A rövid ünnepségen Szabó Gyula alezredes, tábori lelkész mondott imádságot. „Halottak napja közeledtével kegyelettel állunk meg itt, a temető csendjében, emlékezve honfitársainkra, bajtársainkra, akik az első világháborúban áldozták életüket e hazáért” – kezdte beszédét az alezredes. Mint mondta: látni kell, milyen szent, igaz, az élet feláldozására is érdemes dolog lebegett a hősök szeme előtt: a haza, a nemzet, a család, mindazok, akiket szerettek és akik őket szerették. Így szemlélve őket példájuk minket is alakít.
„Abban a reményben imádkozunk hozzád, Istenünk, hogy szeretteinket, elesett katonáinkat magadhoz fogadtad; az árvák és özvegyek, gyermek nélkül maradt édesanyák az Örökkévalóságban megtalálták a boldogságot.” A fegyverek ma sem hallgattak el, a szomszédunkban most is háború dúl, árvává és özvegyekké válnak emberek, ezért a tábori lelkész békéért és szeretetért fohászkodott.
A megemlékezésen Fáth Tamás törzszászlós Juhász Gyula egy versének előadásával emelte a megemlékezés ünnepélyes hangulatát. A hősi halottak emlékművénél koszorút helyeztek el a fegyveres testületek és szervezeteik – az önkormányzat és a honvédség részéről közös főhajtással rótta le kegyeletét Varga Tamás alpolágrmester, Bardon Tamás ezredes a MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka, Katona Ákos alezredes a MH Légierő Parancsnokság Parancsnoki Iroda kiemelt főtisztje és Soós Gyula alezredes a MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Központ parancsnoka. A megemlékezés végén a jelenlévő honvédek egyénileg helyeztek el mécseseket az első világháborúban elhunyt bajtársak sírjainál.
