Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Emlékezetes mondatok az olimpiáról

2024. augusztus 13. 17:21 // Forrás: MTI
A párizsi olimpia hivatalos oldala összeszedett emlékezetes nyilatkozatokat, amelyek a vasárnap véget ért ötkarikás játékokon hangoztak el.

Patty Mills, az ausztrál férfi kosárlabda-válogatott játékosa szerint már kisgyerekként is olyan élményekért kezdett kosarazni, mint amikor két másodperccel a vége előtt bedobta a hosszabbítást jelentő kosarat a Szerbia elleni negyeddöntős mérkőzésen.    

"Ezekért a pillanatokért élünk. Ausztráliában kisgyerekként a hátsó kertben játszva a ruhaszárító kötelek alatt, elképzeled, hogy majd egyszer az olimpián képes leszel egy nagy dobásra" - mondta a végül elveszített összecsapást követően.    

A 40 éves Damir Mikec szerb sportlövő a légpisztoly vegyes csapat versenyszámában nyert aranyérme után arról beszélt, hogy édesanyjához kapcsolódó kedvező jeleket kapott a verseny előtt. A sportolót édesanyja inspirálta a sportlövészetre, aki 19 éves korában elhunyt.    

"Egy nappal az indulás előtt kimentem édesanyám sírjához, és biztos voltam benne, hogy kapni fogok valamilyen jelet. Az első ilyen az volt, amikor az akkreditációs kártyám száma megegyezett a születésnapjával. Erre még azt mondtam, hogy ok, ez még lehet véletlen, majd 19.56-kor pillantottam rá az órára, ami pedig a születési éve. Innentől kezdve már tudtam, hogy ő is velem van és ezt az aranyérmet neki szereztem."    

A holland evezős, Marloes Oldenburg komoly kerékpárbalesetből felépülve nyert aranyat a négyeseknél, s szerinte ez mások számára is motiváló lehet: "Ha bárkinek inspirációra lenne szüksége: eltörheted a nyakad és utána is nyerhetsz olimpiai aranyérmet. Sok fájdalmon mentem keresztül, nem tudtam járni - de ez már két évvel ezelőtt volt."    

A lengyel férfi röplabda-válogatott edzője, Nikola Grbic szokatlanul őszintén tette egyértelművé, hogy elégedett az ezüstéremmel: "Ha valaki előzetesen felajánlotta volna nekünk az ezüstérmet, azt hiszem mindannyian aláírtuk volna. Vérrel..."    

Az ausztrálok olimpiai bronzérmes ökölvívója, Caitlin Parker szavaiból kiderült, hogy számára a győzelem és smink egyaránt fontos. "Ha csinosnak akarod érezni magad, miközben képen törölsz valakit, az csodálatos."      

Jahmal Harvey amerikai bokszoló, aki az 57 kilósok negyeddöntőjében búcsúzott, különleges zoknijairól beszélt: "A Crunch Kapitányos zokni van rajtam, és mindegyik mérkőzésre különböző müzlis zoknival készülök, úgyhogy figyelj, mert nem tudhatod, melyik következik."    

Az ausztrálok olimpiai ezüstérmes magasugrója, Nicola Olyslagers elárulta, mit jelent számára a magasugrás: "A magasugrás számomra olyan, mint templomba járás. Csak az imádatomat nem énekléssel fejezem ki, hanem azzal, hogy átugrom a lécet."    

Volt, aki arról beszélt, hogy elsőre mi lehet a legvonzóbb a sportágában. "Sokan azért akarnak vívni, mert olyanok akarnak lenni, mint Zorró vagy Jack Sparrow, de miután belevágsz ebbe a sportba, már nem igazán jut eszedbe a kalózkodás" - mondta Blake Broszus kanadai tőröző.    

A párizsi játékokon ötödik, Tokióban pedig bronzérmes San Marinó-i birkózó, Myles Nazem Amine is a sportágáról elmélkedett: "Lényegében hat percen keresztül halálos küzdelmet vívsz egy másik emberrel. Ez áll a legközelebb a gladiátorsporthoz. A birkózó kultúrával rendelkező országok látják ezeket az értékeket, amik remek embereket nevelnek."    

A 61 éves luxemburgi asztaliteniszező, Ni Xia Lian nem a korával, hanem testi adottságaival magyarázta a világelső kínai riválisától elszenvedett vereségét: "Régebben azt mondták, nincsenek elég hosszú karjaim és lábaim, de mit csináljak, ha egyszerűen nem tudom megnöveszteni őket?!"    

A német női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányának találó hasonlata volt arra a csoportra, amelyben együttese szerepelt: "Ha létezik rosszabb a halálnál, az ez a csoport."    

A norvég férfi kézilabda-válogatott játékosa, Kristian Saveras a franciák elleni csoportmérkőzésen aratott 27-22-es siker után úgy fogalmazott: "Amikor öt góllal mész és hétezer francia dühöng a lelátón, hát annál nem hiszem, hogy van jobb érzés."

vehir.hu
további cikkek
Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Rasovszky Kristóf Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Minden olimpiai aranyéremnek megvan a saját története. Nincs két egyforma. De egyik aranyérem története sem akkor kezdődik, amikor eldördül a startpisztoly, hanem sokkal korábban. Ha Rasovszky Kristóf óvodásként nem szeret bele az úszásba, ma Magyarországnak eggyel kevesebb olimpiai bajnoka lenne. Akkor nem láthattuk volna a párizsi olimpián, ahogy a Szajnában közel két óra megfeszített úszás után elsőnek ér be a célba. Ahogy azt sem, amikor ezután a leghangosabb magyar szurkolóként biztatta csapattársát a bronzéremért. A veszprémi úszó 2024-ben felért a csúcsra, története mégsem ért véget.  2024. december 19. 22:50 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Párizs 2024 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Körülbelül ötmilliárd ember, a potenciális közönség 84 százaléka követte nyomon az idei párizsi olimpiát - derült ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megbízásából végzett kutatásból. 2024. december 5. 20:32 A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára sport A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára A párizsi győztesek neve felkerült a fővárosi Olimpiai Parkban található Olimpiai Bajnokok Falára. 2024. november 20. 14:53 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.