Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Minden magyar kajakos és kenus egység továbbjutott kedden

2024. augusztus 6. 17:23 // Forrás: MTI
Nyolc magyar egység mutatkozott be kedden 500 méteres számokban a párizsi olimpia kajak-kenu versenyeinek első napján, közülük egy rögtön a döntőbe jutott, három hajó közvetlenül biztosította helyét a középfutamban, további négy pedig reményfutamból lépett tovább.

Egyetlen olyan szám volt, amelyben már a finálét is ki lehetett harcolni, mégpedig a női kajak négyeseké. A Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású magyar csapat futamában a németek mögött második lett, ezzel egyből a csütörtöki döntőbe jutott. Az első három hely ért közvetlen finálét.

A többi számban csak reményfutamot lehetett megspórolni, ami férfi kajakban sikerült a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású kvartettnek, továbbá a Nádas, Tótka, valamint a Kopasz Bálint, Varga Ádám párosnak. Mindegyik számban az előfutam első két helye ért közvetlenül középfutamot, és mindhárom férfi kajakos egység második lett.

Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra (j-b) a női kajak négyesek 500 méteres versenyének előfutamában a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 6-án. MTI/Kovács TamásPupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra (j-b) a női kajak négyesek 500 méteres versenyének előfutamában a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 6-án. MTI/Kovács Tamás

Elsőre nem sikerült ugyanez a női és férfi kenusok párosversenyében, valamint női kajak kettesben, ahol a férfiak ugyanilyen számához hasonlóan két magyar hajó szerepelt. Női C-2-ben a Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó előbb harmadik lett, majd megnyerte reményfutamát, férfi C-2-ben Adolf Balázs és Hajdu Jonatán kezdésnek negyedikként haladt át a célvonalon, kora délután pedig másodikként végzett - mindkét számban az első három hely ért középfutamot.

Női K-2-ben a Csipes, Gazsó és a Pupp, Fojt kettős is harmadik hellyel kezdett, aztán együtt eveztek a második reményfutamban és az első, illetve a negyedik helyet szerezték meg. Innen négy hajó ment tovább.

A kajak négyesek és a férfi kenu párosok versenye csütörtökön folytatódik, míg a K-2-esek és a női C-2-esek pénteken szerepelnek legközelebb.

Szerdán női K-1 500, férfi K-1 1000 és C-1 1000 m méteren rendeznek elő- és reményfutamokat.

vehir.hu
további cikkek
Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Rasovszky Kristóf Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Minden olimpiai aranyéremnek megvan a saját története. Nincs két egyforma. De egyik aranyérem története sem akkor kezdődik, amikor eldördül a startpisztoly, hanem sokkal korábban. Ha Rasovszky Kristóf óvodásként nem szeret bele az úszásba, ma Magyarországnak eggyel kevesebb olimpiai bajnoka lenne. Akkor nem láthattuk volna a párizsi olimpián, ahogy a Szajnában közel két óra megfeszített úszás után elsőnek ér be a célba. Ahogy azt sem, amikor ezután a leghangosabb magyar szurkolóként biztatta csapattársát a bronzéremért. A veszprémi úszó 2024-ben felért a csúcsra, története mégsem ért véget.  2024. december 19. 22:50 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Párizs 2024 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Körülbelül ötmilliárd ember, a potenciális közönség 84 százaléka követte nyomon az idei párizsi olimpiát - derült ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megbízásából végzett kutatásból. 2024. december 5. 20:32 A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára sport A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára A párizsi győztesek neve felkerült a fővárosi Olimpiai Parkban található Olimpiai Bajnokok Falára. 2024. november 20. 14:53 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.