Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több, mint négyezer év tánctudása a színpadon

2024. augusztus 31. 12:09
Magyar rekordot döntöttek a Veszprém vármegyei nyugdíjasok, amikor összesen ötvenen álltak a színpadra Hajmáskéren pénteken, mindannyian nyolcvan év felettiként, hogy ott perceken át közösen táncoljanak. A nem mindennapi teljesítményt a Magyar Rekordok Szövetsége is hitelesítette.

Hatodik alkalommal szervezték meg Veszprém vármegyében a Szenior fesztivált, aminek ezúttal Hajmáskér adott otthont pénteken. Az általában könnyed és vidám hangulatú fesztivál elején viszont ezúttal az izgalmak is fokozódtak, hiszen egy nem mindennapos rekord megdöntésére vállalkoztak a résztvevők. A Magyar Rekordok Szövetsége nyilvántartott egy rekordot, amikor korábban egyszer huszonegy nyolcvan évesnél idősebb ember táncolt, így akkor az ő életéveiket összeadva 1815 esztendő volt a színpadon.

Hajmáskéren ezt készültek megdönteni, amire jó esély is mutatkozott, hiszen ezúttal ötvenen léptek a színpadra, az ő koraikat összeadva pedig 4140 év jött ki.

A rekord sikerült, a nyugdíjasok négy percig táncoltak így, ezt pedig Sebestyén István, a Magyar Rekordok Szövetség elnöke hitelesített is. (Egyébként az ő számára nem ismeretlenek a veszprémi rekordok, korábban a „Közös érintés” nevű akciónál is itt volt, amit még a Méz Rádió és Szekeres Dávid rédiós műsorvezető kezdeményezett évekkel ezelőtt.)

A nap további részében már a megszokott programok követték egymást, elsősorban kulturális előadások, ahol a résztvevők megmutatták tudásukat versben, dalban, néptáncban, szalon táncban vagy modern táncban.

Ezzel párhuzamosan szűrővizsgálatokon, illetve különböző gyógytornákon is részt lehetett venni a fesztivál ideje alatt.

A Szenior fesztiválon idén is részt vett Ovádi Péter, országgyűlési képviselő, aki indulása óta támogatja ezt a rendezvényt, ő egyébként a megjelentek mellett külön köszöntötte Pál Bélát, korábbi képviselőt, aki sok évvel ezelőtt a tavaszköszöntő fesztivállal elindította a nyugdíjasok vidám ünnepségének elődjét.

Az is eldőlt, hogy jövőre ugyanennek a fesztiválnak Úrkút fog otthont adni, ezt a települések polgármesterei sorsolással határozták meg.

Az esemény krónikájához még hozzátartozik, hogy átadták a Szenior-díjakat is, ezeket Kocsis Lajosné, illetve posztumusz Horváth Lajos érdemelték ki. Az est folyamán pedig folytatva a színpadi műsorszámokat Csonka Pici és a veszprémi Estám Band érkeztek.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. ma 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.