Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A románok legyőzésével Eb-elődöntőbe jutott a magyar válogatott

2024. december 8. 19:43 // Forrás: MTI
A magyar női kézilabda-válogatott 12 év elteltével Európa-bajnoki elődöntőbe jutott azzal, hogy 37-29-re legyőzte a román csapatot a részben debreceni rendezésű kontinensviadal középdöntőjének harmadik fordulójában.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese a hatodik sikerét aratta és továbbra is százszázalékos. Kontinenstornán ezt megelőzően 2004-ben - szintén hazai környezetben - rajtolt legjobban a nemzeti csapat, amely akkor az első öt találkozóján tudott nyerni.

A válogatott a középdöntőt kedden Franciaország ellen zárja, a tét a csoportelsőség lesz. A világbajnok, olimpiai ezüstérmes együttessel kétszer is találkozott a felkészülési időszakban Golovin együttese, az egyik mérkőzésen 30-27-es magyar, a másikon 26-22-es francia siker született.

A középdöntős csoportok első két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak, egyaránt Bécsben.

Eredmény, középdöntő, 3. forduló, I. csoport (Debrecen):
Magyarország-Románia 37-29 (20-15)
Debrecen, 4163 néző, v.: Antic, Jakovljevic (szerbek)
Magyarország: Szemerey - Győri-Lukács 5, Klujber 10, Papp, Füzi-Tóvizi 3, Vámos 3, Szöllősi-Schatzl 1
Csere: Kuczora 4, Simon 3, Márton 4, Bordás 1, Csíkos 1, Böde-Bíró, Faluvégi 2
lövések/gólok: 58/37, illetve 46/29
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 7/4
kiállítások: 6, illetve 8 perc
piros lap: 0, illetve 1

Legutóbb szeptember 28-án, tatabányai felkészülési mérkőzésen találkozott a két együttes, akkor a magyar válogatott 37-28-ra kerekedett felül. Biztató előjel volt az is, hogy a 2004-es, bronzéremmel zárult menetelés és a szintén harmadik helyet hozó, eleddig legutóbbi elődöntős Eb-szereplés során, 2012-ben is találkozott a románokkal a középdöntőben és le is győzte riválisát a magyar válogatott.

A szurkolók már a szállodánál várták az ötkarikás hatodik helyezett nemzeti csapatot, és zászlókkal feldíszített autókkal kísérték át a Főnix Arénába. A csarnokon belül pedig már a bemelegítésre érkezve is állva, folyamatos vastapssal üdvözölték a drukkerek a játékosokat. Ezúttal a kapus Janurik Kinga és a betegséggel küzdő balátlövő, Kácsor Gréta maradt ki a magyar válogatott keretéből, amely azzal a tudattal várta a vasárnapi játéknap második találkozóját, hogy pontszerzése esetén biztosítja helyét a legjobb négy között.

Hétméteresből és beállóból szerezte első két gólját a magyar csapat, a tornán ez a két játékelem volt eddig gyengébb pont az egyébként kiválóan teljesítő nemzeti együttesnél. Zsúfolásig megtelt arénában a közönség szűnni nem akaró buzdítása mellett kiegyenlítetten zajlott a nyitó tíz perc (6-6). Szemerey Zsófi védései és az első negyedórában négyszer eredményes Klujber Katrin góljaira alapozva először a hazai alakulat dolgozott ki kétgólos különbséget (9-7). Ezt a játékrész hajrájában a találkozó első emberelőnyét is kihasználva sikerült öt találatra növelni (20-15), Böde-Bíró Blanka időntúli hétméteresvédésével ért véget az első harminc perc

Klujber Katrin (j) és a román Corina Elena Romina Lupei a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének Magyarország - Románia mérkőzésén a debreceni Főnix Arénában 2024. december 8-án. MTI/Czeglédi ZsoltKlujber Katrin (j) és a román Corina Elena Romina Lupei a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének Magyarország - Románia mérkőzésén a debreceni Főnix Arénában 2024. december 8-án. MTI/Czeglédi Zsolt

A szünetben a 2004-ben hazai pályán bronzérmes válogatott tagjait köszöntötték.

Remekül kezdte a második félidőt a magyar csapat, nyolc gólra távolodott el (24-16), ezzel gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. A román együttesnek innen már csak időszaki közelítésekre volt ereje, játéka egyre pontatlanabbá vált, nem tudott hatékony ellenszert találni a magyar válogatott védekezésére, hat találatnál jobban nem tudott felzárkózni. Így magabiztos sikerrel zárta a találkozót a magyar csapat, ezzel az Európa-bajnokság első elődöntőse lett. Megérdemelten hangzott fel a "szép volt, csajok!", majd az "aki ugrál, büszke magyar!" a csarnokban.

Szemerey öt, Böde-Bíró négy védéssel zárt, a mérkőzés legeredményesebbje a 14 kísérletéből 10-et gólra váltó Klujber lett. A román kapuban Bianca Curment 15 lövést hatástalanított.

Ez volt a két csapat 102. egymás elleni mérkőzése, 34 román győzelem és kilenc döntetlen mellett az 59. magyar siker született.

korábban:
Montenegró–Lengyelország 30-28 (14-14)

később:
Svédország–Franciaország 20.30

vehir.hu
további cikkek
A norvégok és a franciák ellen is készülhet jövőre az Eb-bronzérmes magyar női kézilabdacsapat női kézilabda-válogatott A norvégok és a franciák ellen is készülhet jövőre az Eb-bronzérmes magyar női kézilabdacsapat A friss Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a tervek szerint jövőre az olimpiai-bajnok, Eb-aranyérmes norvég és a világbajnok francia csapat meghívására is részt vesz felkészülési tornán. 2024. december 19. 15:30 Ennél is több lehet ebben a csapatban Erről jut eszembe… Ennél is több lehet ebben a csapatban Ötödször lett dobogós a magyar válogatott a női kézilabda Európa-bajnokságok történetében. A 2000-ben szerzett egyetlen aranyérem mellett négy bronz van a tarsolyban, és az utóbbiak közül talán a most megszerzett a legkedvesebb, mert erre kellett várni a legtöbbet – tizenkét évet. 2024. december 18. 11:57 Ilyés Ferenc: megragadhat az élmezőnyben a női kézilabda-válogatott női kézilabda-válogatott Ilyés Ferenc: megragadhat az élmezőnyben a női kézilabda-válogatott Abban bíznak a hazai szövetségben (MKSZ), hogy világversenyeken folyamatosan az első négy között lehet a női magyar kézilabda-válogatott, ha együtt marad, nem lesznek komolyabb sérülések és úgy fejlődik az együttes, mint az elmúlt években. 2024. december 17. 14:57 Márton: már az olimpián éreztük, hogy nagyra hivatott ez a válogatott női kézilabda-válogatott Márton: már az olimpián éreztük, hogy nagyra hivatott ez a válogatott Márton Gréta szerint a magyar női kézilabda-válogatott tagjai már a hatodik hellyel zárt párizsi olimpián érezték, nagyra hivatott a nemzeti csapat, amely bronzérmet szerzett vasárnap a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokságon. 2024. december 15. 19:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.