Ősszel turnéra indulsz, de a nyár is igen sűrű volt számodra. Hogyan élted meg a fesztiválszezont?
Rendkívül gazdagító volt a nyár, mind emberileg, hiszen rengeteg élmény ért, mind pedig szakmailag. Kiemelkedőnek említeném ezt az évet; ahogy a zenésztársaimnak is szoktam mondani, 2019-ben volt utoljára ilyen jó időszakunk. Ez kissé ellentmondásosnak tűnhet, hiszen jelenleg nagyon nehéz helyzetben van a magyar kulturális élet, mégis, számomra jól alakulnak a dolgok.
Vajon minek köszönhetően?
Bizonyára sokat számít, hogy január óta van két munkatársam, akik nagy terhet vettek le a vállamról, hiszen koncertszervezésben, valamint a sajtóval történő kapcsolattartásban segítenek. Emellett egyfajta személyiségfejlődésnek is köszönhető: nyugodt vagyok, jobban értem, hogy miként működik az élet, hogyan áramlanak a dolgok körülöttem, és közben nincsenek görcsös akarásaim.
Régebben sok volt?
Gyakran éreztem úgy, hogy sokat akarok, még ezt is, még azt is, most pedig megvagyok mindennel úgy, ahogy van. Olyan dolgok találnak meg, amelyeket jó csinálni. Huszonévesen még nem tudtam megfogalmazni, mire van szükségem, most úgy érzem, beérett a produkció. Nem lehetett kispórolni a korábbi évek munkáját, hiszen akkor nincsen érési folyamat, ma viszont úgy állunk ki a színpadra, hogy tudjuk: biztosan jók leszünk! Több mint tíz éve robbant be a Parfüm című dalom, de ha akkor leállok, most nem tartanék itt sem mentálisan, sem pedig előadói szinten. De vehetjük a gyerekkoromat is, emlékszem, milyen erős hajóerő volt bennem, milyen aprónak tűnő lépéseket tettem, hogy egyszer színpadon állhassak.
Ebben az érési folyamatban mennyire volt tudatos szereped?
Nagyon is, hiszen folyamatosan foglalkozom önfejlesztéssel, ma, amikor beszélgetünk, már voltam terápián, ezeket úgy hiszem, nem lehet kispórolni. Sok ember azt gondolja, a mentális egészséggel nem kell foglalkozni, pedig ugyanolyan fontos, mint a testi és fizikális erőnlét. Nem kell, hogy az ember defektesnek higgye magát, de manapság elég nehéz összefüggésekben gondolkodni, nehéz megtalálni magunkban és magunk körül a csendet, a léleknek igenis meg kell pihennie. Mára viszont egy érett, önfeledt előadó lettem, sőt, kicsit lélekben visszakerültem abba a felszabadult állapotba, amikor gyerekként a szüleimnek az asztalon énekeltem.
Mennyire játszik szerepet ebben a stabilitásban a zenekarod?
Igazi bázist jelent a zenekarom, amelynek tagjaival már tíz éve zenélek. Ha a családomon, a gyerekeimen kívül büszke vagyok valamire, akkor az a zenei közösség, amelyben dolgozom, mondhatom, a barátaimmal. Rájuk ugyanúgy építhetek, támaszkodhatok, s közben együtt fejlődünk, együtt örülünk, együtt sírunk. Hatalmas áldásként élem ezt meg, ráadásul úgy látom, sok szólóénekesnek nem adatik meg ez a védőháló.
Viszont nyáron nemzetközi szinten is megmutatkoztál, nem is akárhogyan. Miként jött a közös dal ötlete Manal Gherbi, algériai énekesnővel?
Ő a saját hazájában igazi szupersztár, egyébként egy európai zenei fesztiválról ismerem, amit Algírban rendeznek, s kétszer én képviselhettem hazánkat. Manal Gherbi a rendezvény házigazdája volt, s amikor mélyebben utánanéztem, hogy ki is ő, milyen stílusban énekel, rájöttem, nagyon tudok azonosulni azzal a zenei világgal, amit képvisel. A történethez az is hozzátartozik, hogy közben Algériába szó szerint beleszerettem: rendkívül befogadó nép, a nulladik perctől elfogadtak, remek közösséget látok bennük. Bevallom, ezt az európai társadalmakból hiányolom. Algériában tisztelik és szeretik egymást az emberek, odafigyelnek mindenkire. Tehát itthon írtam egy dalt, amit közvetetten elküldtem Manal Gherbinak, akinek nagyon tetszett, nyitott volt tehát a közös megvalósításra. Úgy látom, ha ugyanezt egy európai énekes menedzsmentjének küldtem volna el, akkor a döntő érv nem a dalom minősége, hanem az Instagram követőiszámom lett volna. Emellett az első kérdésük az lett volna, mi hasznuk van nekik a dologból. Óriási különbség.
Hamarosan Veszprémbe érkezel. Mire számíthat a közönség a Maradj még turnéval?
A Maradj még című dal a 2022-es Fragilité című albumomon van, a klip viszont nemrég készült Agócs Mártonnal, és egyébként a Balatonon játszódik. Persze ennél több kötődésem van Veszprémhez, sosem felejtem el, hogy jó néhány éve a Hangvillában koncerteztünk, amit meghallgatott Bélafi László, majd utána odajött hozzánk és azt mondta, annyira tetszik neki, amit csinálunk, hogy szeretne nekünk egy díjat adni. Ekkor lettem Hangvilla-díjas. Nem könnyű ma zenészként létezni, s egy ilyen gesztus rendkívül felemelő, emlékszem, teljesen meg voltam hatódva. S ha már Veszprém, természetesen az Utcazene Fesztivált se hagyjuk ki, amelynek gyakori fellépője voltam. A szeptember huszonhatodikai veszprémi koncerten egyfajta jubileumi repertoár lesz, a négy albumom legjobb dalaival. Igazi örömzenéléssel készülünk, hiszen remek az összhang a csapattal, ahogyan erre korábban is utaltam, izgatott vagyok, nagyon várom a koncertet!
Az esemény további részleteiről itt olvashat.