Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pezsegtek az italok és a közösségek is a pénteki borszalonon

2024. december 15. 14:49
Péntek este sikeresen lezajlott a decemberi Veszprémi Borszalon, aminek ezúttal portálunk, a Vehir.hu volt a főtámogatója. Az immáron a Dubniczay-palotába költözött rendezvényen ezúttal is felvonultak az ország több pontjáról ékező neves borászok és borkereskedők, az impozáns barokk helyszínen pedig a kortárs képzőművészetnek is szenteltek időt a szervezők, valamint egy jótékonysági felhívással egy helyi iskolának is segíthettek. Így együtt sikerült egy valóban klasszikus, a polgári értékrendeket képviselő rendezvényt megvalósítani. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ezúttal a buborékoké volt a főszerep a Veszprémi Borszalonon, azaz a meghívott borászatok közül szinte mindegyik készült valamilyen egyedi pezsgővel, de nem maradhattak el az olasz proseccók és francia Champagne-ok sem. Ahogy egykor Dom Perignon, bencés rendi szerzetes megfogalmazta, amikor megízlelte a pezsgőt, olyan volt, mintha csillagok lennének a poharakban.

A Veszprémi Borszalon májusi debütálása után alig három rendezvény után eljutott addig, hogy a város egyik legjobban várt kulturális és gasztronómiai eseményeként tartsák számon. A sétáló borkóstolót ugyanis nem lehet csupán egy egyszerű borászati eseményként emlegetni. Célja, hogy a látogatók személyesen találkozzanak a borok készítőivel, megismerjék, hogy hány meg hány különböző gondolkodásmód van a szőlő feldolgozásával kapcsolatban. Közben pedig egymással is beszélgessenek, így pedig közösségek épüljenek, erősödjenek meg.

Ez a közösségépítő küldetés vezérli portálunkat, a Vehir.hu-t is, miután szerkesztőségünkben néhány éve megfogalmaztuk, hogy a regionális hírek gyors és hiteles közvetítése mellett a közösségeken keresztül is szeretnénk megszólítani az embereket, ez pedig az online téren túl, csak személyes találkozásokkal lehetséges. Ezért támogatunk sportegyesületeket Veszprémben, ezért szervezzük meg időről időre a VehírEst közéleti beszélgetéseket is, valamint ez motivált bennünket akkor is, amikor a Veszprémi Borszalon főtámogatója lettünk.

Ahogy a Vehir.hu részéről dr. Mihalovics Péter, az Ideona Zrt. igazgatósági elnöke is megfogalmazta a borszalon megnyitóján, a mostani esemény egy mérföldkő portálunk életében is, hiszen a borszalon a maga elegáns mivoltjával, illusztris helyszínével és jó társaságával kiváló alkalom arra, hogy a vendégek együtt értékeljék az elmúlt évet és közösen tervezgessék a következő időszakot.

Dr. Mihalovics Péter és Zsandár TamásDr. Mihalovics Péter és Zsandár Tamás

Az est folyamán közel hetven különböző tételt lehetet megkóstolni, mindenki a saját ritmusának megfelelően, de néhány rum-, illetve whisky-különlegesség is fellelhető volt.

A Művészetek Házával való együttműködésnek köszönhetően pedig ezúttal a kortárs képzőművészet is külön figyelmet kapott, a kulturális intézmény munkatársai két aktuális kiállításhoz is szerveztek tárlatbemutatót a borszalon vendégeinek.

Zsandár Tamás, a Veszprémi Borszalon megálmodója és főszervezője elmondta, jövőre is folytatják a rendezvény-sorozatot, sőt az időpontok is ismertek már, legközelebb március 7-én nyit ki újra a Veszprémi Borszalon.

A mostani eseménynek volt még egy különlegessége. Az advent jegyében egy jótékony gyűjtést is szerveztek a helyszínen, amivel a veszprémi Bárczi Gusztáv Iskola diákjainak nyári táborozását lehetett támogatni.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Veszprémből üzent Magyar Péter a türelmetleneknek Magyar Péter Veszprémből üzent Magyar Péter a türelmetleneknek Szombat délután Veszprémben a Zeneiskola előtti parkban indította őszi országjárását Magyar Péter miniszterelnök. A kormányfő az eseményen tőle szokatlan módon reagált az elmúlt hónapok kritikáira, többek közt a „Facebook-kormányzásra”, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőjének viharos kinevezésére, de szót ejtett a Tisza Szigetek jövőjéről, a beígért elszámoltatás menetrendjéről, valamint a közbeszéd állapotáról is. tegnap 19:35 Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani közélet Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani - mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton. tegnap 15:48 Mozgalmas ősz jön a Laczkó Dezső Múzeumban – sport, ’56, szabadegyetem és advent is szerepel a programban kultúra Mozgalmas ősz jön a Laczkó Dezső Múzeumban – sport, ’56, szabadegyetem és advent is szerepel a programban Sűrű hónapok elé néz a Laczkó Dezső Múzeum. Az intézmény ősszel a Múzeumok Őszi Fesztiváljához is csatlakozik, de emellett kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, sportos és családi programokkal, könyvbemutatókkal, konferenciákkal és adventi eseményekkel is készül. A következő időszak terveiről Szanyi Brigitta múzeumigazgató beszélt a múzeum pénteki sajtótájékoztatóján. tegnap 7:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.