Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Oberfrank Pál: A színház dolga, hogy kockáztasson és újat adjon

2024. augusztus 22. 22:03
Csütörtök délután megnyitotta 2024/25-ös évadját a Veszprémi Petőfi Színház. A teátrum idén is sűrű nyarat tudhat maga mögött, ahogy ez már évek óta elmondható. A színház a lehetőségek évadában is minden korosztályra gondolt, hiszen a legkisebbektől az idősekig, igencsak színes a repertoár.

A város nevében Hegedűs Barbara köszöntötte a társulat minden dolgozóját, megköszönte a Veszprémi Petőfi Színháznak, hogy az élet körforgásában, az olykor szürke hétköznapokban a teátrum színt ad a napoknak, jókedvet hoz a családokba. Az alpolgármester külön örül annak, hogy a legkisebb korosztályra is kiemelten gondolnak.

A város kulturális életének egyik ékköve a Veszprémi Petőfi Színház, hangsúlyozta Hegedűs, az elmúlt években pedig az önkormányzat igyekezett minden olyan forrást megadni az intézménynek, amivel stabil alapot ad ahhoz, hogy a színház működni tudjon.

Oberfrank Pál, a színház igazgatója a nyári programokra is kitért: a sikeres táborokra, melyek évek óta akadálytalanul, nagy létszámmal zajlanak. Idén is lesznek olyan előadások, amelyek még soha nem szerepeltek színpadon, az igazgató úgy véli, a színház dolga, hogy kockáztasson, és újat adjon.

A céljuk nem az, hogy neveljék az embereket, hanem, hogy felmutassanak dolgokat, és az értő közönség majd leveszi azt az őszinte, előremutató üzenetet, amit az adott előadás sugall. A társadalmi szerepvállalás idén is kiemelten fontos a színház számára.

Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház kreatív menedzser-igazgatóhelyettese is köszöntötte a társulatot, aki az előadásokról, valamint a fesztiválokról is beszélt. A következő évadban is természetesen helyet kapnak a város kiemelt fesztiváljai, úgy, mint a Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja. Közeleg a VIFI Feszt is, amely szeptember hetedikén lesz. Hétpróba a bérletekért: vetélkedőkkel kerülhetünk közelebb a bérleteinkhez, de a Tacsi Talin is elérhető lesz a Veszprémi Petőfi Színház standja.

Ahogy mindig, most is felszólalt Károly atya, a színház lelki vezetője. A mai kor embere megszokta a kész dolgokat, és nem tud küzdeni, ha arra kerülne a sor – vélekedett Károly atya. Azt kívánta a társulatnak, hogy a lehetőségek évében se féljenek a gondviselésben, hiszen mellettünk van Isten.

A 2024/25-ös évad előadásairól itt írtunk korábban.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Tiszta forma - fókuszban a konstruktív és geometrikus absztrakció kultúra Tiszta forma - fókuszban a konstruktív és geometrikus absztrakció A veszprémi Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény új időszaki kiállítása a konstruktív és geometrikus absztrakció meghatározó francia alkotóit állítja középpontba. A válogatás 2026. április 12. és augusztus 2. között látogatható. tegnap 15:22 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. 2026. április 11. 8:47 Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. 2026. április 10. 11:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.