Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Beindult az edzőkeringő

2024. augusztus 28. 8:48
Az edzővel szemben csak egyetlen elvárás van: hozni kell az eredményeket, ellenkező esetben le is út, fel is út.

„Céljainknak megfelelően tudtuk megerősíteni a csapatot, így ütőképes kerettel kezdtük meg a felkészülést, ami remekül sikerült. Az edzőtáborban összekovácsolódott a társaság, senkit sem kellett nógatni, mindenki a tőle telhető maximumot nyújtotta. Az edzőmeccseken kijöttek azok a hibák, melyeket még ki kell javítani, de összességében optimistán várjuk a rajtot. Reméljük, sok örömöt szerzünk majd szurkolóinknak, mert sokat dolgoztunk érte.”

Hogy ki nyilatkozta ezt? Szinte valamennyi edző, akitől azt kérdezték: hogy sikerült a felkészülés az új idényre, és milyen érzésekkel várja a rajtot. Aztán eljön az igazság pillanata, és kiderül, hogy éles körülmények között más a helyzet. Először még lehet idény eleji formára hivatkozni, meg arra, hogy még nem teljesen működnek az automatizmusok a csapat új és régi játékosai között, amihez ugye idő kell. Az edzők kérik és kapják a türelmet, de csak egy ideig. Ha nem jönnek az eredmények, akkor tenni kell valamit, nem lehet ölbe tett kézzel várni a csodára. A korábban istenként dicsőített mesterről előbb a szurkolók, majd a vezetők is megállapítják, hogy edzőnek messze nem olyan jó, mint amilyen játékos volt. Nem működik a kémia a játékosok és a tréner között, s ennek egyenes következménye, hogy váltani kell, méghozzá mielőbb, nehogy a sok pontvesztés miatt elússzon az egész idény. Ezután jön a klub hivatalos közleménye, mely szerint: a játékosoknak új impulzusokra van szükségük, ezért közös megegyezéssel szerződést bontottak a vezetőedzővel és a szakmai stábjának majdnem minden tagjával, az utód megtalálásáig ideiglenesen a második csapat vagy az ifjúságiak trénere kapott megbízást a szakmai munka irányítására. Aztán jön az új mester, és minden kezdődik elölről…

Gera Zoltán nemrégiben közös megegyezéssel szerződést bontott a Vasas labdarúgócsapatával - Fotó: MTI/Krizsán CsabaGera Zoltán nemrégiben közös megegyezéssel szerződést bontott a Vasas labdarúgócsapatával - Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Sosem derül ki, mi lett volna, ha hagyják tovább dolgozni az idény előtt még maximális bizalmat élvező edzőt. Így azonban jó eséllyel két-három szakembert is sikerül „elfogyasztani” egy idény során. A menesztett tréner pedig várja az újabb kihívásokat. Csak idő kérdése, és valamelyik klubvezető fel is hívja egy visszautasíthatatlan ajánlattal. A nyilatkozatokból pedig kiderül, hogy hasonló a sportágról alkotott szemléletük, az edzőnek tetszik a klub filozófiája és az erre épülő hosszútávú tervek. Aztán néhány tétmérkőzés után újra kiderül, hogy az edzővel szemben csak egyetlen elvárás van: hozni kell az eredményeket, ellenkező esetben le is út, fel is út.

Alig indult be a hazai futballidény, már négy ismert edző távozott: Csertői Aurél a Honvédtól, Dajka László Budafokról, Gera Zoltán a Vasastól, Szrdjan Blagojevics a DVSC-től. És még csak augusztus végén járunk, hol van még az idény vége…

Darcsi István
további cikkek
Sara papa veszprémi története Erről jut eszembe… Sara papa veszprémi története Új játékos szerződtetése mindig lutri. Legyen bármilyen nagy sztár az illető – vagy talán pontosan ezért –, nem lehet előre látni, hogy tud beilleszkedni a csapatba és a közösségbe. Ha nem a várt szinten teljesít, bérfeszültséget is okoz az öltözőben. Növeli a kockázatot, ha külföldi, hiszen akkor egy más, idegen kultúrából érkezik. Ha pedig az illető ráadásul 39 éves, akkor végképp megfontolandó az átigazolása. 2025. július 5. 10:05 Sok a munka, de sok a pénz is Erről jut eszembe… Sok a munka, de sok a pénz is A munkavállaló legfőbb érdeke, hogy minél kevesebb erőfeszítéssel minél több pénz keressen. Ugyanakkor a munkáltató minél kevesebb bérért minél több feladatot szeretne elvégeztetni a dolgozóval, ráadásul magas minőségben. Akkor harmonikus az együttműködés, ha ebben sikerül kompromisszumra jutni, és létrejön a win-win helyzet. 2025. július 2. 10:28 Bakonyi betyárok a fehérvári huszárok között Erről jut eszembe… Bakonyi betyárok a fehérvári huszárok között A magyar labdarúgás legutóbbi legnagyobb nemzetközi klubsikerének negyvenedik évfordulóját ünneplik idén Székesfehérváron. Az UEFA Kupa döntőjéig menetelő csapatnak három olyan játékosa volt, aki később Veszprémben is futballozott, ugyanakkor a szomszédvárak történetében több olyan labdarúgó van, akik mindkét klub mezét viselték, vagy edzőként végeztek szakmai felkészítő munkát. 2025. június 27. 11:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.