A harmadik német gól után éreztem, hogy ennek teljes összeomlás lesz a vége. Bár ne lett volna igazam. Déjá vu ugrott be rögtön az ismert francia kifejezés, és elkezdtem kutakodni az emlékeim között. Igen, 1974-ben ugyanígy 5-0-ra vertek el minket a németek egy másik D betűs városukban, Dortmundban. Két hónappal később Németországban rendezték a labdarúgó-világbajnokságot, és erre építették a vadonatúj dortmundi stadiont, amit ellenünk avattak fel. Szó se róla, kiváló alanynak bizonyultunk az ünnepléshez. A meccs forgatókönyve kísértetiesen megegyezett a szombatival: a szünetben csak 1-0-ra vezettek a hazaiak, majd a második félidőben jött a teljes összeomlás. A kegyelemdöfést a nemzet bombázója, Gerd Müller szúrta a bordáink közé kétszer is, a negyedik és az ötödik német góllal. Pedig az a magyar csapat nem egy szedett-vedett társaság volt: Mészáros Ferenc később a Sporting Lisszabon kapusa lett, Bálint László elsőként mehetett profinak a szocialista Magyarországról az FC Brugesbe, ahogy Fazekas László a másik belga élcsapatba, az Antwerpenbe, és ott volt még a többszörös gólkirály Bene Ferenc, az európai ezüstcipős Fekete László és a zseniális Zámbó Sándor, valamint Tóth András. Utóbbi öt futballista az akkor sorozatban bajnokságokat nyerő, és abban az évben a Bajnokok Ligája jogelődje, a Bajnokcsapatok Európa Kupája elődöntőjébe jutó Újpesti Dózsa meghatározó játékosa volt. Szóval, nem akármilyen magyar válogatottat ütöttek ki a németek, ahogy most sem.
Akkor legjobbjaink tanultak a leckéből. Ugyan abban az évben nem lehettek ott a világbajnokságon, ám ezután háromszor (1978-ban, 1982-ben, és utoljára 1986-ban) is szerepeltek a földkerekség legnagyobb futballtornáján. Ha a szombati düsseldorfi fiaskónak az volt az ára, hogy észbe kapva kijussunk a világbajnokságra (1986 után már tényleg ideje lenne...), akkor egye fene. Egyébként félévszázadonként belefér egy nagy zakó, a miénknél sokkal eredményesebb futballkultúrákban is...
Azért ne menjünk el szó nélkül a szombati produkció mellett! Már az Európa-bajnokságon látszott, hogy nem az a csapat van a pályán, amelyik kiharcolta a részvétel jogát, annak ellenére, hogy ugyanazok a nevek alkották Marco Rossi válogatottját. Amíg korábban ez a társaság oroszlánként küzdött minden meccsen, nem kímélve sem magukat, sem az ellenfelet, ennek most nyomait sem lehetett felfedezni. Mintha futballistáink azt hitték volna, hogy most már játszva is megoldható a feladat. Nos, a gyakorlat az Európa-bajnokságon és most is azt mutatta, hogy nem. Ez a magyar válogatott csak akkor lehet eredményes, ha valamennyi tagja felszántja a pályát az elsőtől az utolsó bírói sípszóig. Azaz, ha agresszív harcmodorával hibára készteti az ellenfelet.
Kedden Bosznia-Hercegovina ellen játsszuk a Nemzetek Ligája A csoportjának második fordulójában. Meglátjuk, tanult-e válogatottunk a történtekből, és visszatér-e a korábban sikeres útra.