Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Rasovszky Kristóf: Mindenféle izgalom nélkül, teljesen nyugodtan álltam rajthoz Párizsban

2024. augusztus 18. 23:00
Párizs nyíltvízi úszó olimpiai bajnoka elsők között a Vehírnek adott hosszabb interjút. A Vehír21 podcast legújabb adásából kiderül, hogy Rasovszky Kristóf kinek a hívó szavára látogatott el először a fűzfői uszodába, mit köszönhet edzőjének, Szokolai Lászlónak és veszprémi klubtársainak, köztük a párizsi bronzérmes Betlehem Dávidnak.

Városunk büszkesége azt is elárulta, hogyan készült mentálisan és fizikálisan a világ első számú sporteseményére. Kifejtette, hogy az aggasztó vízminőség ellenére miért szeretett volna mégis a Szajnában versenyezni. Azt is megtudhatjuk, hogy adódott-e egészségi problémája a viadalt követően, illetve milyennek ítélte a körülményeket az olimpiai faluban. A Balaton ÚK Veszprém 27 éves klasszisa elmesélte, mit érzett közvetlenül a rajtot megelőzően és mi járt a fejében a célba érkezéskor, amikor ünneplés helyett csapattársa sikeréért szorított. Sok-sok érdekesség mellett Rasó azt is elárulta, megfordult-e a fejében a visszavonulás gondolata.

Simon Dániel
Zatkalik Dávid
Szalai Csaba
további cikkek
"Újabb lehetőség, ahol meg tudjuk mutatni, hogy mi vagyunk a legjobbak" Európa Sportrégiója "Újabb lehetőség, ahol meg tudjuk mutatni, hogy mi vagyunk a legjobbak" A versenyt már megnyerte Veszprém, de egy másik startpisztoly csak most fog eldördülni: 2026 január 1-től hivatalosan Veszprém és a térség Európa Sportrégiója egy éven keresztül. A program viszont, ahogy korábban az EKF is, bőven túlmutat 2026-on. Erről is beszélgettünk a Vehír21 podcastben Porga Gyulával, Veszprém polgármesterével és Ovádi Péterrel, országgyűlési képviselővel, ahol rákérdeztünk arra is, miben fog megváltozni az emberek élete úgy, hogy Európa Sportrégiójában élnek, mit szólt a miniszterelnök, amikor elmondták neki Veszprém legújabb ambícióját és mikor lesz sikeresnek mondható a sportrégiós program. 2025. november 5. 23:37 Vehír21 podcast: A veszprémieknek kellett egy újabb siker! Vehír21 podcast Vehír21 podcast: A veszprémieknek kellett egy újabb siker! A Vehír21 podcast két vendége kulcsszerepet vállalt abban, hogy Veszprém és térsége elnyerte 2026-ban Európa Sportrégiója címet. Ovádi Péter, országgyűlési képviselőt és Kiss Balázst, Veszprém első olimpiai bajnokát, a pályázat szakmai vezetőjét kérdeztük a sikerhez vezető útról és, hogy mire számíthatnak az emberek az új sportrégióban. 2025. augusztus 25. 16:04 Veszprémből a sarki fények világába és Természetanya ölelésébe – Vehír21 podcast Vehír21 podcast Veszprémből a sarki fények világába és Természetanya ölelésébe – Vehír21 podcast A veszprémi Szekeres Dávid tavaly ősszel döntött úgy, hogy egy időre maga mögött hagyja a helyi média és műsorvezetés világát, amiben azt megelőzően tíz évet töltött el. Ezután meg sem állt egészen az északi sarkkörig, Rovaniemi városáig, ahol egy olyan munkát vállalt el, amivel túlzás nélkül több száz embernek segített megvalósítani az álmát, de legalább kipipálni a bakancslistáról az egyik fogadalmukat. Dávid sarki fény vadászatokat vezet a jeges Lappföldön. Az itt szerzett élményekről és már-már spirituális megtapasztalásokról is beszélgettünk a Vehír21 podcast legújabb adásában. 2025. május 20. 15:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.