszprém kezdeményezésére jött létre, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) szervezésében. 2024. szeptember 30. 13:25

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.