Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Változatos programkínálattal készül októberre a Művészetek Háza

2024. október 3. 21:22
A programokat csütörtökön jelentették be a Fotonban.

Október 5-én nyílik meg Lossonczy Tamás és Lossonczy Ibolya kiállítása a Vass László Gyűjteményben, Lossonczy Tamás születésének 120. évfordulója alkalmából. A műgyűjtő jó kapcsolatot ápolt az alkotóval, így gyűjteményében több műve is megtalálható, ezekből válogatták össze a mostani tárlatot, amit felesége munkáival egészítettek ki. 

Október 11-én Ég – Fény – Kép címmel a Metropolitan Egyetem fotográfia szakos hallgatóinak és oktatóinak képeiből nyílik kiállítás a Dubniczay-palotában. A nagynevű művészek mellett így a pályakezdő tehetséges fiatalok is bemutatkozási lehetőséget kapnak.

A Design héthez kapcsolódva nyílik meg október 12-én Elisa Treml textilművész Határ a csillagos ég című kiállítása, amihez az alkotó két installációt kifejezetten erre az alkalomra készített. 

Grászli Bernadett, Herth Viktória, Dohnál Szonja és Kilián LászlóGrászli Bernadett, Herth Viktória, Dohnál Szonja és Kilián László

Október 5-én indul és két hónapon át tart a Csend-napok programsorozata, amiben úgynevezett csendtapasztalásokkal, valamint elméleti jellegű programokkal, beszélgetésekkel, előadásokkal várják szombatonként azokat, akik a mindennapi pörgésből kilépve szeretnének egy pillanatra megállni, és meghallani önmagukat. 

Irodalmi programokkal is készülnek a Művészetek Házában: október 14-én a Botev iskolában mutatják be Botár Attila posztumusz verseskötetét Csontos Katalin illusztrációival Holdban dobszó címmel, míg október 15-én borkóstolóval egybekötött Hamvas Béla-estet tartanak.

Veszprémbe érkezik a Magyar Természettudományi Múzeum vándorkiállítása is, amelyben hun, avar és korai magyar koponyákat és arcrekonstrukciókat mutatnak be. 

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Tiszta forma - fókuszban a konstruktív és geometrikus absztrakció kultúra Tiszta forma - fókuszban a konstruktív és geometrikus absztrakció A veszprémi Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény új időszaki kiállítása a konstruktív és geometrikus absztrakció meghatározó francia alkotóit állítja középpontba. A válogatás 2026. április 12. és augusztus 2. között látogatható. tegnap 15:22 Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. 2026. április 10. 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.