Gyakorlatilag márkakupának is elment volna a Mikulás-rali élmezőnye, hiszen az első tíz helyezett közül egyedül a kilencedikként záró Kovács Antal, Csáky Richárd páros volt a kakukktojás a Hyundai i20 N Rally2-vel, mindenki más Skodát hajtott – olvasható a rallycafe.hu tudósításában.
Ranga Péter és Czakó János párosa megnyerte az első gyorsasági szakaszt, azonnal az élre állt, és a verseny végéig ott is maradt. Jól jött még a László Martin, Bán Viktor kettős, a Klausz Kristóf, Papp Tamás és a Volkswagen Polo helyett Skodát kiprobáló Turán Frigyes, Bacigál Igor alkalmi páros is.
Rangáék az első négy szakaszt elvitték, de előfordult, hogy csak tizedekkel győztek, a legszorosabb a harmadik gyors volt, amelyen Rangák, Klauszék és Turánék egy másodpercen belül zártak. Frici egyre jobban belejött a Skodával, az ötödik – egyben utolsó – gyorsot meg is nyerte.
Végül Ranga Péter és Czakó János mögött a László Martin, Bán Viktor kettős lett a második, a Turán Frigyes, Bacigál Igor duó a harmadik, míg a Klausz Kristóf, Papp Tamás páros a negyedik – mögöttük pedig már jelentős volt a többiek lemaradása.
A Mikulás-rali végeredménye ITT olvasható.