Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kedden rajt kajak-kenuban, négy érem a cél

2024. augusztus 5. 9:23 // Forrás: MTI
Kedden kezdődnek a gyorsasági kajak-kenu küzdelmei a párizsi olimpián, a 16 fős magyar válogatott célja, hogy legalább négy érmet, közte egy aranyat szerezzen.

Ez a minimális elvárás a küldöttséggel szemben, de a 16 versenyző szinte mindegyike éremeséllyel száll majd harcba, s mivel Tokióhoz hasonlóan több számban két-két egység is képviselhet egy nemzetet, a lehetőségek megduplázódnak.

A sportág ötkarikás programját illetően ugyanakkor jelentős változások történtek a három évvel ezelőttihez képest: a korábbi 12 számból 10 lett, a 200 méteres számok a női kenu egyesek versenyét leszámítva kikerültek a műsorból, a férfi kajak és kenu kettesek pedig 1000 helyett ezúttal 500 méteren versenyeznek.

A magyar csapatból hárman már olimpiai bajnokok, Csipes Tamara kétszeres, az ugyancsak kajakos Kopasz Bálint és Tótka Sándor pedig egyszer állhatott a dobogó tetejére.

Csipes Tamara kajakos a párizsi olimpiára készülő kajak-kenu válogatott edzésén a szolnoki Holt-Tiszai Vízisport Telepen 2024. július 16-án. MTI/Mészáros JánosCsipes Tamara kajakos a párizsi olimpiára készülő kajak-kenu válogatott edzésén a szolnoki Holt-Tiszai Vízisport Telepen 2024. július 16-án. MTI/Mészáros János

A három éve a négyessel címet védő, egyesben második, párosban negyedik Csipes ezúttal is triplázik, az egyes mellett Gazsó Alida Dórával párosban, Gazsóval, Pupp Noémivel és Fojt Sárával pedig négyesben is vízre száll - társai egytől egyig ötkarikás újoncok. A Honvéd 34 éves klasszisa előzetesen azt mondta, K-1 500 méteren látja a legnagyobb esélyt a kiemelkedő szereplése, ebben a számban az új-zélandi címvédő, Lisa Carrington, valamint honfitársa, Aimee Fisher, továbbá a dán Emma Jörgensen lehet a legnagyobb riválisa. A magyarok - akik közül Gazsó is három számban száll majd vízre - párosban és négyesben is eséllyel pályáznak a dobogóra.

A férfi kajakosoknál a címvédő Kopasz Bálint és a mögötte ezüstérmes Varga Ádám K-1 1000 méteren szeretné megismételni a tokiói forgatókönyvet, hogy két magyar álljon a dobogón, kettejük párosával kapcsolatban is nagy a várakozás. K-2 500 méteren a friss Európa-bajnok Nádas Bence, Tótka Sándor duó lesz a másik magyar induló, az újpesti-szegedi kettős az éremszerzés reményében utazott a francia fővárosba, sokan a végső győzelemre is esélyesnek tartják őket.

Nádas és Tótka a négyesben is szerepet vállal Csizmadia Kolossal és Kuli Istvánnal, a kvartett kedden 9.30 órakor, az egész verseny első előfutamában mutatkozik majd be.

A kenusoknál elsősorban párosban lehetnek érmes reményei a magyaroknak. Az ötkarikás újonc Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó júniusban, Eb-t nyert Szegeden, s bár az évek óta egyeduralkodó, kínai címvédő, Hszü Si-hsziao és Szun Meng-ja verhetetlennek tűnik C-2 500 méteren, a dobogó reális célkitűzés lehet számukra. Ugyanez érvényes a férfiak hasonló számában induló Adolf Balázs, Hajdu Jonatán párosra, amely a kontinensviadalon hajszállal maradt csak le az éremről. A második olimpiáján szereplő, négyszeres világbajnok Adolf 1000 méter egyesben is érdekelt lesz, s miután tavaly, a duisburgi vb-n ötödik lett ebben a számban, most is a döntőbe kerülés és ott a minél jobb szereplés a célja.

A magyar csapat két turnusban, szombaton és vasárnap utazott el Párizsba, és hagyományosan nem az olimpiai faluban lakik, hanem egy pályához közeli szálláson, elkerülve ezzel az esetleges zavaró körülményeket és a hosszú utazást.

A versenyeknek a Vaires-sur-Marne-i pálya ad otthont, korábban itt rendezték az evezősök küzdelmeit is.

"A pálya egyelőre zsákbamacska, mert lehet balos szembeszél is, de az uralkodó szél a jobbos hátszél. Viszont az elemzések azt mutatják, hogy általában akkor a legszélcsendesebb, amikor a versenyek lesznek. Én azt szeretném, ha a körülmények nem befolyásolnák a küzdelmet és reális versenyek lennének" - mondta korábban az MTI-nek Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

A szakember jóslatokba nem bocsátkozott, de kijelentette: úgy gondolja, mind a négy szakágban erős, jó csapatuk van és ha a sportolók kihozzák magukból a maximumot, akkor nagyon jó olimpiájuk lehet.

Az utóbbi ötkarikás játékokon a kajak-kenusok rendre jól teljesítettek, jelentős részben hozzájárultak a magyar küldöttség sikereihez, legutóbb Tokióban három első, két második és egy harmadik helyet gyűjtöttek. A sportág képviselői eddig összesen 28 arany-, 31 ezüst- és 27 bronzérmet szereztek az ötkarikás játékokon.

Ami a más világversenyektől eltérő lebonyolítást illeti: az előfutamból nem lehet egyből bejutni a döntőbe - viszont a továbbjutó helyekről lemaradók a reményfutamban javíthatnak -, a középfutamokat és a finálékat pedig ugyanazon a napon, néhány óra különbséggel rendezik. A keddi és szerdai előcsatározások után az első döntőkre csütörtökön kerül sor.

A párizsi magyar csapat:

férfiak:
K-1 1000 m: Kopasz Bálint; Varga Ádám
K-2 500 m: Nádas Bence, Tótka Sándor; Kopasz, Varga
K-4 500 m: Nádas, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka
C-1 1000 m: Adolf Balázs; Fejes Dániel
C-2 500 m: Adolf, Hajdu Jonatán

nők:
K-1 500 m: Csipes Tamara; Gazsó Alida Dóra
K-2 500 m: Csipes, Gazsó; Pupp Noémi, Fojt Sára
K-4 500 m: Pupp, Fojt, Csipes, Gazsó
C-1 200 m: Kiss Ágnes; Takács Kincső
C-2 500 m: Kiss, Nagy Bianka

vehir.hu
további cikkek
Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Rasovszky Kristóf Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Minden olimpiai aranyéremnek megvan a saját története. Nincs két egyforma. De egyik aranyérem története sem akkor kezdődik, amikor eldördül a startpisztoly, hanem sokkal korábban. Ha Rasovszky Kristóf óvodásként nem szeret bele az úszásba, ma Magyarországnak eggyel kevesebb olimpiai bajnoka lenne. Akkor nem láthattuk volna a párizsi olimpián, ahogy a Szajnában közel két óra megfeszített úszás után elsőnek ér be a célba. Ahogy azt sem, amikor ezután a leghangosabb magyar szurkolóként biztatta csapattársát a bronzéremért. A veszprémi úszó 2024-ben felért a csúcsra, története mégsem ért véget.  2024. december 19. 22:50 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Párizs 2024 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Körülbelül ötmilliárd ember, a potenciális közönség 84 százaléka követte nyomon az idei párizsi olimpiát - derült ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megbízásából végzett kutatásból. 2024. december 5. 20:32 A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára sport A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára A párizsi győztesek neve felkerült a fővárosi Olimpiai Parkban található Olimpiai Bajnokok Falára. 2024. november 20. 14:53 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.