Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rasovszky Kristóf is távozik Veszprémből?

2024. szeptember 3. 14:16
A párizsi olimpiai nyíltvízi úszószámában bronzérmet szerző Betlehem Dávid után az olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf is búcsúzhat a veszprémi Balaton Úszó Klubtól – erről árulkodnak edzője, Szokolai László mondatai is, melyeket Porga Gyula polgármesterrel osztott meg.

Szokolai László mesteredző nyaralt, amikor az olimpikonokat köszöntöttük a GyárKertben, így neki most hálálhattam meg azt a hatalmas munkát, amit a veszprémi úszósportért tett, és amivel a város úszóolimpikonjait felkészítette a párizsi olimpiára

– olvasható Porga Gyula polgármester hivatalos Facebook-oldalán kedden kora délután megjelent posztban.

A köszönetnyilvánítás során a szaktekintély elárulta a városvezetőnek, hogy az olimpia után sok sportoló megkereste, így várhatóan rövid időn belül bővül a Balaton Úszó Klub ötfős elitcsapata, és persze folytatja az ötven igazolt versenyző és több száz fiatal nevelését is.

Szokolai László edző és Porga Gyula polgármester - fotó: FacebookSzokolai László edző és Porga Gyula polgármester - fotó: Facebook

„Laci elárulta, hogy sportszakmai kapcsolata megmarad Rasovszky Kristóffal és Betlehem Dáviddal is, és tovább épül a veszprémi úszás tudáscentruma is”

– zárult e sejtelmes mondattal az említett poszt.

Miután Betlehem már bejelentette, hogy a Ferencvárosban folytatja pályafutását, a vehir.hu megkereste Rasovszkyt is, tervez-e hasonlóan klubot váltani. Az olimpiai bajnokot elértük, de a kérdésünkre nem kívánt választ adni.

Kapcsolódó cikk
A Ferencváros leigazolta Betlehem Dávidot
Az olimpiai bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok úszó, Betlehem Dávid elhagyja a Balaton ÚK Veszprémet ls az FTC-ben folytatja pályafutását.
Simon Dani
további cikkek
Szokolai László 18 éves tanítványa nyerte a nyíltvízi válogatót úszás Szokolai László 18 éves tanítványa nyerte a nyíltvízi válogatót Nagy Nándor (Balaton ÚK Veszprém) és Mihályvári-Farkas Viktória nyerte a nyíltvízi Európa-bajnokság válogatóját a győri Aqua Sportközpontban. ma 14:29 M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024: kihirdették a tízes listákat sport M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024: kihirdették a tízes listákat Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak. Ami a veszprémi érdekeltséget illeti, a férfi sportolóknál Betlehem Dávidra és Rasovszky Kristófra, az edzőknél Szokolai Lászlóra, a hagyományos csapatoknál pedig a Veszprém kézilabdacsapatára is voksolhatnak a sportújságírók. A szurkolók veszprémi sportpillanatra is szavazhatnak. 2024. december 16. 11:13 Az év legjobbjai: szavaztak a sportszövetségek sport Az év legjobbjai: szavaztak a sportszövetségek A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztősége 1964 óta minden esztendőben összegyűjti: kik sportágukban az év legjobbjai. Idén 64 sportág szövetsége válaszolt az MTI megkeresésére az asztalitenisztől a vízisíig. A listán két veszprémi sportoló szerepel: Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK Veszprém), Kónya Ádám (Veszprémi Sí Egylet). 2024. december 16. 14:17 Nyíltvíz úszó vk: Rasovszky Kristóf kilencedik a záró versenyen úszás Nyíltvíz úszó vk: Rasovszky Kristóf kilencedik a záró versenyen Az olimpiai és világbajnok Rasovszky Kristóf kilencedik lett a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának záró versenyén, Szaúd-Arábiában. 2024. november 22. 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.