Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Játékos vetélkedőkkel tanít a Veszprémi Állatkert a természet szeretetére

2024. október 19. 11:24
Az Állatok Világnapját minden évben október 4-én ünneplik világszerte, hogy emlékezzenek Assisi Szent Ferencre, az állatok védőszentjére, és felhívják a figyelmet az állatok védelmének fontosságára. A Veszprémi Állatkert évek óta aktív résztvevője ennek az eseménynek, és kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a gyermekeket is bevonja a természetvédelembe. 

Az eredetileg október 4-ére tervezett eseményt az esős időjárás miatt október 18-án tartották meg. Az állatkert általános iskolásoknak szervezett vetélkedőt, amelyre 9 különböző iskolából 26 csapattal érkezett közel 200 diák. A verseny célja az volt, hogy játékos formában új ismeretekkel gazdagítsa a gyerekeket az állatokról, az állatvédelemről, valamint a természetről és a természetvédelemről.

A diákok négy korcsoportban, öt fős csapatokban vettek részt a vetélkedőn, és egy előre meghatározott útvonalon haladtak végig az állatkertben, ahol különböző állomásokon érdekes feladatok vártak rájuk. A feladatok között szerepelt képfelismerés, igaz-hamis állítások megválaszolása, az állatkert lakóinak ismerete, valamint a felelős állattartással kapcsolatos kérdések. A résztvevők a legfontosabb információkat az állatkertben kihelyezett ismertető táblákról szerezhették meg.

Az esemény szervezésében és lebonyolításában nagy szerepet játszottak a Vetési Albert Gimnázium tanulói és a Pannon Egyetem hallgatói, akik önkéntesekként segítették a rendezvény gördülékeny lebonyolítását.

A Veszprémi Állatok Világnapja különösen fontos szerepet játszik a gyermekek környezettudatos nevelésében. Az állatkert hagyományosan elkötelezett a természetvédelem mellett, és célja, hogy az ilyen típusú eseményeken keresztül ne csak a szórakozás, hanem az oktatás és a természet iránti felelősségvállalás is hangsúlyt kapjon. A rendezvény üzenete világos: az állatok védelme és szeretete mindannyiunk közös felelőssége, amely hozzájárul a természet sokszínűségének megőrzéséhez.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Ambrus Attila, a Viszkis rabló: „nincs nyugdíjas bankrabló” közélet Ambrus Attila, a Viszkis rabló: „nincs nyugdíjas bankrabló” Nyolcévesen egy kisfiúnak azt mondta az apja, „fiam, te a börtönben fogsz meghalni.” Amikor aztán ez a fiú már felnőttként tizennyolcéves fegyházbüntetését töltötte épp és elért hozzá apja halálhíre, akkor megfogadta: nem nyerhet az apja. A kisfiú Ambrus Attila, a „Viszkis rabló” volt, aki szerdán Veszprémben tartott nem mindennapos tárlatvezetést a Várbörtön kiállításon, majd stílszerűen egy whisky társaságában beszélt őszintén a rablásokhoz vezető útról, a szerencséről, ami mindvégig társa volt, majd a börtönévek túlélési stratégiájáról, végül pedig az újrakezdésről. ma 11:39 Február 17-ig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra érettségi Február 17-ig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra A május-júniusi érettségi vizsgákra február 17-ig lehet jelentkezni; az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, valamint javító vizsgát tehetnek - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán. tegnap 11:24 Orbán Viktor: kibővül az otthonfelújítási program úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék Orbán Viktor Orbán Viktor: kibővül az otthonfelújítási program úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék Van egy vidéki otthonfelújítási program családosoknak, ötezernél kisebb településeken. Ezt ki fogjuk bővíteni, úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban. tegnap 11:06 A házasság és a család ünnepe ékezik Veszprémbe Házasság hete A házasság és a család ünnepe ékezik Veszprémbe Február 9. és 16. között érkezik a Házasság Hete Veszprémbe is, ahol a szervezőknek ezúttal is sikerült sokszínű  programokkal előrukkolniuk, az interaktív workshopoktól a legmélyebb lelki dimenziókat érintő beszélgetésekig. Cikkünkben bemutatjuk az összes programot, amiből válogathatnak Veszprémben, nem csak házasápárok, hanem mindenki, aki szeretne többet tenni a párkapcsolata és családi élete érdekében. tegnap 10:12

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.