Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. július 5. Sarolta, Emese
Veszprém
19°C
2026. július 5. Sarolta, Emese
Veszprém
19°C

Tombor Csaba vette át a Veszprém U21 irányítását

2024. augusztus 23. 8:29 // Forrás: veszpremhandballacademy.hu
Tombor Csaba személyében új vezetőedzővel, valamint tizenegy új játékossal vág neki a férfi kézilabda NB I/B 2024/25-ös idényének a Veszprém Handball Academy U21-es csapata.

A Veszprém Handball Academy U21-es csapata a 2023/2024-es szezonban kitűnő eredményeket ért el az NB I/B-ben, hiszen harminc győzelem mellett négy döntetlent és mindössze négy vereséget ért el. Az ezüstérmes csapat összesen 876 gólt lőtt, míg ellenfeleiknek 762 találatot engedtek.

Mint az a klub hivatalos oldalán olvasható, az új idény előtt több változás is történt a keretben és a szakmai stábban egyaránt. A csapat vezetését Tombor Csaba vette át, aki az előző szezonban a Mol Tatabánya KC felnőttcsapatánál dolgozott, majd tavasztól a bakonyi akadémia U16-os gárdájánál dolgozott. Utóbbi helyén azonnali sikereket ért el, és bajnoki címet ünnepelhetett a szezon végén. A szakmai stábban Pérez Carlos folytatja tovább a munkát elemző edzőként, Szabó Imre kapusedzőként, míg Homoki Ádám a masszőri feladatokat látja el.

Fotó: Wold Attila - Veszprém Handball AcademyFotó: Wold Attila - Veszprém Handball Academy

Az akadémia tizennégy játékostól búcsúzott, köztük olyan kulcsfiguráktól, mint Szabó Tas és Bene Zsombor, akik az NB I/B-ben folytatják pályafutásukat más-más csapatban a volt veszprémi kapussal, Tóth Mihállyal együtt. Több játékos külföldre, Németországba szerződött, míg mások az élvonalban próbálnak szerencsét, mint például Bőti Dominik és Czabula Huba, akik az Eger együttesét erősítik majd. Hét játékos maradt a tavalyi keretből, hozzájuk csatlakozott szintén öt tehetség az ifjúsági (U20-as) csapatból, és két fiatal a serdülő korosztályból. Négy új játékos érkezett más egyesületekből: Janowszky Soma és Szabó Levente a NEKA-tól, Horváth Péter Csurgóról, míg Török-Vida Zsombor a Veszprémi Kézilabda KFT-től igazolt az akadémiára.

Barna János Dániel már megegyezett a Veszprém Handball HC-vel, négyéves szerződést írt alá a felnőttcsapattal. Továbbá Végh Bálintra is teljes mértékben számítanak a klubnál, őt éppen pár nappal ezelőtt szerződtették le két szezonra. A fiatalok közül Edwards Benjámin Glenn is szerepel Xavi Pascual vezetőedző terveiben a felnőttkeretben.

A felkészülés az őszi szezonra már javában zajlik. Az ifjúsági és U21-es keretnek az olimpiai program révén lehetősége nyílt együtt edzeni a felnőttcsapattal, ami hatalmas tapasztalattal gazdagította a fiatalokat. Az U21-es alakulat három edzőmérkőzést játszik a bajnokság előtt, amit szeptember 7-én, pénteken, a Vecsés ellen kezd hazai pályán.

Az U21-es csapat újdonsült vezetőedzője, Tombor Csaba így nyilatkozott a szezon rajtja előtt:

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. január 24. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
28-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. február 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
36-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. február 22. 17:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. március 8. 12:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
26-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
40-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Salgótarján, Városi Sportcsarnok
Eredmény
30-28
részletek
Sorozat
Európai fiú ifjúsági kézilabdaliga 2026.
Hazai
Veszprém Handball Academy
Vendég
KSS Iskra Kielce
Időpont
2026. április 2. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
48-33
részletek
Sorozat
Európai fiú ifjúsági kézilabdaliga 2026.
Hazai
Veszprém Handball Academy
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2026. április 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
39-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. április 4. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
23-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
Miskolc, Városi Sportcsarnok
Eredmény
30-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Eger
Időpont
2026. április 18. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2026. május 3. 11:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Békés, Városi Sportcsarnok
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. május 30. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
37-31
részletek
további cikkek
Fordulatos meccset követően maradt le a bronzéremről a Veszprém Veszprém Handball Academy Fordulatos meccset követően maradt le a bronzéremről a Veszprém A Veszprém Handball Academy nagy csatában szenvedett kétgólos vereséget a spanyol Barcelona ellen a férfi európai ifjúsági kézilabdaliga vasárnap délelőtti bronzmeccsén. 2026. június 14. 10:51 Európai ifjúsági kézilabdaliga: a bronzéremért küzdhet a Veszprém Veszprém Handball Academy Európai ifjúsági kézilabdaliga: a bronzéremért küzdhet a Veszprém A Veszprém Handball Academy nyolc góllal alulmaradt a német Füchse Berlin ellen a férfi európai ifjúsági kézilabdaliga négyes döntőjének szombati, dormageni elődöntőjében. Gulyás István tanítványai így vasárnap (kezdés: 9.00) a bronzéremért csatázhatnak a spanyol Barcelona ellen. 2026. június 13. 13:04 Kölnben írhatnak történelmet a veszprémi akadémisták Veszprém Handball Academy Kölnben írhatnak történelmet a veszprémi akadémisták „Már maga a részvétel óriási dicsőség” – fogalmazott Gulyás István vezetőedző a Veszprém Handball Academy honlapján a férfi európai ifjúsági kézilabdaliga hétvégi négyes döntője előtt. Tanítványai a tavalyi ezüstérem után idén ismét a kontinens legjobbjai között bizonyíthatnak. A szombati dormageni elődöntőben a német Füchse Berlin ellen harcolhatják ki a másnapi döntőbe jutást, melyet a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjének helyszínén, a kölni Lanxess Arénában rendezik. 2026. június 11. 20:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.