Emlékszem, gyerekkoromban volt a kólának egy akciója. A kupakok belsején volt három szimbólum, egy kulcs, egy ház és egy hullám. Valami értékeset lehetett nyerni, ha valaki összegyűjtött mindegyikből x darabot és beküldte, na meg persze kisorsolták. Könnyű lehetőségnek tűnt, hogy ezt kihasználva kvantumugrással magasabb dimenzióba kerüljön a család szociális helyzete. Életszerűbb volt, mint a lottózás, ahol akkoriban hétről hétre a nyolcvanöt rossz szám közül választó lakosság elővette azt az összeesküvés-elméletet, hogy minden bizonnyal csippelve vannak a golyók a gömbben és pontosan tudják, hogy melyik öt számot nem ikszelte be senki a magyar társadalom tagjai közül.
Persze a kóláskupakok sem hozták el a remélt főnyereményt. De kisgyerekként ez nem tartott vissza, hogy néhány kortárs baráttal nyáron a strandon bőszen gyűjtsük a szemetesek mellé, de néha még a szemetesbe dobott flakonokról is a kulcsos, házas és hullámos kupakokat. Amúgy, ha jól emlékszem, akkor a hullám volt a ritkaság, az értékes volt, de igazából a végeredményen ez sem változtatott.
Szüleink pedig nem győztek kérlelni, hogy függesszük már fel ezt a tevékenységet, mert hát mégis, hogy néz ki az, hogy a gyerekeik a strandon a szemetes mellett kotorásznak!
A történelem most ismétli önmagát. Na, nem a kóla indított újra kupakos akciót. Főleg azért sem, mert a 2020-as években a letéphetetlen kupak már így is forradalmi hangulatot teremtett sok helyen, nincs szükség arra, hogy még jobban rávonják a figyelmet. Ellenben közel ezzel egy időben a magyar kormány bevezette a boltokban a re-pontokat, a sörös dobozok és műanyag palackok pedig egységesen visszaválthatók lettek. Ötven forint per darab áron, ha összepréselés nélkül, kupakkal együtt helyezi el valaki a boltokba, vagy azok mellé telepített konténerekben.
Kép forrása: Portfolio
Valamelyik idei gyárkertes koncert után tűnt fel, hogy néhány tíz év körüli kisgyerek bőszen szedegeti össze egy zsákba a magukra hagyott sörösdobozokat. Aztán a minap hasonló látványt csíptem el az egyik balatoni strandon is. Egyik hely miliője sem sugalta azt, hogy rá lennének szorulva a köztisztaság fenntartásához illegális gyerekmunkára, a fiúk pedig láthatóan még nem töltötték be azt a kort, ahol már szerződni lehet valamelyik diákmunka-közvetítő céggel.
Aztán leesett, hogy ők minden bizonnyal éppen zsebpénzkiegészítő projekten dolgoznak ötvenesével!
Országimázsnak mindenesetre nem a legjobb, már ha a külföldi turisták helyébe képzelem magam, akik azt látják Magyarország egyik legdrágább vidékén - magyar visztonylatban persze - a kisgyerekek kukákban turkálnak könyékig.
Forrás: YULKAPOPKOVA / GETTY IMAGES
Aztán előjöttek a régi emlékek, amikor ugyanezt csináltuk egy sokkal reményvesztettebb cél érdekében alig pár évvel a rendszerváltás után. Mert végülis a mai gyerekek csupán élnek a kapitalizmus adta lehetőségekkel. Ügyesen vegyítve a fenntarthatóság eszményével, amit rácuppantottak a döntéshozók a visszaváltható flakonokra, és amit szemmel láthatóan a felnőtt társadalom még nem installált százszázalékosan a saját életvitelébe. Ellenben a gyerekekkel, akik meglátták benne a lehetőséget, sőt némi fogalmuk is lesz arról, hogy a pénz nem feltétlen csak apu tárcájában csírázik ki, hanem ilyen egyszerű befektetett munkával is megszerezhető.
Szóval azzal az Ady Endrés félmosollyal a magyar ugaron konstatáltam, ha kicsit foltos is még a kirakatunk, ami mögötte van, az nem biztos, hogy olyan rossz.
