Mi inspirált arra, hogy a fenntarthatóság és az upcycling művészeti alkotásaid központi témájává váljon?
A művészet, mint olyan elsősorban a művészek fenntarthatóságát szolgálja. Ugyanakkor sokkal durvább időket élünk meg, melyek nem a művészek super egójára kíváncsiak, hanem az akciókészségükre, részvételükre, kritikai vélemény nyilvánításukra/formálásukra. Beszélhetek közhelyekről, mint például a gyermekeim és az ő gyermekeik jövője milyen térben fog megtörténni, de ugyanakkor fontos az is, hogy hogyan lehetséges az, hogy kiszakadtunk a természetből emberi lényként amit homo sapiens-nek "értelmes" embernek nevezünk. Számomra lelkiismeretileg megengedhetetlen az, hogy eljátsszuk az uralkodót a természet felett, melyből adódtunk, és talán megkellene tanulni a természeti környezetünk tiszteletét, nem pedig élvezetét. Ha tudjuk tisztelni, tudjuk élvezni is a szimbiózis jegyében.
Hogyan választod ki azokat a hulladék anyagokat, amelyekből új műveket készítesz?
Van valamilyen kritérium, amit követsz? A hulladék kiválasztása először számomra egyfajta lehetőség volt, ugyanis a TERRACYCLE céggel való együttműködés során például nyugodtan turkálhattam a Trenton-ban lévő 2000 négyzetméteres gyűjtőhelyükön/raktárukban hangolódva a hulladék anyagok megismerésére és azok későbbi felhasználására. Ami biztos, az az, hogy nem szeretem megerőszakolni az anyagot, és azt figyelem, hogy mi a legegyszerűbb forma, amely megvalósítható az adott nyersanyagból. Gondolok itt főleg művészettörténeti közhelyekre mint vizuális hordozókra. Mivel formai kérdésként kezelem a problémát, talán már azt merem gondolni, hogy bármilyen hulladékot tudok vizuálisan kezelni. Nincs kedvenc anyagom ugyanúgy, ahogy festőművészként nincs kedvenc színem sem.
Milyen kihívásokkal szembesülsz, amikor újrahasznosított anyagokkal dolgozol? Hogyan oldod meg ezeket?
Anyag megismerésről beszélnék, mint a folyamatnak az első állomása és ezt tudományosan közelítem meg. Megvizsgálom az anyagot, vegyésszel konzultálok, hogyha nem tiszta számomra, hogyan rögzítsem például a hordozófelületre. Nehézségekről viszont külön nem szeretnék beszélni, mert az egész upcycling problematika maga a (környezeti) nehézségekre épül. Palettaként vagy szobrászati formaként fókuszálok az adott alapanyagra és ha megértettem utána jöhet a formai kivitelezés, mellyel rámutatunk a hulladék fenntarthatatlanságának a problematikájára. A megoldás mindig az anyagban van és abban kell kutatni, úgy ahogy azt említettem már, hogy nem szeretem megerőszakolni az anyagot így nem kell elrugaszkodnom, nem tudom milyen magaslatokba, hogy megoldjak egy aránylag egyszerű vizuális problémát.
Szerinted az upcycling művészet hogyan tud hozzájárulni a környezeti tudatosság növeléséhez?
A művészek, mint potenciálisan extrovertált egyének a mai rohanó kapitalizmusban, még magukra akaszthatnak egy-két feladatot mellyel rámutathatnak a túlélési problematikánkra is, amely már nemcsak a folyók, az óceánok a rétek koszosságáról szól, hanem a mindennapi egészségünkről, melybe beszivárgott a mikroműanyag, a táplálékunk és a vizeink tisztaságáról nem is beszélve. Amellett, hogy a művész létrehoz vizuális alkotásokat, melyek utána egy galéria falait ékesítik mindenki megnyugtatására, örömére és befektetési potenciáljára figyelve, bátran használhatják influencerségüket, tehetségüket ezen a területen is. Természetesen abban is reménykedek, hogy a művészek olykor intellektus szempontjából jobban fel is vannak vértezve tudással és átfogó rálátásuk van a napi hulladékpolitika problematikájára. Egy jó minőségű, friss képzőművészeti alkotás, amely nem standard gyűjtői megszokásoknak megfelelően készült, mindig pozitívan felforgató hatással tud bírni a közönség szélesebb rétegeire is, nem csak a galéria látogatók kisebb létszámú közönségére.
Hogyan reagál a közönség az ilyen típusú alkotásokra, különösen a fenntarthatósági üzenetükre?
Esztétikai élményként, “wow"-ként van, aki azt mondja, hogy minek még szemét, filozófiai élményként, vásári mutatványosságként stb. Akármelyik irányba is indul a diskurzus, minden esetben az hulladék mentén lesz, mely témaként/problémaként vagy a retinánkba, vagy az agyunkba ég.
Melyik alkotásod áll legközelebb a szívedhez a BLOKK kiállításon, és miért?
A The Dirt of Venus talán melyet 2015-ben építettem fel a TerraCycleben és 2018-ban fejeztem be. Botticelli Vénusz születése c. festménye többször is foglalkoztatott különböző szakmai aspektusból. A 2015-ös TerraCycle Residency alkalmával jutott még időm saját alkotásra a programon kívül, a hulladék raktárban séták alkalmával rábukkantam óceánokból és tengerpartokról összegyűjtött, még nem szétválogatott hulladékra – talán a ruhaszárító kosárban láttam meg a kagyló héját, amelyben Vénusz egyensúlyozik. Az anyag adott volt, a cím remake kézenfekvő volt, a szépségipar, mint az egyik főszennyező pillér, a műanyag hulladék, melyet formára vágtam kiváló volt Botticelli rajzosságának az érzékeltetésére. A harsány műanyag színpaletta, amely meg van törve a domborműszerű felrakással, emlékeztet bennünket az eredeti festmény világos színharmóniáira mely temperával volt festve. A nagy darabok csavarokkal vannak rögzítve a falemezre, az apróbbak viszont rá vannak olvasztva. A kép ki volt állítva az USA-ban több alkalommal, és bekerült a UNIVERSAL SEA PURE OR PLASTIC c. kiadványba. A Covid-19 alatt megkeresett a GIUNTI és TRECCANI Kiadó Firenzéből, hogy betehetik-e az olasz állami gimnáziumi tankönyvbe a feldolgozásomat, melyet az eredeti mellett szerepeltetnék különböző összehasonlító gyakorlatokat, létrehozva akár esztétikai, akár környezettudatosság erén. Végül a munkámat 2023-ban szállítottam Magyarországra.
Hogyan látod a jövőt a művészet és fenntarthatóság kapcsolata szempontjából? Milyen irányba halad ez a trend?
Pozitívan próbálom látni a jövőt, hogy a kevésbé megértett/ félreértelmezett (mű)anyagok visszatérnek az eredendő helyükre azáltal, hogy a homo sapiens-szel tudatják radikálisan, hulladékpolitikailag, hogy probléma van és nem kicsi. Az upcycling művészet remélhetőleg nem fog örökké tartani, mert az emberiség last minute felfog ócsúdni ebből a rémálomból, amibe a műanyaggal ringatták. Egy mozgalom/iskola lesz ez a korszak a művészettörténeti kánonok között. Amennyiben a célját teljesítette, egy vizuális kolostorban fogja még egy-két képzőművészeti szerzetes művelni e műfajt, csupán a fenntarthatóság és a tradíció kedvéért.
Mit üzennél a fiatal művészeknek, akik fenntartható anyagokkal szeretnének dolgozni?
A fiatal kollégáknak azt tudom ajánlani, hogy minél több klasszikus technikával ismerkedjenek meg, próbálják ki, tanulják és értsék meg őket, mert nagyon komoly értelmezési/összehasonlító bázist nyújtanak ahhoz, hogy könnyebben átgondoljunk/értelmezzünk dolgokat, egy más sokkal ismeretlenebb területen. Anyaggal ismeretségi viszonyt ápolni, anyagot megtisztelni és az anyag is jóba lesz velünk. Az anyag megértése a kihívás. Nem utolsósorban, hogy a közönséget a vizualitás gazdagsága csalogassa közel egy ilyen, műhöz ahol viszont közelről már a mindennapok realitásával szembesül, amin remélhetőleg elgondolkodik.
