Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Győzelemmel kezdődött a Pascual-korszak

2024. szeptember 6. 19:37
A Veszprém Handball Club több fiatallal a soraiban fölényes, 42-28-as diadalt aratott a vendég Dabas felett a férfi kézilabda NB I péntek esti nyitó fordulójában.

A címvédő Veszprém Handball Club pénteken este a vendég Dabas KC ellen kezdte meg szereplését a férfi kézilabda NB I alapszakaszának 2024/2025-ös kiírásában. Ez volt az újdonsült vezetőedző, a spanyol Xavi Pascual első tétmeccse a magyar rekordbajnok kispadján.

A házigazda keretére tekintve mindkét nyáron igazolt horvát játékos, az irányító Luka Cindric és a beállós Nikola Grahovac is bemutatkozott, hiányzott ugyanakkor Hugo Descat, Gasper Marguc, és Mike Jensen.

Xavi Pascual három fiatalt is nevezett a találkozóra Végh Bálint, Hoffmann Balázs és Várady-Szabó László személyében.

A vendégek kezdték a gólgyártást Fekete révén, de Koszorotov szinte rögvest válaszolt. A nyolcadik percig fej fej mellett haladtak a felek (6-6), ám ezt követően Elísson duplájával és Sandell pontos átlövésével 3-0-s sorozatot produkált a Veszprém (13. perc: 9-6).

A vendégek viszont nem zökkentek ki, Pallag védéseinek is köszönhetően fürgén felzárkóztak (18. perc: 11-10). Vajlupau háromszor is eredményesen tüzelt, amelyet követően igaz, Katona betalált, de a házigazda felgyorsult játékát a Dabas már nem tudta követni, sorozatban hétszer tüzeltek eredményesen a bakonyiak (28. perc: 21-11).

A szünetre is tízgólos különbséggel vonultak a csapatok (félidei részeredmény: 23-13).

A fordulás után tetemes előnye tudatában megfontoltan kézilabdáztak a bakonyiak. Corrales több védést is bemutatott, míg Sandell, Végh, Fabregas és Eldera is gyönyörű gólokkal szolgálta ki a publikumot (49. perc: 33-23).

A hajrához érkezve már rég nem volt kérdéses a győztes személye: a Corrales helyére érkező Várady-Szabó is több bravúros hárítást bemutatott. A 42-28-as végeredményt végül az ifjú Hoffmann állította be.

Xavi Pascual együttese jövő csütörtökön (20.45) a német Füchse Berlin otthonában a Bajnokok Ligája idei kiírását is megkezdi.

Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 1. forduló:
Veszprém Handball Club–Dabas KC 42-28 (23-13)
Veszprém Aréna. Vezette: Haskó, Natkai
Veszprém HC: Corrales, Várady-Szabó – Grahovac, Sandell 4, Elísson 5 (2), Ligetvári, Cindric 2, Remili 2, Hoffmann 4, Végh 3, Eldera 5, Pechmalbec 2, Vajlupau 7 (1), Casado, Fabregas 6, Koszorotov 2
Vezetőedző: Xavi Pascual
Dabas KC: Nagy, Pallag – Ág 1, Garajszki, Bálint 6 (1), Dobrkovic 2, Bognár 4, Fekete 5, Horvat 3 (2), Kádár, Török 5, Katona 2, Tisza, Hunyadi
Vezetőedző: Tomori Győző
Kiállítások: -, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 3/3

Galéria
Veszprém Handball Club – Dabas KC 42-28 (23-13)
DSC_3511
DSC_3511
DSC_3511
vehir
vehir
vehir
vehir.hu
Baumann Béla
Baumann Béla
Baumann Béla
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 26 25 0 1 1032 688 344 50
2. OTP Bank-PICK Szeged 26 22 0 4 945 749 196 44
3. FTC-Green Collect 26 19 1 6 897 827 70 39
4. MOL Tatabánya KC 26 16 2 8 842 801 41 34
5. Balatonfüredi KSE 26 12 7 7 766 773 -7 31
6. ETO University Handball Team 26 13 2 11 819 803 16 28
7. Csurgói KK 26 10 5 11 739 765 -26 25
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 26 9 4 13 744 807 -63 22
9. Carbonex-Komló 26 7 5 14 692 773 -81 19
10. PLER-Budapest 26 7 3 16 738 819 -81 17
11. NEKA 26 7 2 17 748 838 -90 16
12. CYEB–Budakalász 26 7 1 18 721 797 -76 15
13. Dabas KC 26 4 5 17 699 800 -101 13
14. Eger 26 4 3 19 707 849 -142 11
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 14:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
44-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 25. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
29-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
20-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
25-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. április 12. 15:45
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
40-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2025. április 13. 19:30
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 20:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
SC Magdeburg
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 23. 18:45
Helyszín
Magdeburg (Németország)
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. május 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 17:30
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
26-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. május 30. 19:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. június 4. 18:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.