Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Kialakult a Veszprém KK 2024/25-ös kerete

2024. augusztus 16. 15:13 // Forrás: veszpremkosar.hu
Az NB I/B zöld csoportban szereplő Veszprém Kosárlabda Klub új szezonra összeálló játékoskerete szinte teljes egészében átalakult, kicserélődött az előző évihez képest.

Az állandóságot a vezetőedző Alex Geddes mellett az immáron játékosból edzővé váló Szeifert Zalán és Szabó Péter jelenti. Előbbi másodedzőként, utóbbi erőnléti edzőként segíti majd Geddes mester munkáját. Mellettük a kosárlabda magyarnak számító fiatal szerb bedobó, a 20 éves Vukasin Krkljes maradt a csapatnál. A skót szakember ráadásul minden idők legfiatalabb veszprémi felnőtt csapatával állhat rajthoz, amelynek átlagéletkora 20,3 év lesz. A fiatalokat előtérbe helyező koncepció tehát egyértelműen folytatódik – olvasható a veszprémiek honlapján.

A csapatkapitány Szabó Péter visszavonul a játéktól, és mostantól az első csapat melletti teendői mellett a Veszprémi Utánpótlás Kosárlabda Egyesületben dolgozik edzőként, valamint az alsó korosztályok szakmai vezetőjeként.

Szeifert Zalán szintén befejezte játékospályafutását és az edzői pálya felé fordult. A klub saját nevelésű játékosa, aki 2015 óta volt felnőtt keret tagja, az első csapatnál és az utánpótlásban egyaránt fontos szerepet fog betölteni edzőként.

A korábbi évek meghatározó veszprémi játékosa, Birkás András is befejezi a pályafutását, és mostantól kizárólag az edzői hivatására koncentrál az utánpótlásban dolgozva.

A távozók közt elsőként kiemelendő a klub ikonja, az egyesület történetének álomötösébe is beválasztott Madár András. A 33 éves hátvéd-bedobó végül az Óbudai Kaszások ajánlatát fogadta el, így távozik Veszprémből.

Mellettük távozik Todor Prodanovic és Varga Gergő, akik Salgótarjánban folytatják, míg Takács Erik Egerben. Marlon Moore Jr. és Miljan Popadic következő állomáshelye még nem ismert.  
A 20 éves Kocsis Attila Nagykőrösről érkezik Veszprémbe, és 1-2-es poszton lesz bevethető.

Fotó: veszpremkosar.huFotó: veszpremkosar.hu

Ami az érkezőket illeti, a 24 éves hátvéd Geiger Bálint Nyíregyházáról teszi át a székhelyét a királynék városába, korábban a Győr meghatározó játékosa volt.

Szintén a hátsó udvart fogja támogatni a SMAFC-ból érkező 177 cm magas és 65 kg súlyú korábbi utánpótlás-válogatott irányító, a 19 éves Tóth Dániel.

Ausztráliából igazol a bakonyiakhoz az 1-3-as posztokon is játszatható amerikai légiós, Michael Dupree. A 28 éves játékos az előző szezonban a Willetton Tigers színeiben szerepelve 18,7 pontot, 3,9 lepattanót és 3 gólpasszt átlagolt.

A 21 éves Kiss Dominik (3-4) Szolnokról érkezik, ahol az A csoportos felnőtt csapattal is együtt edzett tavaly U20-asként.

Polster Attila (3-4) Sopronból szerződik Veszprémbe. Ott is, valamint előtte Zalaegerszegen is az A csoportban játszott a rendkívül biztos kezű hárompontos specialista.

A nigériai-magyar Kelechi Victor lesz a gárda centere az új szezonban. A 215 cm magas játékos Tiszaújvárosban szerepelt tavaly. Magassága és fizikalitása révén jelentős erősítést nyújthat a palánk alatti védekezésben és támadásban egyaránt.

Sáfrán Botond Paksról csatlakozik a VKK-hoz, főként 4-es, de akár 3-as pozícióban is bevethető. Ő és Tóth Dániel lesznek a fiatalposztos játékosok.

Hozzájuk hárman csatlakoznak a veszprémi utánpótlásműhelyből is: Scheff Milán, Valkó Gergő és az ukrán Hrab Maksym.

A csapat új tagjai közül többen is a Pannon Egyetem hallgatói lesznek. Ha mindehhez még hozzátesszük az Athlete Plus Veszprém égisze alatt elindult University Program keretében érkező diáksportolókat, akkor kijelenthető, hogy a veszprémi kosárlabda egyetemi jelenléte még a korábbiakhoz képest is erősebb lesz – zárul a klub közleménye.

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.