A „testpozitív” mozgalom zászlaja, hogy semmi baj nincs azzal, ha valaki a szívét, az ereit, a máját és a veséjét folyamatosan túlterheli. Pedig a felesleg nem csupán egy kis „gömbölyded” formát jelent, hanem komoly kockázati tényező a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a légzési problémák és számos más, életet megrövidítő probléma tekintetében. Az, hogy most már mindenki „felvállalja” a plusz kilókat, még nem jelenti azt, hogy az orvosi statisztikák is egyetértenek vele. A kövérség nem menő, hanem veszélyes – de a társadalom még mindig elnéző vele.
De mi történik akkor, amikor a fiatalok, akiknek elvileg az lenne a dolguk, hogy egészségesek maradjanak (lásd: a kötelező testnevelés), inkább a konditerem öltözőjében üldögélnek, és nyomkodják a telefonjukat, ahelyett, hogy munkára fogják a testüket? Míg anyukaként heti 4 edzés után is csak álmodhatnék arról, hogy végre egy órát pihenhetek, az egyetemisták közül sokan úgy gondolják, hogy a napi 45 perc bemelegítés a telefonjuk előtt, vagy a „kerékpározás” az álló szobabiciklin a legjobb módja annak, hogy formában tartsák magukat. Ahelyett, hogy kihasználnák az egyetem adta lehetőségeket, ami nemcsak a tudásra, hanem az egészségükre is összpontosít, inkább elpazarolják az időt, miközben a testük meg csak leépül.
És a sokkoló igazság: a túlsúlyos embereknek még mindig könnyebb formás testet kialakítaniuk, mint azoknak, akik genetikai alapon vékonyabbak. Hogyan? Az alapvető mechanika egyszerű. A túlsúlyos embereknek már megvan az a szubkután zsírrétegük, amire izom építhető, miközben a vékony testeknél az izmok építése egy sokkal hosszadalmasabb, fáradtságosabb folyamat. A súlycsökkentés és a tónusos test felépítése gyorsabban megy, míg egy rendkívül vékony embernek sokkal nehezebb lesz olyan izmokat építeni, mint mondjuk egy formás fenék. Az ő testük egyszerűen nem rendelkezik elegendő „tápanyaggal” ahhoz, hogy intenzív izomtömeget építsenek. Ezzel szemben egy kicsit nehezebb ember könnyebben aktiválhatja a testét a megfelelő edzéssel, hogy az zsírt bontson és izmot építsen – és így gyorsabban érhet el látványos eredményeket.
De mégis, a társadalmi igény teljesen eltolódott. A vékonytestalkatú embereknek egyre több sztereotípiával kell szembenézniük, míg a másik végletet kötelező elfogadni, de ha valaki a másik oldalon áll, akkor azonnal stigmatizálva lesz. Miért van az, hogy a kövér embereknek csak annyit mondanak, hogy „aranyosak” és ,,viccesek”, miközben ugyanezt a kijelentést egy vékony embernek nem tennék meg, hanem inkább hozzámondanák, hogy „egyél inkább egy hamburgert”?
Nekem úgy tűnik, hogy mindent eltolunk egy szó szerint is beteg irányba. Az elfogadás nem egyenlő a szakszerű orvosi megközelítéssel, és bár a különböző testfelépítések elfogadása fontos, a határok átlépése már nem segít senkinek. Ha valaki egészségtelenül túlsúlyos, az veszélyes a testére, és ezt nem szabadna mosolygós, szeretet-díjjal elfedni.
Az egyetemistáknak most lenne igazán idejük edzeni. Az alig vagy még nem dolgozó fiatalok számára a testnevelés, ha jól kihasználják, akár a legfontosabb befektetés is lehetne. Ha nem a telefonjukat bámulják, és nem a gyorsétterem gondolatán pörögnek, akkor fizikálisan és mentálisan is képesek lehetnének megalapozni egy egészséges, erős testet – amivel nemcsak maguknak, de a jövőbeli karrierjüknek is jót tennének. Ha pedig nem teszik, akkor a kifogásokkal egyre inkább el fogják hagyni a lehetőséget, és végül egy egészségtelen generációt kaphatunk, akik közül sokan még az élet közepére sem érnek el, anélkül, hogy egy percig is egészségesek lettek volna.
