Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Las Vegas-i Nagydíj - Verstappen a címét megvédve negyedszer világbajnok

2024. november 24. 9:09 // Forrás: mti
A címét megvédve sorozatban negyedik Forma-1-es világbajnokságát nyerte meg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője azzal, hogy a Las Vegas-i Nagydíjon ötödikként ért célba, így az összetettben akkora pontelőnyre tett szert, amit már nem lehet behozni a hátralévő két futamon.

A helyi idő szerint szombaton 22 órakor elrajtolt viadalon a 27 éves pilóta végig csak arra koncentrált, hogy egyetlen riválisát, Lando Norrist (McLaren) maga mögött tartsa, ezt pedig sikerült is megtennie, így negyedszer nyerte meg a vb-t.

Az 50 körös futamon George Russell, a Mercedes brit versenyzője diadalmaskodott, mögötte csapat- és honfitársa, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton ért célba másodikként, Carlos Sainz Jr. a Ferrari spanyol pilótája pedig harmadikként. Norris végül hatodik lett.

A rajtnál a pole pozícióból startoló Russell jól jött el és meg is tartotta az első helyet, mögötte viszont Sainz és Pierre Gasly (Alpine) keveredett egymással csatába, amelyből a negyedikként induló Charles Leclerc (Ferrari) profitált, mert mindkettejük mellett el tudott menni. Az első kör végén Russell, Leclerc, Sainz, Gasly, Verstappen, Norris volt az első hat sorrendje.

A negyedik körben Verstappen Gaslyt megelőzve feljött negyediknek, közben Leclerc az élen támadni kezdte Russellt, de hamar leszakadt. Négy körrel később Leclerc gumijai jelentős mértékben veszítettek a tapadásukból, ennek következtében Sainz és Verstappen is megelőzte a monacói versenyzőt.

Az első kerékcserékre korán, már a 10. és a 12. kör között sor került az élmezőnyben száguldók többségének esetében, a boxlátogatások után pedig Russell, Verstappen, Sergio Pérez (Red Bull), Sainz, Leclerc, Norris, Hamilton volt a sorrend az első hét helyen, Pérezt viszont nagyon hamar lehagyták a mögötte érkezők, a mexikói pilóta pedig csak ezt követően tudta le a kerékcseréjét.

Russell nagyon magabiztosan vezetett, de közvetlenül mögötte sem történt jelentős változás, a korábban Norris megelőzésével negyediknek feljött Hamilton a két Ferrarit üldözte. A 27. körben aztán Verstappen és Hamilton is letudta a második kerékcseréjét, Russellnél ugyanerre a 33. körben kerített sort a Mercedes.

A hajrá kezdetén a hűvösebb, 16-18 Celsius fokos hőmérséklet miatt alkalmazott kemény keverékű gumikat nagyon jól kezelő Mercedes-versenyzők a kettős győzelem reményében álltak az élen Russell, Hamilton sorrendben, míg a harmadik pozíciót Verstappen foglalta el, akinek ez bőven elegendő volt ahhoz, hogy bebiztosítsa a címvédését.

Nyolc körrel a leintés előtt a nagy tempóban érkező két ferraris közül elsőként Sainz előzte meg simán a csak a vb-cím megvédésére figyelő Verstappent, aki a leintésig Leclerc-t sem tudta maga mögött tartani.

Világbajnoki diadalával Verstappen az F1 történetének második legfiatalabb négyszeres vb-győztese lett, nála fiatalabban, 26 évesen csak Vettelnek sikerült megszereznie a negyedik vb-trófeát.

A vb egy hét múlva, Katarban folytatódik.

vehir.hu
további cikkek
Több mint tízmillió forintot adtak Lando Norris herendi sisakjáért Herendi Porcelánmanufaktúra Több mint tízmillió forintot adtak Lando Norris herendi sisakjáért A McLaren Forma-1-es versenyzőjének tavalyi Magyar Nagydíjon viselt bukósisakjáért valaki tízmillió forintnál is többet kínált. Az összeget jótékony célra fordítják. 2025. január 24. 11:34 Újra lehet magyar pilóta a Forma-1-ben 2029-30-ra Forma-1 Újra lehet magyar pilóta a Forma-1-ben 2029-30-ra Tehetséges fiatal autóversenyzők tűntek fel idehaza a közelmúltban, ezért széles összefogással, a "Road to Formula 1" projekt segítségével jó esély van arra, hogy 2029-30-ra újra legyen magyar pilóta a Forma 1-ben - hangzott el a program szerdai bemutató rendezvényén. 2025. január 22. 21:01 Rohamos tempóban halad a Hungaroring felújítása Forma-1 Rohamos tempóban halad a Hungaroring felújítása A téli hónapokban sem állt le a munka a mogyoródi Hungaroringen, ahol már látszik az új paddock-épület. A jegyértékesítési számok szerint 2025-ben ismét rekordszámú látogatóra számítanak majd a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. 2024. december 13. 12:03 Abu-Dzabi Nagydíj - Norris rajt-cél győzelmével konstruktőri világbajnok a McLaren Forma-1 Abu-Dzabi Nagydíj - Norris rajt-cél győzelmével konstruktőri világbajnok a McLaren Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjon, ezzel csapata megnyerte az idei konstruktőri világbajnoki címet. 2024. december 8. 16:27

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.