Lehet-e a Balatonról már-már irodalmi műelemzőként beszélni úgy, hogy egyébként ezer szálon kötődik hozzá érzelmileg az ember? A válasz: igen is, és nem is. Viszont pont ez a kettősség kell ahhoz, hogy a múlt századok polgári szalonjainak hangulata ismét életre keljen, ahol a kötetlen és gondolatébresztő beszélgetésnek pusztán halvány sorvezetője az a tény, hogy akik a közönség előtt ülnek egyébként szakavatott hozzáértői a témának, jelen esetben a Balatonnak és az irodalomnak. Navracsics Tibor most nem miniszteri mivoltában, hanem vérbeli lokálpatriótaként hívta életre a Balatoni Polgári Szalont, aminek első rendezvényén Ugron Zsolna és Nyáry Krisztián írókkal eljutottak a félelmet keltő víztömegtől a Balaton összetéveszthetetlen és ezer érzelmet kiváltó mai sziluettjéhez.
Szép-e a Balaton? Hát hogyne lenne szép! Ez már hosszú ideje evidencia a magyaroknak, már-már nemzeti minimumunk. Pont annyira, amennyire elfogadjuk Széchenyi magyar történelemben betöltött hazafi státuszát. Pedig pont tőle hangzott el még a XIX. század derekán az, hogy a Balatont legalább részben, de le kellene csapolni. De akkor már késő volt, mert a tóhoz elkezdtek érzelmeket kapcsolni az emberek. Már nem csak egy veszélyes mocsárvidékként látták, hanem vadregényes, romantikus tájnak. Persze ez a korszak még nem jelentette a végét annak a fejlődésnek, ami a Balatont formálta – képletesen és valójában is – de mindenképpen egy fontos mérföldkő volt az, amikor a költők is elkezdtek írni róla.
Az idén szeptemberben életre hívott Balatoni Polgári Szalonon ezt a témát járta körbe Navracsics Tibor, valamint két meghívott vendége, a kortárs magyar irodalom két meghatározó szereplője, Ugron Zsolna és Nyáry Krisztián.
A miniszterrel, aki jelen esetben nem politikusként – ezt egyébként ki is hangsúlyozta – hanem mint házigazda volt jelen, már portálunkon mi is beszélgettünk azokról a polgári értékekről, amiknek az egyik leképeződése az, amikor az emberek a szabadidejükből áldoznak arra, hogy kulturált körülmények közt tágítsák tudásukat, megismerjenek új nézőpontokat és összefüggéseket szűken, vagy akár tágabban vett lakhelyükkel kapcsolatban. Veszprémben, ahol azt az interjút mi is készítettük Navracsics Tiborral ennek a polgári gépezetnek a fogaskerekei működnek. De, hogy a Veszprém városánál sokkal változatosabb társadalmú balatoni településeken ez mennyire működik, az némileg szürke zóna volt eddig.
Navracsics Tibor számításai viszont bejöttek és már a legelső Balatoni Polgári Szalon is telt házas rendezvényként vonult be a történelembe, aminek jelen esetben Révfülöp adott otthont.
Bár a téma a Balaton és az irodalom kapcsolata volt, Nyáry Krisztián rögtön sokkolta a közönség azon részét, akik a Balaton történelmével legfeljebb csak a füredi és keszthelyi fürdők megjelenéséig voltak tisztában. Pedig a víztömeg mindig is ott volt, azt viszont inkább egy büdös, mocsaras, veszélyes jelenségként élték meg az emberek. Nem véletlen, hogy számost törekvés volt arra, hogy lecsapolják egészben, aztán később csak részben a tavat. A már említett Széchenyinek konkrét tervei voltak arra, hogy hogyan tolják északabbra a déli partot, a fókuszt viszont a Lánchíd építése elvitte a Balatonról, ezzel megmentve a tavat.
„Mérnökök és költők kellettek ahhoz, hogy kialakuljon a mai gondolkodás a Balatonról.” – Mondta Nyáry, aki előbbi kapcsán megemlítette azt a mindent eldöntő számítási bakit, amikor a fiumei vasútvonalat – ma is ezen a vonalon haladnak a déli-parton a vonatok – túl közel építették a vízhez, ami többször alámosta a töltést, viszont akkor már olcsóbb volt a Sióval szabályozni a tavat, mint a vasútat délebbre költöztetni. Tehát a Balaton sziluettje, amit Nyíregyházától Pécsig mindenki ismer ekkor, a XIX. század második felében alakult csak ki.
De itt vannak a költők is, akik már a girbe-gurba sziluett előtt is felismerték a Balatonban rejlő szépséget. Nyáry itt az Alfölddel vont párhuzamot, ahol Petőfi egy személyben emelte ki a tájat a homokfútta pusztaságból a romantikus szabadság kultúrtájává azzal, hogy elkezdett verseket írni róla. A Balatonnál viszont ez sokkal összetettebb folyamat volt és nem köthető csupán egyetlen emberhez. A „magyar tenger” hasonlatot először Kazinczy írta le még tizenhatévesen úgy, hogy egyébként akkor még csak elbeszélésekből és festményekről ismerte a környéket, mégis meglátta benne a szépséget.
Apropó festmények! A Balatonról sokáig szinte csak olyan képek születtek, ahol vihar közben ábrázolják a tavat. Tehát szép jelenség volt, de veszélyes. Az emberek sokáig nem is mentek bele. Hiába vezethető vissza a római korig a térség társadalma, az elődök egyszerűen nem voltak rákényszerítve arra, hogy megtanuljanak úszni. A Balatonnal kapcsolatos népmesék is sokszor felérnek horrortörténtekkel, ahol a hullámokba belevesznek az emberek, vagy éppen az óriások.
Telepy Károly: Habzó Balaton
Abban, hogy az úszás, mint elsajátítandó képesség megjelent a Balaton mellett élők körében a napóleoni háborúk kellettek. A Habsburg Birodalomnak olyan katonák kellettek a soraikba, akik Európa különböző frontvonalain nem rettennek meg, ha például úszva kell átkelni egy folyón. Márpedig katonákat a Balaton környékéről is soroztak be, akkor már felvértezve őket az úszás képességével.
De visszakanyarodva a balatoni történelem békésebb eseményeihez, elsőként a Festeticsek hozták el a magasabb rendű kultúrát a környékre, akiket aztán követtek a környék nemesei is. A beszélgetés során Navracsics Tibor említette meg azt a tényt, miszerint a tó északi partja sokáig közigazhgatásilag Zala vármegyéhez tartozott. Amikor felbomlott a Monarchia és Veszprémhez került hivatalosan ez a földrajzi egység, az a zalaiaknak felért egy saját országon belüli Trianonnal. Éppen ezért a beszélgetés ezen fejezetében teljesen jogosan még zalai nemesekként emlegették azokat a földbirtokosokat, akik sokat mozogtak a tó vonalában, vagy a Somló és Badacsony közötti távot is többször megtették, gyakran a borkultúra motiváló erejének hatására. Az ő aktivitásuk is kellett ahhoz, hogy aztán egyre többen, a korszak irodalmi celebjei is felfedezzék maguknak a Balatont.
Élükön Kisfaludy-val, aki Nyáry szerint a korszak popsztárja volt. A Balatonról írt romantikus költeményeit nem csak Magyarország területén, de még a német nyelvű részeken is lefordították, megzenésítették és énekelték.
Őt pedig követte a többi költő és író a Balatonhoz. Az ő jelenlétük a hely turisztikájára is hatással volt. Ha egy híres író akár több hétre megszállt egy szállodában, annak hírértéke volt, az adott szálló pedig sokáig kitűzhette a cégérre, hogy például Krúdy náluk lakott. Közben pedig folyamatosan születtek a versek és regények, amikben a Balaton központi elem volt, az emberek pedig az ország másik végéből is kíváncsiak voltak ezekre, szerették volna megnézni, megtapasztalni azt, amiről olvastak. Még József Attilának is vannak versei, amiket a Balatonnál írt, amelyekben nem a költőóriásra jellemző keserű sors jelenik meg, hanem a könnyed romantikus életérzés, egy nyaralóhely, ahol elfedheti bárki a gondjait.
Az írók és költők tehát akaratlanul is a Balaton marketingesei lettek.
Trianon után ez a folyamat még nagyobb lendületet vett, miután a magyarok elvesztették az adriai tengerpartjukat és nem maradt más nyaralóhely, ahová kvázi belső emigrációba is vonulhattak, mint a Balaton.
Illyés Gyula Tihanyt, Szabó Lőrinc pedig Sajkodot egyértelműen olyan menedéknek tekintették, ahol védve vannak a kor viharos fővárosi kultúrpolitikájától. Elvonultak, de el nem tűntek, ezért sokan írótársaik közül is látogatták őket, így pedig hasonlóan a XIX. századi elődökhöz, a XX. század tollforgatói is megismerték a Balaton alkotó energiáját.
A beszélgetésen Ugron Zsolna részletesen felemlegette a szigligeti akotóházat és annak legendáit. Például azt, amikor Kertész Imre itt egy éjszaka alatt megírt egy teljes regényt. Ez annyira elfogadott mítosz, hogy csupán abban van vita, hogy Wagner, vagy Bach szólt teljes hangerővel miközben írt.
Közben viszont a szocializmus, ahogy az egész ország társadalmi berendezkedését, úgy a Balatont is kezdte átszabni, amire a költőknek és íróknak sem volt már ráhatása. Át is tették székhelyüket egy földrajzi egységgel feljebb, a Balaton-felviékre, a Káli-medencébe, majd amikor itt is felépültek az első kádár-kockák, elmentek a Szent György-hegyre.
A Balaton kommercializálódása visszafordíthatatlan lett, ezt viszont hiba lenne jó, vagy rossz jelzőkkel felruházni. Mert ezzel együtt az irodalom is felismerte ezt. Különböző regények, versek születtek ekkor is a tóról, sőt Zajácz D. Zoltán jóvoltából krimi regénysorozat is napvilágot látott a Balatonról.
De, hogy beszélhetünk-e a Balaton saját irodalmáról, arról végül nem született konszenzus a polgári szalonon. Talán mert Petőfi Alföldjével szemben a Balatonnal kapcsolatosan már annyi embernek, annyi különböző társadalmi rétegből van élménye, amik az irodalomban is megjelennek, hogy nem lehetne kikiáltani egy tipikusan balatoni irányvonalat.
Vagy mégis? Talán 20-30 év múlva kiderül, hiszen Eötvös Károlyt, aki megírta a kétszáz évvel ezelőtti Balaton történetét csak alkotói tevékenysége után kezdték számításba venni, mint a tó íróját. Így pedig lehet, hogy Zajácz, vagy másik író már dolgozik azon a művön, vagy talán már meg is írta, amit a mostani kor balatoni irodalmaként lehet majd emlegetni.
Mindenesetre – ezt Ugron Zsolna fogalmazta meg – az irodalomhoz képest a magyar könnyűzenére sokkal nagyobb hatása volt a Balatonnak és vice versa. Erről viszont már a következő Balatoni Polgári Szalonon lesz szó, amit Navracsics Tibor be is jelentett a beszélgetés végén. Sőt, ezt követi majd a képzőművészetek és a Balaton kapcsolata ugyanilyen polgári szalon formájában.
A révfülöpi rendezvények mellett ugyanebben a szellemben Ajkán főleg gazdasági témájú, Tapolcán pedig általános közéleti tematika mentén szervez Navracsics Tibor ilyen szalon-beszélgetéseket, amikről leggyorsabban a miniszter Facebook-oldaláról lehet majd tájékozódni.
